Ezt olvasta már?

0

Tárgyalnak a két pécsi női kosárlabdacsapat együttműködéséről

"Újra egységesedni kíván a pécsi női kosárlabdasport" - jelentette ki Páva Zsolt polgármester szerdán, mivel a két klub, a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 tulajdonosi köre tárgyalásokat folytat ennek érdekében.


hirdetés

Páva Zsolt az egykori PVSK-Dália 1998 februári kupagyőzelmének, és napra pontosan húsz évvel ezelőtti bajnoki sikerének jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta: az eddigi egyeztetések alapján a két csapat megőrzi identitását, de a közös célok érdekében összefog a jövőben.

A polgármester az MTI érdeklődésére a részletekről közölte: a tulajdonosok egyetértenek a korábbi rivalizálás felszámolásának szükségességében. "Rövidebb vagy középtávon" az a cél, hogy Pécs - a régi sikereket felelevenítve - ismét nagyon sikeres legyen a női kosárlabda NB I-ben - tette hozzá. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán (PTE-ETK) az egykori csapattagok részvételével megtartott eseményen fénykép- és videó-összeállításokkal, valamint személyes múltidézéssel elevenítették fel azt a dupla győzelmet, amely Rátgéber László mesteredző értékelése szerint elindította a pécsi női kosárlabdasport európai sikereit.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a sportág pécsi történelmének egyik legemlékezetesebb sikerét érte el 1998 tavaszán a csapat. A legendás csapatkapitány és irányító, Horváth Judit (1963-1997) tragikus halálát követően a PVSK Sopronból elhódította a Magyar Kupát, és "minden idők legnagyobb érdeklődésével kísért" női kosárlabdadöntőjén 3-1-re legyőzte a Ronchetti Kupát nyert soproni gárdát. Iványi Dalma, az egykori Mizo-Pécsi VSK és a PINKK 424 volt irányítója a szerdai eseményen azt mondta: a sikerek titka mindig a csapat volt, a "játékosok meghaltak egymásért a pályán" és közben a legjobb edzőkkel dolgozhattak.

Tapasztalatait összegezve úgy fogalmazott: női kosárcsapat "ekkora szeretetet nem kapott a szurkolóktól Magyarországon", mint a Pécs. Az írásos összegzés felidézte azt is, hogy már az első meccsen sikerült elvenniük a soproniak pályaelőnyét, majd a negyedik felvonásban, április 11-én elért 85-78-as győzelemmel szerezték meg a bajnoki címet. A sikert Balázs Hajnalka, Zsolnay Gyöngyi, Heller Anita, Iványi Dalma, Hofmann Petra, Donkó Orsolya, Tahi Bernadett, Sztojkovics Éva, Rátvay Anita, Sznezsana Pavlovics, Vilutyte Jolanta, Keller Annamária, Burgmann Bernadett és Szakács Ildikó alkotta játékoskeretet érte el, akikhez fiatalok csatlakoztak - írták.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rövidebb útvonalon járnak a 6-os HÉV-ek a hétvégéken

Karbantartás miatt pótlóbuszok közlekednek a 6-os, ráckevei HÉV-ek helyett egy szakaszon a fennmaradó két szeptemberi hétvégén -...

A szurkolók sem tudták, miért kapott piros lapot Ronaldo

Cristiano Ronaldót szerda este azonnali piros lappal kiállította a német Felix Brych játékvezető a ValenciaJuventus BL-mérkőzésen. A...

Ha így maradunk, nagy eséllyel az Ön gyerekét is lenyomják a robotok

Kiáltó ellentmondások feszítik a rendszert. Sokan félreértjük a digitális pedagógiát.

Montenegró önkéntes katonai szolgálatot vezet be

Önkéntes katonai szolgálatot vezet be Montenegró 2019-től, a tervek szerint évente száz új katonát képeznének ki - közölte...

Fejlesztik a szegedi csap adékvízelvezető-rendszert

Több mint 12 kilométernyi csatorna és egy tározó épül jövő év közepéig 1,025 milliárd forintból Szegeden - tájékoztatta az...

Venom: 10 meglepő érdekesség, amit tudnod kell a filmről

Hamarosan a mozikban Ruben Fleischer filmje, melynek premierje kapcsán 10 érdekességet gyűjtöttünk össze, melyet érdemes tudnod a...

A Marvel kapitány már most lekörözte a Fekete Párducot

Tegnapelőtt futott be a jövőre érkező Marvel Kapitány első előzetese, és ahogy az várható volt, a beharangozó felrobbantotta az...

Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2. - Befutott a friss előzetes

Novembertől a mozikban a Disney idei sikervárományos animációs filmje, a Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2., melyhez befutott a legújabb...

9 bukott film, amit vétek lenne kihagyni

Bár bőven akad ellenpélda, egy film minőségét illetően nem feltétlenül érdemes a bevételi adatokra támaszkodni. Hosszasan tudnánk...

0

Sport

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

C. Ronaldo pirosat kapott első juvés BL-meccsén

A Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa piros lapot kapott a Valencia elleni első fordulós csoportmeccsen.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Az ellenfél edzője vigasztalta a csalódott Cristiano Ronaldót

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

Az egyik favorit kikapott, a címvédő simán nyert a Bajnokok Ligájában

A Manchester City meglepetésre otthon 21-re kikapott a BL-ben, közben a Real Madrid magabiztosan verte a tavalyi elődöntős AS Romát.

0

Bulvár

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

György herceg tiszta Diana, döbbenetes a hasonlóság.

Vilmos és Katalin kisfia, a csöpp trónörökös az udvar szerint is egy az egyben a nagymamájára, Diana hercegnére hasonlít. A mosolyuk tényleg egyforma!

Cseke Katinka exével jár Muri Enikő

A Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicalben a címszereplőt alakítja Muri Enikő, aki most a való életben is hercegnőként érezheti magát Patonai Norberttel. A férfi történetesen Cseke Katinka exe.

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

Durván átverték ismerőseiket: ájult nőket erőszakolt a tévés orvos és barátnője

A páros bedrogozta áldozatait, akik feltétel nélkül megbíztak bennük.

blogmorzsák

A demilitarizált övezet feltámadó vadvilága

A burjánzó és virágzó Koreai-félsziget e területe majd’ száz éven át folyamatos hatalmi harcok középpontjában volt, hatalmas ökológiai katasztrófát okozva ezzel.

Súlyos nemzetpolitikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán Viktor mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

5+1 fantasy-iskola, ahova szívesen beiratkoznánk

Ezeken a varázslatos helyeken lehet elsajátítani a mágia alapjait.

Gyurcsány ismét kisegítette Orbánt

Olyan lett ő már az ellenzék számára, mint Thürmer Gyula vagy Schmuck Andor.

Bombasztikus refrének, egyenesen a Szigetről

A zenéjük tíz éve volt divatos. Hogy lehetnek mégis ilyen népszerűek?

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Az öntözővíztől pusztul el a virág?

Gondolhatnánk, hogy a szobanövényeknek mindegy, milyen vízzel öntözzük őket. Pedig nem.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.

2,5 évig harcolt az apa gyermekéért

„Én még ilyen kitartást ilyen fiatal férfitől soha nem láttam.“

0






0