Telt ház Pécsett, de búcsúzott a PMFC
Közel teltház előtt fogadtuk a korábbi 11-szeres kupagyőztes Újpestet, amely 3-1-es sikerével a legjobb 32 közé jutott.
hirdetés
NB II-es labdarúgócsapatunk a 3. fordulóban kapcsolódott be a MOL Magyar Kupa 2022/23-as küzdelmeibe. Ráadásul rögtön hazai pályán, egy NB I-es gárda, az Újpest FC ellen kezdtük a sorozatot. A szombat délutáni összecsapásra a várakozásoknak megfelelően szinte csordultig megteltek a hazai és vendég lelátók, ráadásul a hangulatot a két kapu mögötti szurkolótábor még tovább fokozta látványelemekkel. Weitner Ádám vezetőedzőnk a Helesfay – Sveduyk, Szeles, Rácz, Pejovic – Krausz, Terbe – Szabó, Gyurkits, Harsányi – Gera kezdőnak szavazott bizalmat a lila-fehérek ellen, míg Hornyák és Hadaró sérülés miatt hiányzott.
forrás: pmfc.hu |
A továbbjutási reményeket árnyalta, hogy a találkozó 5. percében előnybe kerültek a jó erőkből álló fővárosi vendégek. Kiss labdájára Ambrose érkezett jó ütemben és közelről a jobb felsőbe lőtt, 0-1. Nem sokkal később ismét a vizitálók támadója lépett ki középen, de lövését Helesfay lábbal bravúrosan blokkolta a tizenhatos magasságában. A 15. percben ellenben Szabó futott fel a balszélen, majd egészen bejátszotta magát a kapu előteréig, hosszú felső irányába szálló labdáját azonban egy védő fejjel blokkolta a gólt érdemlő labdát. A 28. percben Svedyuk passzát Harsányi sarokkal továbbította a gólvonal felé, de Banai résen volt és hárított.
A 31. percben egy szögletet követően Fehér fejesével növelték előnyüket az újpestiek, 0-2. Két minutummal később 35-ről végezhettünk szabadrúgást, középről Szabó ívelte a labdát a baloldalon felfutó Pejovicnak, aki középre továbbított Gyurkitsnak, támadónk 12-ről, balos lövése ellenben elszállt a kapu felett. A 37. percben aztán Pejovic tizenhatoson belüli buktatásáért ítélt jogosan büntetőt a javunkra a játékvezető. A labda mögé Szabó állt, aki a jobbra elvetődő Banai mellett laposan a háló bal felébe lőtt, 1-2. A szépítést jelentő gólöröm kisebb hangrobbanást váltott ki a Stadion utcában, ráadásul ekkor vissza volt még a második félidő.
A szünetben a vendégek cseréltek, Kiss helyére a korábbi pécsi születésű és nevelésű, azóta már a válogatottban is bemutatkozó Csoboth érkezett. Az 52. Onovo kapott jobbról egy labdát , aki 14-ról kíméletlenül kilőtte a hálónk jobb felét, 1-3. Az 58. percben hármas cserére szánta el magát trénerünk, Szeles, Rácz és Harsányi helyett Takács, Majnovics és Hudák folytatta. A 63. percben Csoboth a védők közül kilépve került ziccerbe, amit Helesfay lábbal hárítani tudott. A 70. percben Vas váltotta Gyurkitsot pályán. A 75. percben Svedyuk szólóját tapsolta meg a több mint ötezer főt számláló közönség, még ha szép akciójából nem sikerült betalálnia a vendégek kapujába.
A 81. percben utolsó cserelehetőségünket is kihasználtuk, Tóth-Gábor váltotta Gerát. Több találat végül már nem született kupameccsen, amelyet így az Újpest FC 3-1-re megnyert, s egyben továbbjutott a legjobb 32 közé, ahol majd várhatják következő ellenfelüket a fővárosi lila-fehérek. Ha az eredmény miatt nem is feltétlenül, de a hangulat miatt mindenki számára emlékezetes összecsapást játszott NB II-es labdarúgócsapatunk, amely a MOL Magyar Kupától váló búcsúzója után szeptember 24-én ismét itthon lép majd pályára, méghozzá az Aqvital FC Csákvár ellen 17:00 órától a Merkantil Bank Liga 8. fordulója lakalmából.
