Ezt olvasta már?

0

Testből testbe – művészet nem öncélúan

Néhány napja, március 18-án este nyílt meg Kocsis Zita Saide ikonfestő és Rádóczy Bálint grafikus kiállítása a Parti Galériában (Mária u. 1.). Az egyik alkotót arra kértük, hogy a különleges tárlat bemutatása mellett fejtse ki véleményét arról, hogy hazánkban is ízlésválság van-e.


Rádóczy Bálint mutatja be a kiállítást lapunknak

Amikor a kiállítás ajánlóját olvastam, az volt a benyomásom, hogy a Testből testbe cím kissé a keleti filozófiára és gondolkodásmódra utal (lélek, harmónia, test stb.). Rádóczy Bálint egyetért a felvetésemmel:

– Minden eddigi alkotásom beilleszthető egy tágabb rendszerbe. A tárlat megalkotásakor nem volt elhanyagolható szempont az önmagunkkal való szembesüléskor keletkező félelem és annak levetkőzése, valamint a szépség tágan értelmezhető mivolta. Egyre többször úgy látom és érzem, hogy minden egyformán szép a világban, és nem a valóság kritikájára, vagy átformálására, jobbá tételére van szükség, hanem talán egy kis segítségre ahhoz, hogy megértsük és felismerjük a tökéletlenségekben rejlő tökéletességet, minden dolgok szimbolikáját.

– Magadat nem tartod művésznek. Miért nem? Netán csak szerénységgel szeretnél rokonszenvessé válni?
– Lehetséges, hogy marketingelemnek is felfogható ez a megállapításom, bár sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik visszatetszően hirdették magukról, hogy művészek. Nyilván számít, hogy nincs szakirányú végzettségem, tehát a gyermekkoromat leszámítva nem jártam művészeti iskolába. Természetesen a képzőművész és építész szüleim hatást gyakoroltak rám, ami a kreativitást illeti. Az én feladatom azt hiszem az, hogy a magam módján emlékeztessem az embereket a létezésben rejlő kihívásokra, arra, hogy az élet nem monoton rutin. Gyönyörű, izgalmas, veszélyes játék is tud lenni.

– Felesleges és hosszú volna felsorolni, hogy mivel foglalkoztál korábban, hiszen az arculattervezéstől a fényképezésen át a reklámgrafikáig számos művészeti ágban kipróbáltad magad. A honlapodon említed, hogy a korszerű digitális fényképezés nem vonta maga után az ízlés fejlődését. Ez miért alakult így? Miért nem tudunk elmozdulni a kommersztől, az ízléstelenségtől a minőség felé?

– Nem tudom. Kevés, hogy kiváló eszközeink vannak, a megfelelő hozzáállás elengedhetetlen. Ha ez utóbbi nincs meg, akkor az eszköz csak eszköz marad, nem alakul ki az alkotó és a gép közötti kapcsolat. Az ízlés egy lassan hömpölygő folyó, nem lehet egyik pillanatról a másikra forradalmasítani. Kétségtelen, hogy itt Pécsett sok szempontból elmaradottak vagyunk a világ nagy ízlésformáló központjaihoz képest, de nálunk is megvannak az előremutató tehetségek. Ami hiányzik, az egy hiteles közeg, az infrastruktúra, magyarán a pénz, az a minimális jólét, amely elengedhetetlen a kultúra fejlődéséhez.


– Hosszabb időt töltöttél Svájcban. A magad területén mennyit tudtál meríteni az ottani tapasztalataidból?
– Svájc maga a minőség. Ott megtanultam, hogy egy munka elvégzése után rossz kifogás az, hogy „nem volt rá idő”. A legteljesebb igyekezettel és odafigyeléssel szolgálni kell az alkotás minőségét.

– Ha már a munkát említetted, mennyi előkészületet igényelt a Testből testbe című kiállítás?
– Körülbelül egy éve kezdtük el a megvalósítást, és 5-6 hónapig tartott az alkotó-szervező munka. Ebbe beletartozott az időpontok egyeztetése, a modellek sminkelése, fotózása és a hosszadalmas utómunka. Animációs filmet is készítettem a modellek arcának átváltoztatásáról többezer fényképet felhasználva. Kiemelném Fabinyi Annamária kiváló munkáját a sminkelés terén. A kiállítás egyedüli gyengéjének a gipszmunkákat tartom, mivel nagyon kevés idő állt rendelkezésre a megalkotásukhoz. Éppen ezért csak közepesre értékelem a tárlatot. Véleménynyilvánításra természetesen a látogatóknak is módjuk van egy kis szobában a terem végén.


– Még nem is pihented ki a kiállítás szervezésének fáradalmait, fogadni mernék, hogy nem tétlenkedsz, és már valami újabb ötleten töröd a fejed...
– Valóban. Nagyon érdekel minden, ami a hanggal kapcsolatos, azaz kísérőzenék, effektek, a rádiós technika alkalmazása. Emellett különös ötlet foglalkoztat: olyan joggal vagy jogtalanul „őrültnek” bélyegzett embereket szeretnék lefényképezni, mint a második világháborút megjárt és a városban mindig szatyorral sétáló Füttyös Mari vagy az a szakállas úr, aki mit sem törődve mások megvetésével, a belvárosban sétálva erélyes hangon monologizál. Úgy érzem, hogy ők a társadalom perifériájára szorultak, de mindenképpen méltók a figyelemre.

Gerner András





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rossi agresszív transzról is beszélt: "Nem egy elit csapat vagyunk, nincsenek barátságos meccsek" - értékelés

Marco Rossi szerint a Kazahsztán elleni mérkőzés elején elkövetett hibák ismét rávilágítottak arra, mennyire fontos a maximális...

Vadászkamara: a hangsúly a vadgazdálkodáson lesz a vadászat helyett

A kamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének titkára szerint a vízhiány és a klímaváltozás kikényszeríti, hogy összedolgozzanak a...

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Felgyújtott busz, petárdafüst és szélsőjobbos zavargások Belfastban

Hiába könyörgött a rendőrség, a bevándorlóellenes csoportok háborús tereppé változtatták a várost, miután egy szudáni brutálisan...

Ijesztő dolgot találtak a kutatók: veszélyes lehet a túl gyakori szunyókálás?

Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...

Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló...

Nyögvenyelősen indult a magyar-kazah futballmeccs, de Schäfer bombagóljával fordítottunk és nyertünk

A Debrecenben játszott felkészülési mérkőzésen végül 3-1-re győzte le Magyarország Kazahsztánt. 

A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Börtön a vagyon eltitkolásáért, megerősített Integritás Hatóság, vagyonnyilatkozat a Fidesz elnökének is – benyújtotta törvénycsomagját a kormány az uniós források felszabadítás...

Gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, megszünteti a közérdekű vagyonkezelői alapítványokat, jelentős jogköröket ad az...

„Mögöttünk volt az ösvényen.” – Sokkoló dolog történt a szurdokban Vogyerák Anikóval és kisfiával, azonnal menekülniük kellett

Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe,...

Búcsúzik Győrfi Pál – Kevesen számítottak rá, hogy eljön ez a pillanat a mentősöknél

Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0






0