Termérdek kis- és nagykedvenc várja szerető gazdiját a pécsi Misinán
A Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnél járt stábunk, ahol sok mindent megtudtunk az ott élő állatokról, az egyesület feladatairól és a közelgő eseményekről is. Farkas Tamás elnökkel beszélgettünk.
Már több, mint húsz, egészen pontosan húszonhárom éve működik Pécs állatmenhelye Somogyban. Közhasznú civil szervezetként pedig 1998 óta tevékenykedik a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület. Nagyon fontos turisztikai helyszín is, hiszen évente több, mint huszonötezren látogatják a menhelyet - mégsem kérnek továbbra sem belépőt.
Minden évben sok önkéntes támogatja az egyesületet, van olyan aki hetente többször is jön kutyákat sétáltatni. Farkas Tamás elnök kifejezetten hasznosnak találja a középiskolai kötelező önkéntes munkát, ugyanis az előírt órák után is sok fiatal marad a későbbiekben is segíteni.
A menhely lakói közt nagyrészt megunt, kidobott kisállatok találhatóak, de azon sem kell meglepődni, ha szürkemarhát, lovat vagy épp bivalyt látunk. A városnak gyepmesteri résztevékenységet is végeznek, azaz befogadják az elkóborolt vagy épp kidobott állatokat, de nem ők gyűjtik be.
Teljesen új kennelsor építése valósult meg egy svájci alapítvány támogatásából, közadakozásból és a Földművelésügyi Minisztérium pályázatából. Magas minőségű tulajdonságokkal rendelkezik az új építmény, rácsozata kutyabarát és másik nagy előnye, hogy tágas kifutóval van összekötve. Jelenleg ez a szállás a kiközvetítésre váró kutyáké.
Az egyesület repatriálási tevékenységet is folytat, tehát a megsebzett és behozott vadálatokat gyógykezelik és visszaengedik a természetbe - ottlétünkkor itthon ragadt fehér gólyával, gyöngybagollyal, egerészölyvekkel és még mósómedvékkel is találkoztunk.
Az elmúlt évek során megerősítették terápiás kutyákkal való foglalkozásaikat is, az erre a célre kioktatott és levizsgázott ebekkel járják az idősotthonokat. Nagy segítséggel lehetnek a depressziós és szenvedélybetegek kezelésében, de iskolákban, egészségügyi és szociális intézményekben is megfordulnak.
Természetesen legkisebbekre is gondoltak, az eddigi hagyományoknak eleget téve idén is kivonulnak a pécsi adventi vásárra. Nagyon készülnek már december 10-ére, az Állatok Karácsonyára is - részletek erről később.
| A Pécsi Napilap saját felületein támogatni kívánja az egyesület munkáját, ezért a következő időszaktól be fogunk mutatni 1-1 gazdára váró kisállatot. |
hírek innen, onnan
Magyar Péter politikai csalinak használta a radnaimark.hu-t
Tudatosan elhelyezett politikai csalinak nevezte Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője a Radnai Márk nevét viselő honlap vasárnapi...
Nem árulta el az RTL-nek Ferencz Orsolya, hogy megszavazta-e Orbán Viktort pártelnöknek
Ferencz Orsolya volt fideszes képviselő nem volt hajlandó válaszolni az RTL Híradó kérdésére, hogy támogatta-e Orbán Viktor...
Őzgidákat mentettek a tamási tűzoltók egy mély vízelvezető árokból
Két őzgidát mentettek ki a tamási tűzoltók egy mély vízelvezető árokból; a kis állatok sértetlenül térhettek vissza természetes...
Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Missouriban, 12-en haltak meg
Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap. A fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...
Azt mondta, ők nem zsoldosok, hanem fizettek a szerbeknek, hogy emberekre lőhessenek Szarajevóban
Ezio Gavazzeni a 2020-as évek elején figyelt fel egy makacs pletykára, és nyomozni kezdett. Az emberiség egyik morális mélypontjára...
12 ember halt szörnyet Missouriban
Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap, a fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...
Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülő, tizenketten haltak meg Missouriban
A gép felszállás után kanyarodni próbált, irányíthatatlanná vált és orral a földnek csapódott.
Hatgólos győzelemmel kezdtek a németek a futball-világbajnokságon
Manuel Neuer beállította Lothar Matthäus rekordját.
Spirituális élményt élt át Soma és férje Rómában
Soma Mamagésa és férje, Lőrincz György az Örök városban kapcsolódtak ki. A házaspár csodásan érezte magát Rómában, ahol...
Gulyás Gergely Bécsbe és Berlinbe is magángéppel utazott 2023-ban
A gépet közpénzből bérelték egy ismerős cégtől.
A NAV belső jelentése szerint törvénysértően járt el a Legfőbb Ügyészség is az ukrán pénzszállítók ügyében
„A bűncselekmény egyszerű gyanúja sem volt megállapítható.”
Elismerte a kormány, hogy nem volt szerencsés az „Orbán a sajátjainak is hazudott” kezdetű posztjuk stílusa
Gyorsan eljutott a Magyarország kormány Facebook-oldal a Fidesz-propagandától a Tisza-propagandáig.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt
A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Nincs ott a magyar válogatott a vb-n, mégis miénk a vb legnagyobb rekordja, amelyet a németek csak megközelíteni tudtak Curacao ellen
A vb-k történetében ezt az eredményt csak megközelíteni lehetett, ma is csak megközelíteni sikerült a németeknek.
A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott
Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.
Bulvár
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






