Távozó pécsi gólszerzők
Egy országot sikerült ismét sporttal a tévé elé ültetni a férfi kézilabda válogatottnak az Eb-n, főleg a csoportmeccseken nyújtott teljesítményével. A világversenynek vége, folytatódik a bajnokság, benne a pécsiekkel, akiknek akár az 5-8. hely sem elérhetetlen.
Ezt azonban megnehezíti, hogy a két legtapasztaltabb és talán leggólerősebb játékosuk távozott a bajnoki szünetben, ráadásul mindketten az egyik fő riválishoz, az Orosházához. Frey Tamás 90 gólt mondhat 14 meccsen magáénak, míg Marinko Kekezovics kilenc pályára lépésekor 43-szor talált be, ez a csapat által szerzett 465 gól 28 százaléka.
- Óriási veszteség, főleg támadásban – reagált Németh Attila vezetőedző. – Két meghatározó, rutinos játékosunkat veszítettük el, igaz, Kekezovicsnak december 31-ig szólt a szerződése.
Ebből az átigazolásból is látszik, alaposan átalakultak az erőviszonyok az élvonalban, hiszen az Orosháza mellett a másik rivális, a Mezőkövesd is megerősödött. A pécsiek jelenleg kilencedikek a tabellán, mindössze egy pont választja el őket a középső régiótól, az 5-8. helytől, ami azt jelentené, a rájátszásban nem a bentmaradásért kellene küzdeniük.
- A szakmai munka és a keret alapján nem hiszem, hogy a kiesés fenyegetne bennünket – latolgatott Németh Attila. – Az persze nyilvánvaló, hogy ehhez kellettek az őszi bravúrok is, többek között a Fradi hazai legyőzése.
Bravúrokra szükség lesz a hátralévő hat alapszakaszbeli meccsen is. Mindjárt csütörtökön a Pécsről erősítő Orosházát kellene legyűrni, majd Balatonfüredre utaznak a pécsiek. Ezt itthon a verhető Mezőkövesd követi, majd egy kulcsmeccs Kecskeméten, és ekkor vetődik fel a kérdés, hogy kell-e majd bravúr itthon a Csurgó vagy idegenben a Tatabánya ellen.
- Mivel márciusig tart az átigazolási szezon, természetesen tapogatózunk, igyekszünk erősíteni – tette hozzá Németh Attila. – Szükségünk is van rá, mert elég csak arra utalni, hogy ebben a sportágban 23 év fölött lesz valakiből komoly játékos, nálunk mindössze négyen tartoznak ebbe a kategóriába, a többiek mind fiatalabbak.
M. Z.

- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- Kikapott a PVSK ökölvivója: a Kovács Mária nem lesz ott az olimpián
- Tizenöt magyar érem a masters cselgáncs Eb-ről
- Teke - Országos serdülő és ifjúsági bajnokság Pécsett
- Labdarúgó NB I - Hatodszor bajnok a Debrecen
- Debrecenben avathat bajnokot a Pécs - videóinterjú
- Fontos idegenbeli mérkőzés következik Szigetszentmiklóson
- Magyar sporttörténelmi kiállítás nyílt Brüsszelben
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






miazh nemtúl ígéretes?? szerintem igenis azok.