Tíz éve nem volt műszaki hiba miatt baleset a Pannon Volánnál - képgaléria

2012.09.27.

Öregek, füstölnek, némelyik csattog is, zörög is, de járnak a baranyai távolsági buszok. Nyugodtan mondható, sokszor heroikus munkát végeznek a Pannon Volán szerelői, hogy reggelenként odaérjenek a munkába, az iskolába Pécsre a Baranya megyeiek.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Ha csak a számokat nézzük, egyik oldalról akár elkeserítőnek is nevezhetjük a Pannon Volán helyzetét, de ugyanezek a számok egy másik oldalról viszont olyan szakmai hozzáértésről tesznek tanúbizonyságot, amit csak megsüvegelni lehet.

A Pannon Volán 320 darab autóbusszal rendelkezik, ezek átlagéletkora 14,8 év. Közülük 104 darab Ikarus 200-as, amelyek mind húsz év fölöttiek. Évi átlagban 60 ezer kilométert fut egy busz, így viszonylag könnyen kiszámítható, hogy a járműpark nagy része már túl van az egymillió kilométeren. Naponta 263 autóbusznak kell „munkába állnia”, hogy tartani tudják a forgalmisták a menetrendet, a háttérben szinte minden a műszakon múlik. Dörnyei Gábor főmérnök azonban nem látja ilyen sötéten a helyzetet.

- Arra mindenképpen büszkék lehetünk, hogy amióta a cégnél vagyok, ennek már tíz éve, egyetlen alkalommal sem következett be baleset műszaki hiba miatt – tekint vissza a főmérnök. – Arra persze akad példa, hogy egy járat menet közben leáll, meghibásodik, nap közben kell szervizbe mennie, de hogy emiatt közúti baleset történt volna, ilyenre nem emlékszem. Pedig az idén kilenc hónap alatt 188 esetben kellett műszaki mentésre mennünk, vagyis durván minden hétköznap akad egy ilyen eset. De különösebben ezen nem lepődök meg, hiszen öregek és nagyon sokat futottak a buszaink, három éve nem tudtunk új autóbuszokat vásárolni.

Ennek ellenére komolyabb fennakadás nagyon ritkán van a baranyai közúti távolsági tömegközlekedésben, az is leginkább az időjárás rovására írható. Ehhez kell a mintegy hetvenfős szerelőcsapat háttérmunkája, akik naponta ötven járművet is kezelésbe vesznek.

- Egy átlag nap reggel mintegy ötven busz áll a szerelőműhelyben, és sokszor további 30-40 esik be napközben – ismeri el Dörnyei Gábor. – Egyrészt a rendszeres vizsgálatok, olajcserék, fékellenőrzések jelentenek ennyi feladatot, a buszokat évente műszakiztatni is kell, másrészt a 14,8 éves átlagéletkor meglátszik a járműparkon. Amit lehet, megteszünk, komoly fennakadásra nem emlékszem, ugyanakkor hosszú távon az nem megoldás, hogy az úgymond falujáró vonalakra a nagy távolságra vásárolt buszokat állítsuk be, hiszen például csak a fogyasztást nézve sokkal rosszabbul jövünk ki belőle. Az öregebb buszoknál az anyagelhasználódás, a fiatalabbaknál az elektronika letiltása okozza a legtöbb problémát. Éves szinten csak az anyagfelhasználás és a gumik cseréje 450 milliós költséget jelent, ebben még nincs benne a munkabér és járulékai. Mindez azt jelenti, nagyjából 1-1,5 millió forintot költünk átlagban évente egy buszra. Persze ez is átlag, lefele és felfele is nagy a szórás.

A szerelőcsapat mellett sokat számít a technikai háttér is, itt pedig nem panaszkodhat a főmérnök.

- Két éve állítottunk üzembe egy zavarelhárító műhelykocsit, amelyik szinte bármilyen hibát el tud hárítani a helyszínen is – büszkélkedik egy kicsit Dörnyei Gábor. – Állítom, a haszongépjárművekkel foglalkozó műhelyek közül a Dél-Dunántúlon az egyik legjobban felszereltek között vagyunk, a megyében nem tudom, van-e máshol például lengéscsillapító-vizsgáló. Érdekes, hogy például a szomszédos megyék inkább hitelből és lízingből vásároltak új buszokat, más filozófiát követnek, nekünk viszont se lízingünk, se hitelünk nincsen. Az viszont kétségtelen, hogy az ideális a 7-8 éves átlagéletkorú járműpark lenne. A meghibásodások egy része nagyban függ az időjárástól, hogy egy példát mondjak, télen, nagy hidegben a gázolaj dermedése okozhat problémát, és volt olyan beszállítónk, amelyiknél a vonatkozó érték messze állt a valóságtól, így például a legutóbbi nagy fagyoknál volt 2-3 igen nehéz napunk. De itt is váltottunk, már tudjuk, mire számíthatunk.

Akad azonban, amiben könnyebb a dolga a távolsági buszosoknak, mint a helyi járatúaknak. Sokkal kevesebb a vandál utas, kevesebb a rongálás a távolsági buszokon.

- Néha elképedve nézem a pécsi helyi buszokon a grafitiket, a felszaggatott üléseket – mondja a főmérnök. – Előnyünkre szolgálhat, hogy sok esetben a sofőrök szinte névről ismerik az utasaikat, hiszen naponta utaznak velük mondjuk Szemelyről vagy Romonyáról. Szintén ezt segíti elő, hogy kevés az úgynevezett bulijárat, amikor egy görbe este után csapatostul tódulnak fel ittas társaságok a járatra. Nem mellékes az sem, hogy éjszakánként vagy a városi telephelyeken, vagy falun a sofőr háza előtt nem őrizetlenek a buszok. Ilyen téren a legtöbb gond talán a szurkolói buszokkal van, de ilyenkor mindig kiszámlázzuk az okozott kárt.

M. Z.