Távozott a fogyasztóvédelmi vezető a PSZÁF-tól
Május elsejével megvált a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) Siklósi Máté ügyvezető igazgató, a fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetője.
A napilap megkeresésére Siklósi Máté úgy nyilatkozott, hogy korrekt módon váltak el egymástól, megítélése szerint az egy éve maga elé kitűzött feladatokat jórészt sikerült teljesíteni.
A Napi Gazdaság szerint azért is meglepő a szakember távozása, mert Siklósi Máté vezetésével az elmúlt egy évben a felügyelet komoly lépéseket tett a pénzügyi terület fogyasztóvédelméért. A PSZÁF a múlt hónapban kezdett hozzá a fogyasztóvédelmi irodák létrehozásához, s éppen múlt pénteken adta ki általános fogyasztóvédelmi ajánlását a pénzügyi intézmények felé - emlékeztetett a napilap.
forrás:MTI
hírek innen, onnan
Áder János bocsánatkérésre vagy bizonyításra szólította fel Magyar Pétert
Áder János volt köztársasági elnök arra szólította fel közleményében Magyar Péter miniszterelnököt, hogy az őt törvénysértéssel...
A Fővárosi Vízművek térképén jól látszik, hol nőtt akár ötszörösére a vízfogyasztás a hőség alatt
A legnagyobb terhelés ott jelentkezett, ahol sok kertet öntöznek, medencéket töltenek fel.
Mátészalka saját forrásból is támogatja a szülészet megmentését
Az önkormányzat idén 10 millió, jövőre pedig már 20 millió forinttal segíti az ügyeletet vállaló orvosokat a Mátészalkai Kórházban.
A NER alatt megszűnt a napilapok többsége, a Népszava munkatársainak a 30 százalékát elküldik
A szerkesztőség úgy döntött, hogy megszüntetik a Népszava nyomtatott kiadását, egyelőre csak az online verzióra koncentrálnak, és...
Milyen háziállatot tartasz? Sokszor többet elárul a személyiségedről, mint a ruhád
Kutatások és pszichológiai vizsgálatok tucatjai próbálják megfejteni, hogyan is hatnak a választásaink – még a kedvenc állataink is...
Megvan az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója
Forsthoffer Ágnes Divinyi Zsombort találta a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére.
NB I-es felkészülés: Skót csapattól kapott ki a Paks
Csak szépíteni tudott a Paks Telkiben a skót ellenfél ellen.
Itt vannak a nyári viharok, ezt ne tedd, ha rettegsz a villámoktól és a dörgéstől
Sokan rosszul tudják a teendőket vihar esetén, nagy ijedtségtől kímélhetjük meg magunkat.
Emiatt kongatja a vészharangot a volt államfőjelölt — Róna Péter szerint Magyar Péter az orbáni útra léphet
Róna Péter egy friss interjúban arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi kormányzat alkotmányozási késlekedése egy újabb,...
8 alkalom, amikor Katalin hercegné úgy nézett Vilmos hercegre, ahogy arról minden férfi álmodik
Katalin hercegné és Vilmos herceg szerelmi története tündérmesébe illő, kapcsolatuk az évek során az odaadás és a stabilitás...
Fővárosi Törvényszék: minden előírásnak megfelelt a Doktor24 felszámolási eljárása
A Doktor 24 Medicina Zrt. felszámolására irányuló, több mint két évvel ezelőtt indult, a cég által a nyilvánosság előtt vitatott...
Áder János kemény üzenetet küldött Magyar Péternek: bizonyítékot vagy bocsánatkérést követel
Nem maradt válasz nélkül Magyar Péter éles kritikája: Áder János közleményben reagált arra, hogy a miniszterelnök a Kék Bolygó...
Sport
Komoly balhé alakult ki a szenegáli válogatott körül a kiesés után
Nem a legelegánsabb megnyilvánulás egy kisesés után.
Jön a kieséses szakasz rangadója és a spanyolok is pályán – Itt a foci-vb mai programja
Tovább folytatódik a futball-világbajnokság. Mutatjuk a mai programot.
Itt a foci-vb legnagyobb fordítása: Belgium egy gyakorlatilag elveszített meccsen jutott tovább
Belgium a vb legfordulatosabb meccse után ment tovább a 16 közé.
