Tizenkét évre ítélt egy idős embert kirabló férfit
Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt kedden a Pécsi Törvényszék egy férfit, aki még 2014-ben ájultra vert és kirabolt egy 95 éves férfit a baranyai megyeszékhelyen.
A bíróság MTI-nek eljuttatott közleménye szerint M. I. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés kísérletében és társtettesként elkövetett rablás miatt mondták ki bűnösnek. Az ítélet a vádlott és védője fellebbezése miatt még nem jogerős.
A törvényszék közölte: 2014 márciusának egyik éjjelén a vádlott és társa egy Búza téri társasház egyik lakásába betört, miközben az egyik szobában a 95 éves sértett aludt.
Amikor a vádlott és társa értékek után kezdett kutatni, az idős férfit felébredt és felkelt, a betörők pedig értékei hollétéről faggatták.
Miután a sértett közölte, hogy nincsenek értékei, a vádlott legalább két alkalommal, közepes-nagy erővel a fején ököllel megütötte. A sértett ennek következtében öntudatlan állapotba került és elesett.
Ezután a vádlottak 128 ezer forint értékben porcelánokat, egyéb dísztárgyakat és 160 ezer forint készpénzt loptak el a lakásból, míg a rongálással 23 ezer forintos kárt okoztak.
Az idős férfi a bántalmazás következtében súlyos, 4-6 hónap alatt maradandó fogyatékossággal gyógyult sérüléseket szenvedett. A bíróság megjegyezte, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg életveszélyesen.
A bíróság a szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban eltöltött időt. A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.
hírek innen, onnan
Megtalálták a Nazca-vonalak ikertestvérét, sokkoló kinézetű idegen struktúrák hevernek a Földön
Olyan rejtélyes alakzatokra bukkantak, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a híres Nazca-vonalakra, de ezek még furcsábbak
Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium...
Ő volt a kedvenc filmes karaktered? Kár, mert igazából nem jó arc
Ezeket a karaktereket sokan szerették, de igazából nem is voltak annyira jó fejek.
2026 legolcsóbb nyaralóhelyei – 5 úti cél, ahol a pénztárcád is pihenhet
Ahogy 2025 vége felé közeledünk, egyre többen kezdik tervezni a jövő évi utazásaikat – különösen azok, akik a magas infláció és...
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: megszólalt az ügyvéd az anya láthatás jogáról
Hamarosan látogatót fogadhat a saját kisbabája megölésével gyanúsított anya a kalocsai börtönben. A nagydorogi csecsemőgyilkosság...
Rengeteg embert meggyógyított ez a hazai gyógyvíz
Évről évre rengetegen tapasztalják meg a hajdúszoboszlói gyógyvíz jótékony hatásait. Most vasárnap jeles évfordulót ünnepelhet a...
A 783 millió dollárt termelt szuperhősfilm az HBO Maxon
Kevés olyan film létezik, amik ekkora összeget termeltek az iparban.
Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot -...
Verstappen megint nagyon megverte a vb-pontversenyt vezető Piastrit
Hihetetlen felzárkózást mutat be eddig a Red Bull holland pilótája.
Esküvői botrány – a menyasszony nem hívta el gyerekkori barátnőjét
2025-ben sem ritka, hogy egy esküvői meghívó hiánya komoly konfliktust szül.
Az Egyesült Államok a venezuelai partokhoz küldi a világ legnagyobb hadihajóját, tényleg hadat üzen a drogkereskedőknek
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a térség biztonságának veszélyeztetésével indokolja a katonai jelenlét növelését.
14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?
14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
Sport
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi
Az történt, amit várni lehetett.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában
A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.
Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást
A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt
Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.
Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt
Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.
Bulvár
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant
Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.
Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Az emeletről zuhant ki két lány, amikor a fotós lekapta őket: csak egyikük élte túl
Egy égő házban történt a tragédia.
Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma
Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






