Pécsi Napilap - Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel

Ezt olvasta már?

A Richter lehet a következő egy év nagy sztorija

A Richter papírja nemrég kikerült a MSCI indexből, így a legtöbb intézményi befektető megvált a gyógyszergyár papírjától, ez az előírás. Kuti Ákos, az Equilor...


Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel

Tartotta árfolyamát a forint a fontosabb devizákkal szemben kedden reggel: a nemzetközi bankközi kereskedelemben 298,96 forintot ért egy euró, gyakorlatilag ugyanannyit, mint hétfőn este.


hirdetés

A magyar fizetőeszköz hétfőn enyhén erősödött estére egy csendes kereskedési nap után, és ezt az árfolyamot tartotta kedden reggel is.

A svájci frank 248,71 forintba került, míg hétfő este 248,64 forintba.

A dollárt 238,54 forinton jegyezték, hétfő este 238,39 forint volt az árfolyam.

Egy japán jenért 2,9998 forintot kellett adni kedd reggel, nagyjából ugyanannyit, mint hétfő este.

Devizapiaci kereskedők szerint a forint árfolyamának alakulását továbbra is alapvetően a nemzetközi hangulat határozza meg.

 

mti








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Csalást sejtenek az Eurovíziós dalfesztiválon

Az azeri elnök indított vizsgálatot.

Optimistán indul a hét a forintpiacon - 290 alatt az euró

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)

Megemelik a drágább gépkocsik adó nagyságát

Kínai lapértesülések szerint a kormányzat azt tervezi, hogy az 1,7 millió jüannál (277 ezer dollárnál) drágább gépkocsiknál megemelik az adó nagyságát.

Királylányok útja Tekenyén

Tekenye - A tavalyi pásztorjáték után újabb hagyományt elevenítettek fel Tekenyén a hét végén. A fiatalok ezúttal a pünkösdi királylányjárás lepték meg a lakosságot.

Halálos gázolás Ajkán - Jobbikos képviselő a sofőr

Elhunyt az az idős nő, akit személygépkocsijával ütött el kedden reggel Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

WordPress-re költöznek a háborgó Tumblr-használók

Mihelyst kiderült, hogy a Yahoo! megveszi a Tumblr-t, a WordPress-nél jelentős mértékben megugrott az tumblr-es blogjukat átköltöztetők száma.

MNB: még nem jött el a hitelezési fordulat

Stabil a magyar bankrendszer, ugyanakkor vannak problémás pontok - áll a Magyar Nemzeti Bank kedden közzétett pénzügyi stabilitásról szóló jelentésében. A jegybank szakértői jelentésükben több kiemelt kockázati terület kezelésére ...

Londoni elemzők még nagyobb kamatvágást várnak a magyar jegybanktól

A Morgan Stanley elemzője szerint 3,5 százalékig tarthat a kamatcsökkentési ciklus idén, melyet a jelenlegi ütem mellett szeptemberre érhet el az MNB Monetáris Tanácsa. Szerinte ugyanis az alacsony inflációs nyomás mellett a pénzü...

Kevés hitel fékezi a gazdaságot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának értékelése szerint a hazai pénzügyi rendszer stabil, sokkellenálló-képessége megfelelő.

Halálos balesetet okozott az országgyűlési képviselő!

Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő kedden reggel Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette - tudatta a Jobbik-frakció az MTI-vel.

Hihetetlen kárt okozott a madárinfluenza

A H7N9-es típusú madárinfluenza eddig összesen mintegy 40 milliárd jüan bevételkiesést okozott Kínában.

Fontos tudnivalók szurkolóknak a kupadöntőről!

Szerdán este 20 órától a Bozsik-stadionban rendezik meg a DVSC-TEVA-Győri ETO FC labdarúgó Magyar Kupa-döntőt. A találkozóra a Debrecen ingyenes szurkolói buszokat indít, amelyre jelentkezni a Loki-boltokban lehet. A buszok szerdá...

