Tettye-forrásvizet árulnak a Zsolnay negyedben
A Tettye Forrásház Zrt. által palackozott kiváló minőségű karsztvizet árusítják majd a napokban megnyílt pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
A pécsi önkormányzat, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Zrt. és a helyi minőségi termékek árusítását, forgalmazását végző Sipőcz Ház képviselői által aláírt szándéknyilatkozat szerint a szénsavas és szénsavmentes változatban palackozott víz kapható lesz az Európa Kulturális Fővárosa program keretében épült komplexum vendéglátóhelyein.
Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere a szándéknyilatkozat aláírását megelőzően azt mondta: szeretnék, ha a Tettye vizet, mint igazi pécsi terméket, minél több helyen árusítanák, és minél többen megismernék. Örömét fejezte ki, hogy folyamatosan bővül azon termékek köre, amelyek Pécs hírét viszik az országban, a világban.
A Tettye Forrásház 2010 tavaszán jelentette be, hogy megkezdi a Tettye-forrás kalciumban, káliumban, magnéziumban gazdag, alacsony nátriumtartalmú vize egy részének palackozását. A projekt marketingcélokat szolgál, nem a vállalat bevételeinek növelését.
Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház vezérigazgatója pénteken arról szólt, hogy elsődleges feladatnak tekintették, hogy a pécsi intézményeket saját, városi palackozott vízzel lássák el. A Tettye forrásvizet azonban már nemcsak a közgyűlés üléseinek és a városi rendezvények résztvevői kóstolhatják meg. Tavaly szeptembertől ugyanis kereskedelmi forgalomban is kapható.
A vezérigazgató véleménye szerint a víz minőségben a legjobb ásványvizekkel is felveszi a versenyt, és azok, akik kóstolták, elismerően nyilatkoztak róla.
Sándor Zsolt elmondta, hogy havonta 5 ezer palackot állítanak elő, de a kapacitást az igények szerint növelik. A vízszolgáltató 2010-ben egy régi tradíciót elevenített fel a forrásvíz palackozásával. Pécs vízhálózatát 1892-ben adták át, a tettyei vizet 1910-től mintegy négy évtizeden át palackozták is. A "Pécsi Tettyei Kristály-tiszta Üdítő és Borvíz" néven forgalmazott szénsavas frissítő minden helyi csemegeüzletben kapható volt, a Pécsi Tettye Forrásvíz vállalat míves palackjai pedig nem hiányozhattak a pécsi otthonok és vendéglők asztalairól.
A Tettye jelenleg Pécs és 15 település vízszolgáltatója. A cég az idén 5-5,5 milliárd forint árbevétel mellett 300-350 millió forint adózás utáni eredményt vár, szemben a tavalyi 50 millió forint nyereséggel.
MTI

- Nem gyengült tovább a forint
- Zsebre megy a megabájtlufi
- Budapesti, zirci és pécsi fal szépül meg a Színes Város program révén
- A következő két évben jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben
- A fogyatékossággal élőket segítő uniós támogatás arányának növelését sürgetik
- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






kiláncszáz plusz csatornadíj.....