MOL Magyar Kupa. 3. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 5500 néző. Vezette: Dr. Csonka (Tóth II., Bornemissza)
PMFC – Újpest FC 1-3 (1-2)
Gsz.: Szabó (38. – büntetőből), ill, Ambrose (5.), Fehér (31.), Onovo (52.)
PMFC: Helesfay – Sveduyk, Szeles (Takács, 58.), Rácz (Majnovics, 58.), Pejovic – Krausz, Terbe – Szabó, Gyurkits (Vas, 70.), Harsányi (Hudák, 58.) – Gera (Tóth-Gábor, 81.). Vezetőedző: Weitner Ádám.
Újpest FC: Banai – Kastrati, Fehér, Antzoulas, Pauljevic – Onovo, Ljujic (Simon, 61.), Tajti (Radosevic, 89.) – Kiss T. (Csoboth, 46.), Ganea (Mack, 61.), Ambrose (Jürgens, 76.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.
hírek innen, onnan
Már kiválaszthatták Carlo Ancelotti utódját a Real Madridnál
Ezt a szezont még biztosan a Blancók kispadján tölti az olasz mester.
250 millió év múlva már csak egyetlen lakhatatlan szuperkontinens lesz a Földön
A Bristoli Egyetem kutatóinak számítógépes szimulációja az antropocén klímaváltozás hosszabb távú eredményeit modellezte.
Kiszámolták, mikorra pusztulhat ki az emberiség, az ok nem meglepő
Az emberiség végnapjaival kapcsolatos kalkulációt egy szuperszámítógép végezte el.
Turistákat szállító hajó futott zátonyra Rab szigetén
Több embert kellett kimenteni a tengerből a rossz időjárási viszonyok miatt Horvátországban - írta az Index.hr internetes hírportál a...
Előkerült a Fekete-tengeri Flotta lerakétázott, felrobbantott főparancsnoka
Ukrajna nemrég bejelentette, hogy megölték Viktor Szokolov tengernagyot, az orosz Fekete-tengeri Flotta parancsnokát. Nagyon úgy fest, hogy az...
Nagyon morcosak a német cégek
Többéves mélypontra süllyedt az egyik fontos mutató. Pesszimisták az autógyártók is.
Ötmillióra büntette Kövér Novák Elődöt, ez a mostani négyéves parlamenti ciklus eddigi legnagyobb büntetése
A Mi Hazánk alelnöke kimondta a parlamentben azt a szót, hogy cigánybűnözés, kéthavi fizetése bánja.
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Varga Mihály az euró előszobájába való belépés lehetőségét vetette fel
A háború és a szankciók miatt felértékelődött a kiszámíthatóság, egyre nagyobb fontossággal bír a stabilitás, ezért az...
Nincs megállás az OTP-nél, nagyot megy a magyar tőzsde
Elsősorban az OTP remeklésének köszönhetően kiugrik a nemzetközi mezőnyből ma a magyar tőzsde, 0,7 százalékos pluszban van a BUX index....
Mindjárt jön a várva-várt kamatdöntés, hogyan reagál a tőzsde?
Ma 14 órakor érkezik idehaza a kamatdöntés, ezt követően pedig 15 órakor a sajtótájékoztató, elsősorban ezekre várhatnak a befektetők...
Döbbenetes képek terjednek a neten Novák Katalinról
Nem akárhol járt, és nem akárkikkel.
Sport
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője
A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
A lánya mellett lőtték le a klubelnököt a vesztes meccs után
Felfoghatatlan tragédia történt.
Mr. Tus: Ez tus volt
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Bulvár
Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj
A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.
Összetörten közölte a szomorú hírt Bruce Willis felesége
Szívszorító szavak.
Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány
Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.
Bekapcsolva maradt a Momentum elnökének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő
Estefelé vették észre az élettelen testét.
193-mal előzte meg a rendőröket egy férfi Tolnában, aztán kártyával rendezte a 260 ezres bírságot
Nyolc büntetőpont is járt a manőverért.
Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben
Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.
A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.
Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.
A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!
Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka
Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.
38 méteres alagutat épített a házától, és gázmaszkot viselt az esztergomi robbantó, aki halálos csapdával várt...
A férfi nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt légmentesen az ingatlanban.
A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt
Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.
blogmorzsák
Egy korszakalkotó tanár
Rátz László, a Nobel-díjasok tanára különös képességgel ismerte fel a tehetséges diákokat.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.
Nem túl szexi téma, de fontos tudni
Hogyan pisiljünk „rendesen”? Mik az alapszabályok és a leggyakoribb problémák?


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.