Tiffán Zsolt: egységes koncepciót Baranya területfejlesztésében
Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés pénteken Pécsett megválasztott új elnöke egységes koncepció alapján képzeli el a megye területfejlesztését. A közgyűlésben tartott első elnöki beszédét itt tekintheti meg.
Az országgyűlési képviselőként is dolgozó fideszes politikus az elnökké választását követően azt mondta, a közeljövőben létre kell hozni azt a területfejlesztési fórumot, amelyben Baranya nemcsak nagyobb, hanem kisebb városai, települései is képviseltethetik magukat.
Tiffán Zsolt emlékeztetett rá, hogy januártól a megyei önkormányzatoknak az intézményfenntartás helyett a területfejlesztés és a területrendezés vált a legfontosabb feladatává. Megjegyezte, hogy Baranyában az ezzel kapcsolatos munka megkezdése az elnökválasztás miatt néhány hetet késik, de igyekeznek behozni a lemaradást.
Elmondta, hogy megalakul a megyei területfejlesztési tanács, amelybe a megyei jogú város és a megyei közgyűlés delegál tagokat. Átveszik a regionális területfejlesztési tanács szerepkörét, feladatait, és felülvizsgálják a területfejlesztéssel kapcsolatos hatályos szerződéseket.
Tiffán Zsolt szólt a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva-programról. A projekt a fenntartható vidékfejlesztés mintegy 40 települést érintő hazai mintaprogramja. Ennek keretében 25 milliárd forintból, főként pályázati forrásból egy úgynevezett vízkormányzási rendszer kialakításával szeretnék a 150 évvel ezelőtt szabályozott Dráva környezetét az eredeti állapotába visszaállítani.
A Dráva-meder által határolt Ős-Dráva térségében revitalizálják a holtágakat, tavakat, vizes élőhelyeket, amelyek közelében az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar fellendülését várják.
Órömének adott hangot, hogy a kivitelezés tavaly decemberben megkezdődhetett, és reményét fejezte ki, hogy a munkának egy évtizeden belül "csodálatos eredményei" lesznek.
MTI/PNL

- Az alapoknál kezdi a Rátgéber Akadémia - videóriport
- Laptopokkal jutalmazta környezettudatos fogyasztóit a DRV Zrt. - videóriport
- 2012-ben irány a pécsi közgáz! - videóriport
- Megtelt a lelátó a pécsi diákolimpián - videóriport
- Hajléktalanok a színházban - videóriport
- Természetes az LMP forrongása - videóriport
- Kinek a terhe Pécs város adóssága? - videóriport
- Apró lépés a pécsi Magasház ügyében - videóriport
- Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket
- Az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt 495 millió euró befagyasztását javasolja
- Napi Tőzsdei kitekintő a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt
- Leszakadt a mennyezet
- Elhunyt a tél - képgaléria
- Lomb, törzs, gyökér – Amit Pécs fáiról tudni érdemes
- Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Pécs szívesen megy bíróságra Tóth ügyben
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Pécsett elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért





