Tisza Pártnak jelentős növekedési tartalékai vannak
Bár mind a Fidesz, a Tisza Párt, a DK és a Mi Hazánk is a júniusi eredményekhez hasonlóan szerepelne, ha most lennének a választások, a Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatása szerint komoly változásokra is fel kell készülni a pártok versenyében.
A Híradónak nyilatkozó elemzők szerint a Tisza Pártnak jelentős növekedési tartalékai vannak, főleg a kisebb pártok kárára.
Vihar előtti csend, így írhatók le a politikai erőviszonyok a júniusi választások óta. A Fidesz stabilan vezeti a pártok versenyét, melyben a Tisza Párt a második, a baloldali pártszövetség a harmadik helyen áll – derül ki a Nézőpont Intézet júliusi kutatásából.
A Fidesz mérési hibahatáron belül erősödött 47 százalékra a pártot választani tudó szavazók között, míg a Tisza az EP-választási eredményét őrizve 29 százalékon áll. Mind az Idea Intézet, a Republikon Intézet, valamint a Medián júliusi közvélemény-kutatása is minimális változásokat mutatott, bár azok a kormánypártok gyengülését és a Tisza erősödését mutatták.
„Negyvenöt százalékot kapott a Fidesz június 9-én, ebben az értelemben a mostani 47 százalékos eredmény azonosnak tekinthető. És így a Tisza Párt, a Demokratikus Koalíció és a kisebb pártok körüli mozgások sem rendeződnek tendenciává, hanem változatlan a pártverseny állása szerintünk az elmúlt másfél hónapban”
– mondta az ATV Híradónak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője. A Nézőpont megkérdezte azt is a választóktól, hogy kit tartanak alkalmasnak miniszterelnöknek. Mráz Ágoston Sámuel szerint Orbán Viktort a Fidesz táboránál több választó, 49 százalék tartja alkalmasnak, amit Orbán Viktor júliusi, úgynevezett nemzetközi békemisszójának megítélésével magyarázott. Magyar Pétert 19 százalék tartja alkalmasnak miniszterelnöknek, a Nézőpont Magyar nyári bulibotrányának tulajdonítja, hogy a pártja szavazóinak harmada elégedetlen a pártelnökkel.
Ezek a hatások viszont a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint nem jelentkeznek a párttámogatottsági adatokban. „Volt Orbán Viktor részéről egy békemisszió, de ami itt szerintem nagyon meghatározó, hogy a legtöbb kisebb párt még jobban elaprózódott, és hát a Tisza Pártnak a felemelkedése az, ami megrázta a politikai teret ebben az évben, és igazából még ennek a hatását érzékelhetjük” – mondta Kiss Róbert.
A Híradónknak nyilatkozó elemzők szerint a Tisza Pártnak lehetnek tartalékai a további növekedésre, azért is, mert az ellenzéki törpepártok szavazói a kormányváltó erőt keresve Magyar Péter pártjának vonzásába kerülhetnek.
atv.hu
hírek innen, onnan
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet
Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg...
Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt....
Nem lesz kegyes hozzánk az időjárás: jobb, ha erre felkészülsz
Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.
Mutatjuk, hol süt majd ki ma a nap
Vasárnapra jelentős enyhülés várható, nyugaton akár 12 fok is lehet, miközben északnyugat felől átmenetileg szakadozik a felhőzet, de...
Adventi csúcsfizetések: soha nem látott órabéreket kínálnak a slágermunkákért
Év végére ismét jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet: a nyári csúcsidőszak mellett a novembertől január elejéig tartó...
Ezt a két dolgot bánják a legjobban az életükben a 80 felettiek
Mindannyiunk életében vannak olyan dolgok, amiket megbánunk – vagy azért, mert megtettük, vagy ezért, mert elszalasztottuk a lehetőséget....
22 évesen fedezte fel, hogy játékfüggő anyja 200 000 dollár adósságot vett fel a nevére. 10 évbe telt, mire megszabadult tőle
Kristin Collier véletlenül jött rá, hogy anyja az ő nevére vesz fel hitelt. Az ügy tíz év után zárult le, de a nőnek mindaddig fizetnie...
Így is lehet manipulálni a választást – Aggódnak a tudósók
Három friss tudományos tanulmány szerint a mesterséges intelligencia (MI) jelentős hatással lehet a választók döntéseire, így a...
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Bár vasárnap már napos idő lesz, azonban még szükség lehet az esernyőre
A csúcshőmérséklet 7 és 12 fok között alakulhat.
Falba ütközött a forint, sorsdöntő napok következnek
A legújabb hitelminősítői döntés sem segít.
Belehalt a hamburgerezésbe egy férfi – terjed a kullancscsípés okozta húsallergia
Egy gyorsan terjedő kullancsfaj miatt az Egyesült Államokban már több százezer ember szenved szokatlan allergiától. Azoknál, akiket...
Sport
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Megtaláltuk a sportvilág legformásabb popsiját?
Kérdezzük. Nem állítjuk. De ha valaki állítja, azt is megértjük.
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Sir Alex Ferguson üzent a Liverpool vezetőségének
A Liverpool vezetőségére egyre nagyobb nyomás nehezedik Arne Slot gyenge formája miatt, Sir Alex Ferguson pedig egyértelművé tette, mit tenne, ha neki kellene döntenie az edző sorsáról.
„El volt mentve a felmondólevelem” – így került pont a Milák-ügy végére
Nincs benne harag, nem keres felelősöket, csak azt sajnálja, hogy az olimpiai aranyéremmel járó eufória nem adatott meg neki.
Ádám Martin: Ha valakinek lehet söre itthon, az én vagyok ezzel a pacekkal
Új, nagyszabású együttműködést jelentett be Ádám Martin és a Horizont Brewing: megszületett a Hungarian Viking, az a sör, amelyet a válogatott labdarúgóval közösen tervezett meg a budapesti kisüzemi sörfőzde. A
Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?
Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt
Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Bulvár
A fiatal rendőrnő könyörgött a beutalóért – már IV. stádiumú rákja van, gyógyíthatatlan
A brit Shanice Bennett, a Sittingbourne-ben élő 26 éves rendőrnő története az elmúlt hónapokban sokakat megérintett.
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől
Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.
Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről
Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.
Kozsó civil szakmájával milliókat keres: ezzel foglalkozik 60 évesen
Kozsónak gyermekkora óta szenvedélye a civil szakmája.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető
Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.
Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.
„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen
Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