Sport

Épül a csapat Miskolcon

A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...

Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl

Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...

Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek

Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...

Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra

Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...

CrossFit: Kovács Lacee lett a legfittebb európai

Kudarc, sérülés, bírói túlkapás és a korlátozott lehetőségek dacára a magyar versenyző megállíthatatlannak bizonyult.

Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?

Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...

Messi hosszú távon tervez a Barcelonával

Lionel Messi nem tervezi, hogy valamikor is elhagyja az FC Barcelonát és más klub színeiben játszik.

Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra

A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...

Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali

A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.

Mourinho elhagyja Madridot

Florentino Pérez klubelnök hétfő este sajtótájékoztatón jelentette be, hogy José Mourinho a szezon végén távozik a Real Madridtól. A portugál vezetőedző szerződését közös megegyezéssel bontják fel. Szinte biztosan a Chelsea menedz...

Fábiánné Rozsnyói Katalin: Még nem elég erősek a fiaim

Nagyhatalommá nőtte ki magát a facebook. Elég volt megjelentetni Kiss István fényképét egy új összetételű férfi kajak négyesről, s máris beindult a találgatás, a variálás. A londoni ezüstnégyes helyére pályáznak? Vagy más is lehet...

Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói

A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...

Bulvár

Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...

Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.

Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát

A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.

Szúnyoginvázió: íme, a leghatékonyabb tippek ellenük

Habár az általános szúnyoggyérítés - amennyiben szükségessé válik - a területileg illetékes önkormányzatok feladata, otthonunkban is meg kell küzdenünk a "betolakodó" példányokkal. Hogyan?

Mindenki őt nézte! Lélegzetelállító estélyiben jelent meg a fiatal színésznő

Emma Watson gyönyörű ruhában érkezett a cannes-i filmfesztiválra.

6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned

A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.

Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is

A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...

Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt

A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...

Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...

A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.

Szandáldivat 2013 - A legnőiesebb darabok idén nyárra

Képeken az idei nyár legtrendibb szandáljai. Neked melyik tetszik a legjobban?

6 jó film a második világháborúról

Noha Európa utolsó nagy háborúja óta már hét évtized eltelt, sokan élnek, akik a második világháború borzalmairól személyes tapasztalattal bírnak. A fiatalabb generációk nehezen érthetik meg azokat az éveket, azonban a szörnyű idő...

Merészebb, mint valaha! A TV2 sztárja csípőig kivágott ruhát húzott

A szende doktornőként ismert Jennifer Morrison megmutatta bájait a vörös szőnyegen.

blogmorzsák

Koleszból a toplistákra

Egy hétvégés kalandból most fordult komolyra a pulcsis geekek zenekarának sorsa.

Szembenézés és modernitás

A sikertelen emberek és népek szokása, hogy ezért valaki-valami mást hibáztatnak, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal.

Hőkamerás vizsgálattal termékbemutatóra

A vizsgálat természetesen elmaradt.

Az albi, ahol nem lehet felállni

Valamint csipketerítős centrifuga mint dohányzóasztal - a hét legérdekesebb hirdetései.

Duplán fizettették
a gyorspótjegyet

Sem a MÁV-Start, sem a GYSEV jegykiadó gépei nem lettek felkészítve arra, ha az utas mindkét társasággal utazik egy-egy út során.

A kisember a társadalom legalja

Valószínűleg mindenki ismeri őket: a kisemberek köztünk élnek.

Szerencsejátékkal a hazáért

Szerdán elfogadták a vámtörvény módosítását, mely a hosszú, forró nyár után bevezeti nekünk az áfa-lottót, hogy jobban induljon az ősz.

Mikor voltuk boldogabbak?

1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.

Nyitás a katolikus egyházban

Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.

Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása

A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.

A jövő biztonsága

Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?

Van esély a Dredd 2-re?

Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.

0






0