Ezt olvasta már?

0

Tizenkétmilliós fullánk ment Tóth Bertalan körme alá

Tóth Bertalan jelenlegi szocialista elnökaspiráns 2007-ben tizenkét millió forintot kért és kapott az MSZP felső vezetésétől, hogy mandátumát átadja Tasnádi Péter volt pécsi polgármesternek – állítja a fullánk.hu egy helyi szocialista forrásra hivatkozva.

A név nélkül nyilatkozó politikus állítja, maga Puch László, a szocialista párt egykori kincstárnoka fizette ki a tekintélyes összeget Tóthnak.

A fullánk.hu felidézi, az elnöki tisztségért induló szocialista Tóth Bertalan a 2006-os parlamenti választásokon az MSZP színeiben jutott a Baranya megyei listán mandátumhoz, mígnem 2007. február 2-ai hatállyal lemondott róla Tasnádi Péter, Pécs polgármesterének javára. A portál egy neve elhallgatását kérő, de nyilatkozatát a portál számára állítólag aláírásával igazoló, magas beosztású helyi szocialista politikus úgy nyilatkozott, hogy az említett időszakban az MSZP mindenképpen szerette volna, ha Toller László halála után polgármesterré vált Tasnádi Péter bekerül az Országgyűlésbe. Úgy látták, országgyűlési képviselőként eredményesebben lobbizhat a város érdekeiért. A szocialista forrás szerint ekkor keresték meg Tóth Bertalant, hogy lépjen vissza Tasnádi javára, amit ő meg is tett, de mint kiderült, nem ingyen. A párton belül hatmillió forintos visszalépési összegről lehetett hallani, de Puch László MSZP-s pénztárnok végül azt a tájékoztatást adta – a név nélküli forrás elmondása szerint Szili Katalin szobájában – a baranyai képviselőknek, hogy Tóth végül 12 millió forintot kért és meg is kapott a visszalépésért. A pénzt maga Puch László fizette ki, saját elmondása szerint.

A forrás egy másik szocialista képviselőtől úgy tudja, először csak Tóth elmaradó tiszteletdíjának kifizetéséről volt szó, a megegyezés alapján ugyanakkor a kieső költségtérítés is megfizetésre került. Tóth Bertalan a portál kérdésére alaptalannak nevezte a fenti állítást.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0