Durván megütötték a foci-vb magyar sztárját, London helyett Madridba várják a kiesés után
Gyökeres Viktorra nem vár unalmas nyár a foci-vb-s kiesésük után, de az Arsenal makacskodik.
5 játékos, akiben hatalmasat csalódtunk a foci-vb-n
Mármint a játékában.
A kiesés utáni sajtótájékoztatón tudta meg szövetségi kapitány, hogy elhunyt az apja
A csapatáról beszélt, amikor félbeszakították a sajtótájékoztatót.
Meggyőzte a stábot: magyar játékossal erősödik a Ferencváros
Lisztes Krisztián megtartása után egy másik hazai fiatalra is számítanak.
Az RTL sportfőszerkesztője válthatja Szöllősi Györgyöt
Az Msúsz elnöke a politikai tartalmú kampánylevelekről is beszélt.
Foci-vb: Anglia bajban volt, majd jött Harry Kane
Anglia bejutott a nyolcaddöntőbe a világbajnokságon, miután kiejtette a Kongói Demokratikus Köztársaságot.
A Liverpooltól kirúgott Arne Slot sztárcsapat kispadját kaphatja meg
Óriási megtiszteltetés lenne.
A sírból hozta vissza a mérkőzést Belgium, kétgólos hátrányt dolgozott le a vébé eddigi leghosszabb meccsén
Háromperces kihagyás okozta Szenegál vesztét.
Megdöbbentő, hol játszhat a következő szezonban Marcus Rashford
Nagy visszatérést emlegetnek.
Bulvár
Magyar Pétert a saját államtitkára buktatta le, egyre nagyobb a vita a génmódosított élelmiszerek körül
Mi kerülhet a boltok polcaira? Magyar Péter GMO-ügyének komoly következményei lehetnek.
Pár perce tette meg a nagy súlyú bejelentést Magyar Péter, itt a vége
Felmentette a pozíciójából.
„Ez a Tisza saját embereinek is szóló kőkemény üzenet” – Sulyok Tamás eltávolítása lavinát indított el
Áder János szerint egy hideg polgárháborús időszak és egy „orwelli világ” felé sodródhat az ország a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítás miatt.
Agyba-főbe verték a Magyar Televízió legendás műsorának sztárját: kitálalt a Nulladik Típusú Találkozások szakértője
A Nulladik Típusú Találkozások című műsorának szakértőjét több alkalommal is bántalmazták.
Magyar Péter pár perce tette meg a közlést, lavinaként zúdulnak a hozzászólások: már nagyon sokan vártak erre
Várható volt, hogy eljön ez a pont.
Rég várt bejelentést tett Hegedűs Zsolt – Az egészségügyi dolgozók üdvözlik a változást
Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját.
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Magyar Péter és Orbán Viktor küzdelme a Facebookon is, a Tisza lassan a szociális médiában is átveszi a Fidesz helyét
Úgy tűnik teljes váltás következhet a magyar politikában, lassan de biztosan. Mind a közvéleménykutatásokban, mind a szociális médiában állandósul a változás.
Komoly balhé alakult ki a szenegáli válogatott körül a kiesés után
Nem a legelegánsabb megnyilvánulás egy kisesés után.
Most derült ki ez a nagyon megdöbbentő trükk az Orbán-kormányról – Tízezreket érint
Csaknem tízezer felhasználót tiltottak le vagy korlátoztak korábban a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán – közölte a Tisza-kormány kommunikációs stábja. Azt írták, 13 percig tart végiggörgetni azoknak a lis
A törölköző nem véletlenül szívja fel egyre rosszabbul a vizet – a szakértők szerint sokan ugyanazt a hibát követik el
Frissen mostad ki a törölközőt, mégis úgy érzed, inkább csak elkeni a vizet, mint felszívja? Sokan ilyenkor automatikusan új garnitúra vásárlására gondolnak, pedig a probléma legtöbbször nem a textil korával fü
Húsz percen át tombolt Közép-Európa harmadik legnagyobb tava felett egy gigantikus vízi tornádó
Bár ezek a természeti jelenségek Európában ritkábbak, mint az Egyesült Államokban, évente így is több száz hasonló jelenséget regisztrálnak az öreg kontinensen.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






