Tegyük okosabbá otthonunkat!

Gyorsan fejlődik a technika és napról napra újabb kütyük kerülnek ki a piacra és válnak elérhetővé az emberek számára. A modern berendezési eszközök nagy része, még igen drága, de használatukkal biztonságosabbá, egyszerűbbé tehetjük életünket és otthonunkat, akár Pécsett is.


Sokan óckodnak a modern technikai berendezésektől, hiszen kezelésük, irányításuk igen bonyolultnak tűnik első ránézésre. Persze, könnyen elsajátítható, és ha ez megtörtént, időt és energiát spórolhatunk meg használatukkal. Otthonunkat akár messziről, munkahelyünkről, vagy a nyaralás alatt is könnyen tudjuk ellenőrizni, irányítani.

Miről is van szó?

Nemrég Pécsre is elért a Telenor Hipernet Roadshow, ahol elhangzott az Intelligens Otthon kifejezés. Most utánajártunk, mit is takar ez pontosan.

(A 2011-es Telenor Hipernet Roadshow pécsi állomásán forgatott videónk.)

 

Intelligens otthon - épület-automatizálás

 

Az épület automatizált folyamatai két kategóriába sorolhatók. Egyrészt olyan folyamatokat jelent, amelyeket program szerint végrehajt a ház vezérlőegysége, másrészt pedig olyanokat is, amelyeket a ház lakója alkalmanként, akár több ezer kilométeres távolságból irányít.

Az épület-automatizálás elsősorban a felhasználó kényelmét szolgálja, így olyan kényelmi alapfunkciókat tartalmaz, mint a világítások időzített, ciklikus illetve környezeti feltételektől függő vezérlése, a fényerő szabályozása, a redőnyök és egyéb árnyékolók automatizált vezérlése.

Az intelligens otthonok praktikus kialakításuknak köszönhetően a lehető legkevesebb beavatkozást várják el a felhasználótól, ezzel is a kényelmet szolgálva. Az intelligens vezérlés mindemellett energiamegtakarítást is jelent, hiszen például a legnagyobb energiafogyasztású fűtés és klímahasználat is szabályozható az aktuális igényeknek megfelelően, akár távolról is. Bizonyos rendszerek pedig kikapcsolják a bedugva felejtett telefontöltőt vagy a készenléti állapotban lévő számítógépet, amelyek így már nem fogyasztanak energiát.

Az intelligens házak ma már okostelefonnal is vezérelhetőek. A legtöbb kivitelező épület-automatizálási rendszeréhez saját applikációt fejlesztett, mellyel a felhasználók szinte bárhonnan, bármikor megváltoztathatják beállításaikat, átállíthatják például a fűtést, vagy ellenőrizhetik a nyílászárók állapotát, és bekapcsolhatják a riasztót, ha mégsem mennének haza éjszakára.

Az intelligens otthonok részét képezik az elektronikai eszközök és műszaki berendezések, amelyek egyre „okosabbak”: képesek például az interneten keresztül egymással és a felhasználóval is kommunikálni, így a jövőben a felhasználó akár mobiltelefonján, akár táblagépén keresztül képes lesz vezérelni összes műszaki berendezését. Sőt a gépek mesterséges intelligenciájuknak köszönhetően maguktól is el tudnak majd végezni bizonyos feladatokat.

A hűtő például tudja, miből mennyit tárol, sőt figyelmeztet, ha vásárolni kell, vagy bevásárláskor telefonról is ellenőrizhető mire is van még szükség az esti vacsorához.

 

Telenor megoldások

Az intelligens otthonok vezérlése az okostelefonok újabb felhasználási területe, mely a megfelelő alkalmazással és megbízható, gyors mobilinternet hálózaton keresztül valóban a mobilitást és a kényelmet szolgálja.

A Telenor elkötelezett az olyan innovatív megoldások iránt, mint amilyen az intelligens épület-automatizálás. A Telenor törökbálinti székházban is számos automatizált megoldás szolgálja az ott dolgozók kényelmét, mint például a fényviszonyoknak megfelelően vezérelt redőnyök.

A mobilszolgáltató igyekszik azzal is támogatni az intelligens otthonok terjedését, hogy 2011 decemberére az egész országban kiépítette a Hipernetet, a jelenleg legkiterjedtebb és legnagyobb elméleti letöltési sebességet kínáló mobilinternet hálózatot, illetve, hogy folyamatosan elérhetővé teszi felhasználói számára a legújabb mobileszközöket, okostelefonokat, tableteket.

Emellett a Telenor számos olyan M2M (machine-to-machine, azaz gép és gép közötti) megoldást is kínál, amelyek hasznos részei lehetnek az intelligens otthonoknak.

Ilyen például az intelligens fogyasztásmérés, ami a jövő elektromos hálózatának alapját alkothatja majd. Az intelligens fogyasztásmérőkkel egyszerűsíthetők és automatizálhatók a közműfolyamatok, ez pedig alacsonyabb üzemeltetési költséget és nagyobb energiamegtakarítást jelent majd. A fogyasztók tájékozódhatnak aktuális fogyasztási adataikról, költségeikről, a tendenciákról és tudatosabb fogyasztóvá válhatnak. A közművek pedig ennek segítségével sokkal pontosabban tudják megtervezni termelésüket és kiszolgálni a jelentkező igényeket. A szolgáltatás részeként az automatizált mérőóra-leolvasás, a valós fogyasztáson alapuló „naprakész” számlázás mind hozzájárulnak az ügyfelek elégedettségéhez.

Az intelligens otthonok terjedése

Valószínűleg az emberek nagy része találkozott már ilyen technológiákkal, hiszen például a liftek segélyhívó rendszere is automatikusan küld riasztást, ha a lift meghibásodik, illetve vannak olyan üdítő automaták, melyek jelzik a beszállítónak, ha valamelyik termék elfogyott. Egyre gyakoribbak a háztartásokban azon riasztók is, melyek jelzés esetén azonnal, maguktól értesítik akár a tulajdonost, akár a távfelügyelő céget. Az intelligens otthonokban alkalmazott megoldások tehát egyre inkább mindennapjaink részét képezik.

Az intelligens otthon kiépítésének költségei

Számos kivitelező foglalkozik már hazánkban is komplett rendszerek kiépítésével. Természetesen a költségek minden esetben egyediek, az igényektől függnek, de léteznek már egyszerűbb, házilag beüzemelhető megoldások is. Ilyen például a SIM kártyával irányítható konnektor, amellyel távolról kapcsolhatók ki és be az elektromos berendezések. Ezen megoldásnak van egy egyszeri eszközköltsége, illetve a telekommunikációs költséggel is kalkulálni kell. A Telenor az ehhez hasonló eszközök működtetéséhez üzleti ügyfeleinek kedvező árú ipari tarifákat kínál.

 

Ez azt jelenti, elegendő egy számítógép, vagy okos telefon, internet hozzáférés és szabályozni tudom a lakásom elektronikai berendezéseit, a fűtést-hűtést, vagy ellenőrízhetem, minden rendben zajlik-e távollétemben. Ha otthon vagyok, akkor pedig bármikor, a lakás minden pontjáról állíthatok a világításon, a hőmérsékleten, kapcsolhatok zenét, stb. Időt és energiát spórolhatunk meg vele.

vk











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?





0
0
0
0






0