Ezt olvasta már?

Középpontban a gyermek - szakmai fórum Pécsett

Általános tapasztalat, hogy a megyei illetve az országos az utánpótlás tornákon sokszor olyan konfliktushelyzetek alakulnak ki, melyek egyértelműen károsak a fiatal sp...


Táncfesztivál a Bethlen Téri Színházban

Hét előadásból álló táncfesztivált rendeznek ötödik alkalommal a Bethlen Téri Színházban a hetedik kerületben. A szombaton kezdődő, hétnapos Sissi Őszi Tánchét idén ismét a vidéki - soproni, dunaújvárosi, miskolci, pécsi táncműhelyeket állítja a fókuszba.


hirdetés

Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház igazgatója elmondta: a kerület névadója, Erzsébet királyné (Sissi) neve napja köré szervezett, Erzsébet napján kezdődő fesztivál azokat a vidéki táncműhelyeket állítja a középpontba, amelyeket a budapesti közönség kevésbé ismer.

"Ha azt mondjuk, hogy Győri Balett, Pécsi Balett, Szegedi Kortárs Balett, akkor azt mindenki ismeri, de kevesen tudják, hogy Sopronban, Kecskeméten, Egerben, Miskolcon, Dunaújvárosban is működnek nagyszerű együttesek" - mondta, hozzátéve, hogy táncművészet-oktatás terén is komoly munka folyik az országban. A fesztiválon az idén is bemutatnak egy oktatási intézményt, a Pécsi Művészeti Szakgimnáziumot. A Bethlen Téri Színházba érkezik a Sopron Balett, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház és a Miskolci Balett - sorolta a fellépőket.

Mint mondta, az említett négy előadás mellett kerületi díszvendégként idén a Tabán Szerb Néptánccsoport lép fel, a házigazda Közép-Európa Táncszínház a Horda című előadásával szerepel a programban. A fesztivál nyitónapján a Zalai Kamaratánc Fesztivál díjnyertes koreográfiáiból szerkesztett est látható, majd közönségtalálkozóra is várják az érdeklődőket.

Szögi Csaba elmondta: a rendezvény kísérőprogramjaként szombattól látható a Bethlen Galériában Bege Nóra fotókiállítása a 65 éves Magyar Állami Népi együttesről. A fesztivál ideje alatt minden nap délután 16 óra 30 perctől a Madách téren táncperformanszok láthatók, Hámor József és a Gangaray Trambulin táncosainak közreműködésével - tette hozzá, kiemelve, hogy a kísérőprogramok ingyenesen látogathatók.

A Bethlen Téri Színházban megvalósuló fesztivál szakmai együttműködő partnere a Hagyományok Háza - hangzott el a műsorban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Platós kisteherautó 100 millióért.?

700 lóerős, hatkerék-hajtású pickupot épített a neves amerikai tuningműhely. Képességeinél csak az ára durvább.

Itt a fagy, ezeket nézd át az autódon még ma

Hirtelen csapott télbe a nyár, és ez autónkra, a közlekedésre is komoly hatással van, ezekre a dolgokra figyeljünk!

Kvíz: Melyik kötelező olvasmányban olvashattál ezekről a szereplőkről?

A kötelező olvasmányokról mindenkinek megvan a saját véleménye. te elolvastad őket? És emlékszel is rájuk? A kvízből kiderül!

Emberölés miatt ítélték el azt a férfit, aki nem gondoskodott az ápolásra szoruló édesanyjáról

Az ápolásra szoruló idős asszony állapota folyamatosan megromlott, végül meghalt.

Budapest testvérvárosa lett Betlehemnek

Jóváhagyta a ciszjordániai Betlehem és Budapest között nemrégiben megkötött testvérvárosi megállapodást a Fővárosi Közgyűlés...

Lemondott Kispest az utcáról, amit szétvertek a metrópótló buszok

Nem volt a kispesti önkormányzatnak elég pénze arra, hogy folyamatosan javítsa a metrópótló buszok okozta kátyúkat, átadta a Vak...

A kamionos letörte a vasúti sorompórudat, majd továbbhajtott

A debreceni rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.

Kis híján megdőlt egy évszázados hidegrekord

Novemberben szokott így bereccsenteni.

Brutális gyilkosság miatt függesztettek fel egy futballbajnokságot

2005 óta majdnem 100 szurkoló halt meg a szurkolói harcokban.

Az utasszám növelésére törekszik a MÁV

- A MÁV évente 140 millió utast szállít, a társaság az utasszám további bővítésére törekszik, főként a budapesti elővárosi...

Összetört a börtönben a pásztói csecsemőgyilkos

A legkisebb gyereket már nem érdekli az anyja, nem kérdezi, hol van, mintha nem is emlékezne rá.

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

0

Bulvár

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja. Micsoda egybeesés, ugye? A fotós már posztolta is az első képet a piciről közösségi oldalára, a modell pedig egy közös képet mutatott rajongóinak. Nézd meg a tündéri fotókat Te is!

Ez a 16 éves lány kifejezetten élvezi, hogy más a teste, mint a többieké

A fiatal lány keze egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki. Nagyon cuki módon mutatja meg, hogy ő így szereti önmagát.

Liptai Claudia testhezálló, dögös ruhában pózolt Ördög Nóra mellett

Liptai Claudia és Ördög Nóra a TV2 sajtótájékoztatóját is együtt vezette.

Cafeteria 2019: nincs még minden veszve

Az eddig leggyakrabban és leginkább alkalmazott juttatások köre ugyan beszűkül, de maradtak a jogszabályban olyan, eddig kevésbé preferált lehetőségek, amelyek most reflektorfénybe kerülhetnek írja Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője.

blogmorzsák

„Teljesen természe­tes, hogy Orbán korrupt. A szóvivője maga nyilatkozta“

„A magyarok nagy része talán fel se fogja, hogy miért fontos ez. Orbán Viktor a Fidesz szerint a törvények felett áll. Érinthetetlen, felelősségre vonhatatlan, leválthatatlan.“

Bolgárt miért rúgták ki a 168 Órából?

Az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt?

Újabb Ikarus ipszilonozott a síneken

Helyzetjelentés a Budafoki kocsiszínből.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Porosenko provokál

Éleződik az ukrán–orosz konfliktus.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

A tyúkok az állatvilág legnagyobbszívű anyái

Az anyák csodálatosak. Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és munkakerülők mek­kája lett: könnyen le­hetett pénzhez jutni csalással, devizá­zással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Jöhet egy kis gitártorzítás-történelem?

Honnan jön a gitárhangok torzított mivolta?

A túlevés öt csapdája

Ha elkerülöd, jobban kontroll alatt tarthatod a súlyod.

0






0