Ezt olvasta már?

0

Távolról is segíthetnek a Parkinson-kóros betegeknek pécsi orvosok

A Parkinson-kór, a disztónia (kóros izom-összehúzódások által kiváltott akaratlan moz­gás) és a különböző eredetű remegések kezelésében nyújt segítséget egy új, Kelet-Közép-Európában először a pécsi klinikán alkalmazott, a beteg kezelését távolról lehetővé tevő megoldás - közölte a PTE.

Azt írták: a remegéssel járó megbetegedések tüneti javulását eredményező eljárást - az úgynevezett mélyagyi stimulációt (DBS) - az új megoldással távolról, az internet segítségével, távprogramozással tudják elvégezni a pácienseken, akik így otthonukban gyógyulhatnak.

A kommünikében idézték Kovács Norbertet, a PTE Klinikai Központja neurológiai klinikájának egyetemi tanárát, aki azt mondta: a DBS során egy agyi pacemaker, úgynevezett stimulátor által leadott elektromos ingerléssel igyekeznek a szerv működését normalizálni, elérni a tünetek javulását.

Az eljárást a közlemény szerint a kelet-közép-európai térségben először Pécsen távolról is el tudják végezni az egyesült államokbeli Abbott orvostechnikai eszközöket gyártó vállalat NeuroSphere nevű stimulátorával.

Ez az első olyan megoldás - írták -, amely lehetővé teszi a stimulátort használó betegeknek, hogy biztonságos internetes kapcsolaton keresztül konzultáljanak a szakorvosukkal.

A videóalapú programozás segítségével az orvosok távolról ellenőrizhetik a betegek állapotát és a stimulátor működését, illetve szükség esetén új stimulációs beállításokat is elvégezhetnek.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az új megoldás nemcsak a mélyagyi stimuláció, hanem a krónikus fájdalomban alkalmazott gerincvelő-stimuláció ellenőrzésére és távprogramozására is alkalmas.

Hasznos lehet az újítás azoknak a betegeknek, akik távol laknak a programozást végző klinikától, illetve - például fertőző megbetegedések miatt - nem tudják a szakorvosukat felkeresni.

A közlemény szerint a mély agyi stimuláció biztonságos eljárás, mely például a gyermekkori disztónia betegségben már hétéves kortól alkalmazható.

A PTE-n az elmúlt mintegy húsz évben több mint ötszáz beteg, köztük sok kisgyermek részesült ilyen, a társadalombiztosítás által támogatott kezelésben.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb idegrendszeri leépüléssel járó kórkép, előfordulása az utóbbi 20 évben megduplázódott. A lelassultsággal, ügyetlenséggel, időszakosan remegéssel járó megbetegedés egyre inkább sújtja a fiatal és munkaképes korosztályt is.

A mélyagyi stimuláció az olyan Parkinson-kóros betegeknek nyújt jelentős életminőségbeli javulást, akiknél a kombinált gyógyszeres kezelés már csak korlátozott hatékonyságú. A mélyagyi stimulációs kezelés az életminőség megőrzésén és javításán kívül segít a munkaképesség megőrzésében is - olvasható a PTE közleményében.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump túl messzire mehetett: sorra fordítanak hátat neki európai szélsőjobbos szövetségesei

A venezuelai elnök elrablása és a grönlandi fenyegetés kiverte a biztosítékot. Még a legkeményebb európai szövetségesei is nyíltan...

Heti horoszkóp: a Rák külföldi úton fordíthatja meg a sorsát, a Baknál szakítás és békülés is esélyes, a Halak az egyik barátjába lesz szerelmes

Kedves Vízöntő! A testi és lelki melegség iránti igényed felerősödik, ezért különösen fontos most a közelség és az érzelmi...

Megjött Trump meghívója: Orbán Viktor a gázai béketanácsba is beülhet

Szijjártó Péter jelentette be a hírt, aki szerint Donald Trump továbbra is békepárti.

A csehek ellopták a magyar ételt, igazi szörnyet adtak a világnak

Előbb a Benes-dekrétumok, most meg ez a botrányos tett. Mi következik?

Korcsolyázás a Balatonon: így mehetsz rá a jégre biztonságosan

Kilenc év után ismét befagyott a Balaton, a rendőrség hivatalosan is közölte, hogy a tó déli partján már biztonságosan rá lehet menni...

Orbán Viktor levelet kapott Trumptól.

Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy Donald Trump felkérte arra, hogy Magyarország csatlakozzon a gázai Béketanács munkájához,...

Herceg Erika 10 évvel ezelőtti fotójáról sosem mondanád meg, hogy ő van a képen

Sok külföldi és magyar sztár ült fel a legújabb Instagram-trendre a napokban, köztük van Herceg Erika is, aki 24 óráig elérhető...

Orbán Viktort is meghívta Trump a Gázai béketanácsba

A testületbe meghívást kapott több politikai vezető, köztük az argentin elnök, az Európai Bizottság első embere és az albán...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

0






0