Teret nyer a bánáti bazsarózsa
Zajlanak a munkálatok a Mecseki Erdészeti Zrt. vezetésével a bánáti bazsarózsa élőhelyének védelme érdekében. A bánáti bazsarózsa növényritkaság, ezért kiemelkedő fontosságú a védelme. Fokozottan védett, eszmei értéke 250 000 Ft.
A Mecseki Erdészeti Zrt. által elnyert KEOP- 3.1.2. „A bánáti bazsarózsa megőrzése, komplex élőhelyvédelem a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben és közvetlen környezetében” projekt megvalósítási munkáinak nettó összköltsége 81 980 572 Ft, melyet 100%-ban finanszíroz az Európai Unió és a Magyar Állam.
Ripszám István, a Pécsváradi Erdészet igazgatója elmondta, hogy a pályázat kiírója által kötelezően előírt közbeszerzés sikeresen lezárult. A rendkívül speciális, kevés közvetlen előzménnyel bíró projekt feladta a leckét az érintett vállalkozóknak, akik közül meglehetősen kevesen néztek szembe a kihívásokkal, mint ezt a beadott pályázatok száma is mutatja.
A közbeszerzési eljárás végül hivatalosan ez év május 12-én zárult le, amikor sor került a vállalkozói szerződés aláírására a nyertes céggel (RITROVI Kft.), amely így nekiláthatott a munkálatoknak.
Az eredetileg tervezett kezdés csúszott a május-júniusi esős időjárás miatt. Az emiatt felmerülő problémákat azonban rövid időn belül sikerült megoldani, így a jelenlegi állás szerint tartani tudják majd a meghatározott ütemtervet.
A természetes környezetében – a Zengő gerincén – megtalálható bánáti bazsarózsa élőhelyét többféle módon is próbálják óvni.
Emellett megkezdték a tájidegen özönnövénynek (szakszóval invazív fajnak) számító bálványfa vegyszeres ritkítását. Ez a fafaj ugyanis veszélyt jelent az őshonos növénytársulásokra: gyorsabban növekszik náluk, ráadásul nem szolgál táplálékul a helyi állatvilágnak sem. Így ha felelőtlenül hagyják elszaporodni, elveszi az életteret más, kevésbé agresszív fajoktól.
A Mecseki Erdészeti Zrt. mindig is különös figyelmet fordított a természetközeli erdő-gazdálkodási módszerek és eljárások alkalmazására. Mivel a hatáskörében lévő erdők több mint háromnegyede (egész pontosan 78%-a) természetszerű, kezelésük is ennek megfelelően történik. Nem kivétel ez alól jelen pályázat megvalósítása sem.
Mecseki Erdészeti Zrt.
hírek innen, onnan
Egyre nagyobb a vita: betilthatják az air-fryereket?
Az elmúlt években az airfryerek szinte berobbantak a háztartásokba: gyorsak, praktikusak, és kevesebb olajjal készíthető bennük ropogós...
Így állna bosszút Dopeman a Tisza Párton és szavazóin
Dopeman ironikusan vette végig, hogy mi mindent lépne meg kormányváltás előtt Orbán Viktor helyében, mielőtt a Tisza Párt veszi kezébe...
Az Arsenal edzője a holland bíró miatt őrjöngött a botrányos BL-elődöntő után
Az észak-londoni csapat edzője őrjöngött az Atlético Madrid elleni meccs után.
Nem az ecet, nem a szódabikarbóna. Itt a leghatékonyabb házi szer a vízkő ellen, és milyen olcsó
Érdemes váltani rá, mert hatékony.
Csak az igen jelent igent – így döntött az EU
Az EU megszavazta az „igen jelent igent” szabályt. Az Európai Parlament egységes nemi erőszak definíciót szeretne minden tagállamban. A...
Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert
Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.
Dubóczki doki nevét tegnap egy egész ország megtanulta
Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a légimentőknél teljesített szolgálatot vasárnap, amikor csapatával egy 30 év...
Ez a trükk mindent megváltoztathat a kertedben
Fedezd fel, hogyan javíthatod kerted termőképességét a talajtakarás módszerével! Praktikus tanácsokat kapsz az alkalmazás...
Biológiai beavatkozás szükséges a Balatonnál
Biológiai beavatkozással indul a balatoni szúnyoggyérítés május elején, elsőként a déli part mentén lépnek fel a már megjelent...
Országszerte problémák lehetnek a bankkártyákkal, a bank figyelmeztette az ügyfeleket
Tervezett karbantartás miatt átmeneti fennakadások lehetnek az egyik hazai bank szolgáltatásaiban, és a bankkártyák használatában is...
Új csalási módszer terjed az MNB nevével, így védekezhetünk ellene
Kibercsalók újfajta elkövetési móddal keresik meg az ügyfeleket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonos ügyfélszolgálatára érkezett...
Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság
A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






