Pécsi Napilap - Tavaszi nagytakarítási akció Pécsett

Ezt olvasta már?

A második világháború óta nem volt ennyi szegény ember

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most.


Tavaszi nagytakarítási akció Pécsett

2012. április 13-14.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. 2012. április 13-ára (péntekre, ekkor csak a középiskolásoknak) és április 14-ére (szombatra) tavaszi nagytakarítási akciót szervez Pécsett, amelynek során megtisztulnak a pécsi utcák, terek és néhány közkedvelt turistaterület is.


hirdetés

Pécs Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. szeretettel vár minden olyan pécsi, illetve Pécs környéki Lakót, aki úgy érzi, hogy van még mit tenni a város tisztaságáért. Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért.

Várjuk továbbá a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, “zöld” egyesületeket, alapítványokat, pécsi cégeket és a médiát, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában! Egyszóval szeretettel látunk mindenkit, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni!

A munkavégzéshez szükséges zsákot és kesztyűt a szervezők ingyenesen biztosítanak a helyszíneken, ezért a létszám miatt előzetes regisztráció szükséges! Regisztrációkat (megjelölve a résztvevők létszámát, a kapcsolattartó személy nevét és telefonszámát) legkésőbb 2012. április 5-éig várjuk a következő e-mailcímen: regisztracio@biokom.hu.

Találkozzunk 2012. április 14-én (szombaton) 10 órától a helyszíneken, amelyek pontos megnevezését a regisztrációra kerülő e-mailen jelezzük vissza, és ki is hirdetjük a helyi médiában!

Pécs MJV Önkormányzata

BIOKOM Kft.






Csak az erdőből szedik össze a szemetet, vagy a Széchenyi tér díszes házaiból is?



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

2013-06-19 Béremelés

Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedhet, ha az országgyűlés pénteken elfogadja az erről szóló indítványt - jelentette be Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője hozzátette: nagy eredménynek tartják, hogy Magyarország...

Hat éve VIP-szobában kezelték

Meghalt Horn Gyula, megszólalt a pofozkodó villamosvezető, megdőlt a melegrekord. A nap hírei

NFM: nem lesz jelentős az útdíj fogyasztói árakra gyakorolt hatása

Az útdíj fogyasztói árindexre gyakorolt hatását nem lehet pontosan előre jelezni, de a rendelkezésre álló adatok és a külföldi - köztük szlovák, lengyel - példák alapján megállapítható, hogy annak mértéke nem lesz jelentős - közöl...

Neelie Kroes szóvivője: a józan ésszel ellentétes a magyar telekomadó

Neelie Kroes digitális területért felelős uniós biztos szóvivője szerint az uniós szabályokkal és a józan ésszel is ellentétes, hogy Magyarországon kétszer akkora adó sújtja a mobilhívásokat, mint a környező országokban.

A magassarkú kötelező!

Kiakadtak a vendégek egy szórakozóhely dress code-ján.

Lehet, hogy holnaptól mégsem lehet regisztrálni az útdíjra

Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő rendszerében. Az utdijhirek.hu...

Meghalt Horn Gyula

Életének 81. évében szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.

A legjobb stressz elleni terápia

Az élőzene varázsa, az igényes muzsika hatása a fülre és a lélekre olyan esszencia, amely boldogabbá és elviselhetőbbé teszi mindennapjainkat. Náray Erikával beszélgettünk mindenről, ami fontos, és amitől kellemesebben érezhetjük...

Weöres Sándorra emlékezik az MMA

A száz éve született Weöres Sándorra emlékezik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) csütörtök este a budapesti Duna Palotában. Az esten az életmű legikonikusabb műveit idézik fel - mondta el az MTI-nek Mezey Katalin, az akadémia irod...

Válasz édesanyától

Figyelsz most kicsit? Tudsz idenézni rám? Elmondok neked valamit. Valamit, amit már tizenévekkel ezelőtt el kellett volna mondanom. Elmondom neked az egyetlen igazságot, ami létezik.

