Terjedni kezdett Európában a magyar unortodox gazdaságpolitika
A kormányszóvivő szerint terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban, mivel kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket, majd szerdán Szlovákia vetett ki szektorális különadókat.
Giró-Szász András erről csütörtök reggel, a TV2 Mokka és az ATV Reggeli Start című műsorában beszélt. A kormányszóvivő utóbbi adásban úgy fogalmazott, mára más országok is kezdik felismerni, hogy a 2008 előtti közgazdasági dogmák használhatatlanok a válságkezelésre, a korábbi szabályzórendszerek nem tudnak felszínen tartani országokat, ezért új megoldásokra van szükség.
"Mindig érdekes, amikor egy bankár a demokráciáról beszél" - válaszolta később Giró-Szász András az ATV-ben arra a felvetésre, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irányító közgazdásza azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy az unortodoxia elsősorban a demokrácia kikezdését jelenti. Az IMF/EU-tárgyalások alakulásáról szólva a Mokkában azt mondta, a valutaalap a bankszektoron lévő terheket csökkentené, míg a társadalmon lévő terheket növelni szeretné. Mint mondta, nem gondolják úgy, hogy a pénzintézetek a tranzakciós illeték miatt fogják majd vissza hitelezésüket, hiszen a 2008-2009-ben extraprofitot elkönyvelő magyarországi bankok sem növelték hitelkihelyezésüket, a nyereséget ugyanis inkább elutalták külföldi anyabankjaikhoz. A kormányszóvivő ugyanakkor közölte, hogy "amennyiben az érvek meggyőzőek", akkor lehet módosítani az MNB megadóztatásán, ám megjegyezte azt is, az ebből származó bevétel abból a munkahelyvédelmi akciótervből hiányozna, amely másfélmillió ember életén könnyítene. "Várjuk meg a végét, hogy veszteségként jelenik-e meg a jegybanknál a tranzakciós adó" - fogalmazott a szóvivő. Giró-Szász András mindkét műsorban szólt a nyugdíjrendszerről is, védelmébe véve a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami kasszába terelését. A szóvivő szerint ebben az esetben nem lehet magántulajdonról beszélni, hiszen a korábbi pénztártagok nem rendelkezhettek szabadon befizetéseikről, amelyek visszavezényléséről ugyanúgy az Országgyűlés döntött, ahogy 1997-ben a magánkasszákba terelésről. Kiemelte: a magán-nyugdíjpénztári rendszer évi 400 millió forintos lyukat ütött az államháztartáson, így a kormány most egy fenntartható nyugdíjrendszert hozott létre, amivel valamennyi öregségi nyugdíjas járandósága biztonságban van. Megjegyezte emellett, hogy az állam "értéküket vesztetett nyugdíjelemeket" vett át a magánnyugdíjpénztáraktól, vagyis nem igaz, hogy azóta vesztettek ebből a vagyonból. A kormánybiztosok napokban történt leváltásaira reagálva Giró-Szász András arra emlékeztetett, hogy voltak olyanok is, akik azért távoztak, mert lejárt határozott időre szóló megbízatásuk. Példaként említette Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztost, aki eleve április 30-ig töltötte be ezt a tisztségét. Az ATV műsorvezetőjének kérdésére válaszolva Giró-Szász András azt mondta, nem tud arról, hogy a jövőben minden első osztályú labdarugó csapat kétmilliárd forintot kapna stadionfelújításra.
hírek innen, onnan
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Íme Ben Stiller szép szőke felesége: 17 év után elváltak, most újra együtt vannak
Ben Stiller és Christine Taylor kapcsolata kicsit sem mindennapi, a házaspárról friss videó készült.
Rettegett amerikai feketelistára kerültek fel a kínai óriáscégek
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma frissítette a kínai katonai vállalatokról vezetett listáját, amelyre többek között az...
Szerdától változás jön a kutakon, érdemes tankolás előtt tájékozódni
Az árváltozás csak a gázolajat érinti, a benzint nem.
Ilyen lesz az új Skoda, ami már a nyáron érkezik
Pár héttel a június 23-ra tervezett világbemutató előtt a márka közzétett néhány vázlatot, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy...
A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket
A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt...
A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken
Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel...
Több milliós fizetések a Megafonnál? – Deák Dániel ezt válaszolta erre
Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban...
Mindent beleadott Mónika: összefogást szervezett, az Újratervezés pedig valóra váltotta a Zsigmond család álmát
Nemcsak új otthont kapott a TV2 Újratervezés című műsorában szereplő Zsigmond család, hanem a házukat terhelő milliós...
4 zseniális és olcsó kerti bútor ötlet, ami kiemelkedik a DIY megoldások közül
Ezek a projektek bár némi időráfordítást igényelnek, gazdaságosan megvalósíthatók, és egyedi, személyes hangulatot adnak a kültéri...
Bakács Tibor megerősítette: valóban ő írta Csiszár Jenő szakdolgozatát
Bakács Tibor megerősítette Havas Henrik anekdotáját: állítása szerint valóban ő írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát.
Vádat emeltek a Gálvölgyi János rosszullétekor nem megfelelően eljárók ellen
A színművészhez nem küldtek időben mentőt, többeket is eltiltana emiatt az ügyészség a foglalkozásuktól.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






