Ezt olvasta már?

Pécs is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz

Budapest után a 23 magyar vidéki várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz - közölte Szita Kár...


Tizenkét produkció szerepel a Pécsi Nyári Színház műsorán

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.


hirdetés

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: idén is mintegy tízezer nézőre számítanak a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon. Tavaly csaknem végig telt házas érdeklődés kísérte a darabokat - jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani ebben az évben is a közönségnek, hiszen tizennyolc estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra. A könnyedebb színművek mellett elgondolkodtató darabok is szerepelnek a programban - tette hozzá.

Utóbbiak között említette John Osborne színművét, a Dühöngő ifjúságot, Jez Butterworth Mojo című gengszterkomédiáját, illetve a tavalyi Szegedi Szabadtéri Játékokon nagy sikerrel játszott, Hajnali részegség című szerelmes színművet.

Vidákovics Szláven kiemelte, hogy a meghívott előadások mellett idén is láthat pécsi bemutatót a közönség. A hagyománynak megfelelően a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen viszik színre Francis Veber Balfácánt vacsorára című fergeteges vígjátékát Lipics Zsolt és Józsa Richárd főszereplésével, Nagy Viktor rendezésében.

A Pesti Művész Színház előadásában Halász Imre, Eisemann Mihály és Békeffi István Egy csók és más semmi című operettjét, a Veres 1 Színház produkciójaként pedig Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood című komédiáját is láthatja a pécsi közönség.

A Gergely Theáter idén Stéphane Laporte és Patrick Laviosa musicalkomédiáját, a Pánik a fedélzetent, valamint Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című zenés vígjátékát hozza Pécsre.

Ivancsics Ilona és Színtársai Peter Shaffer Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő? című "édes hármas-páros játékával", a Pódium Színház Harsányi Gábor Bazi nagy magyar lagzi címet viselő vígdrámájával, a Bánfalvy Stúdió pedig Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatával vendégszerepel a baranyai megyeszékhelyen.

L'art pour nyár című esten pedig a L'art pour l'art Társulat "hangsúlyozottan nem karácsonyi műsorát" láthatja majd a közönség.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egyre kevesebben utaznak vonattal, harmadára csökkent a vasutat használók száma

A jegyeladások a bevételeknek csak körülbelül 18 százalékát adják.

A brit kormány egységesítené az EU-ból és az EU-n kívülről érkezők bevándorlási szabályozását

A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit...

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja....

Újabb testkamerák kellenek Kövér házőrségének

Az elmúlt bő másfél évben alaposan felszerelték az Országgyűlési Őrség tagjait. Úgy tűnik, a testkamerák is beváltak, hiszen egy...

5 ütős praktika, ha szeretnéd felhívni magadra a kiszemelted figyelmét

Hidd el, nem olyan nehéz felhívni magadra a pasik figyelmét, viszont nem feltétlen a dekoltázsod az egyetlen megoldás, ha ezt szeretnéd...

A rendőrség végzett az elképesztő nyírbátori lopás ügyével

Robbanással fenyegetett az illegális gáztöltőállomás.

Catherine Zeta-Jones elárulta: Így jött össze Michael Douglas-szel

Elég merész mondat szaladt ki a színész száján.

Nagy öröm érte Hernádi Juditot - Nem számított rá.

Utoljára 1979-ben történt ilyen vele.

Keresztbe tettek a kukorica betakarításának a hidegfrontok

Leállt az időjárás miatt a kukorica aratása, és úgy tűnik, a viharos szél és a csapadék miatt csak napok múlva folytatódhat a munka....

Az ember, aki otthon Spider-Manezett, kinézett az ablakon, majd rájött, hogy a játék túl élethű

Eddig is rajongtunk a PS4-exkluzív Spider-Manért. A rajongásunk ezzel a videóval csak nőtt.

A világ legnépszerűbb gyomirtója árt a méheknek

Károsítja az emésztőrendszerükben élő baktériumokat. A Monsanto szerint nem is.

0

Sport

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

0

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András nem titkolózik tovább - Nagy bejelentést tettek

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is szerepel a 2018-as Sztárban Sztárban.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0






0