Plakátkiállítás: Végképp eltörölni!

Háromszáz plakáton keresztül idézi fel az 1949 és 1989 közötti korszak propagandáját az OSA Archívum Centrális Galériájában csütörtöktől látható, Végképp eltörölni... című kiállítás, amelyhez a szocialista rendszert éltető filmvál...

Horn Gyula halála LMP: a korszak egyik legjelentősebb személyisége volt

Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb személyisége volt, és a korszak azon kevés politikusai közé tartozik, akiknek a neve vélhetően megmarad a magyar történelemben - reagált a volt miniszterelnök h...

Sport

Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó

Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.

A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége

Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.

Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged

A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...

Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár

Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.

Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet

Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...

Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit

Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...

Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben

A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban

Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?

Kleinheisler László bombagóllal köszönt be a Vidi edzésén

Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, Kleinheisler László a Videoton csapatában folytatja pályafutását. Az előző szezonban a Puskás Akadémiával NB II-es bajnoki címet szerző futballista felnőttek közötti bemutatkozása igazán jól...

Baji Balázst díszvacsorán fogadta a köztársasági elnök

Illusztris társaságban, illusztris helyszínen vehetett részt díszvacsorán Baji Balázs, a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő fiatal atléta. Az utóbbi időben remek eredményeket elérő gátfutót Ádár János köztársasági elnök töb...

Hivatalos: a Lokiba igazolt az MTK kulcsembere

A DVSC-TEVA együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Zsidai Lászlót az MTK-tól.

Bulvár

Nagy feltűnést keltett! A magyar modell meztelenül strandolt

Nudista strandon járt Laky Zsuzsi. Nem ő az egyedüli magyar szépség, aki levetkőzött.

Hőségriadóban is tilos a szandál

Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.

Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.

Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja

Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...

Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+

Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..

A 41 éves műsorvezető gyereket vár! Könnyek között jelentette be a reggeli műsor...

Caprice Bourret műsorvezető két kisfiú édesanyja lesz a nyáron.

Visszatérhet a borítékos bérkifizetés?

Elkerülhető a tranzakciós adó, ha készpénzben kérjük a fizetésünket.

Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság

Jelentős változásra még várni kell.

Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő

Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...

Julia Roberts családi nyaralója

Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts  az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...

15 döbbenetes felvétel az űrből a Hubble szemével - Óriás képgaléria

Láttad már, ahogy egy planetáris köd eszkimót formáz? Most megnézheted a Hubble szemével.

blogmorzsák

Vonuljon nyugdíjba Sas József?

Már csak a fiatal színészek miatt dolgozik, mondta a 74 éves humorista.

Ebben a melegben különösen aktuális

Lassulj le és reggelizz egy jót.

Superman a zenében egyszer már újított

John Ottmannek sikerült az, ami több elődjének kifejezetten nem, vagyis alkotásával felnőtt John Williams klasszikus score-jához.

Mire jó az Arnette?

Olyan, mint egy Oakley, bár kevésbé extrém, az Oakley volt tervezője csinálja, cserélhető a szára, és nagyjából feleannyiba kerül.

Szász Károlynak igaza van

A levél nyilvánosságra kerülése nyomán született politikusi és egyéb reakciók ijesztő sötétségről és demagógiáról árulkodnak.

Így használd a szemgélt, vagy ne?

Ha a használati utasítás szerint csinálod, garantáltan nem lesz jobb.

7000 lemezzel egy szobában

Függőség a gyűjtés, vallja a zeneőrült Györemix, aki a Limbó Hintónak köszönhetően lett dídzsé.

Csak 200 forint?

Olcsó a szendvics, de sertésből is van!

Budapest az egyik legjobb úticél Európában

Hihetetlen, hogy mekkora hatása van egyetlen jó ötletnek egy kétmilliós városra.

Handó Tünde szerepe a BKV-perben

Érdemes felelevenítenünk minden bíróságok úrnőjének pályafutását.

Felpofozott nő - így látta egy szemtanú

Megszólalt a srác is, aki segített a brit nőnek.

0






0