Ezt olvasta már?

0

Tizennégy játékossal hosszabbítottak a pécsi vízilabdásokkal

A PVSK-Mecsek Füszért vezetősége február 23-án, pénteken sajtótájékoztatón beszélt a csapat új támogatóiról és a jövő évi keretről.

Ritkán szokott a pécsi vízilabdacsapat a szezon közben sajtótájékoztatót tartani, ám jó hírekkel szolgáltak a csapat körül dolgozó vezetők, hiszen tizennégy játékossal már február közepén megállapodtak, így az idei keret igen nagy része a jövő szezonban is Pécsett folytatja pályafutását. De Blasio Domenico szakosztályvezető büszke arra, hogy jól érzik magukat a játékosok a PVSK-Mecsek Füszértnél.

- Idén nagyon korán elkezdődött az átigazolási időszak, a játékosaink pedig nagyon kapósak voltak a jó szereplésüknek köszönhetően. Büszkeséggel tölt el, hogy tizennégy pólóssal sikerült megállapodnunk a folytatást illetően, jó látni, hogy a sportolók hisznek abban a munkában, amit itt végzünk és bíznak is abban, hogy minden évben egy kicsit előrébb tudunk majd lépni – kezdte a szakosztályvezető, aki hozzátette, két újabb támogatóval is sikerült egyezségre jutniuk.

- A Pécsi Állatkert és az Eszéki Sörgyár is úgy döntött, hogy támogatni fogja a klubunkat, aminek nagyon örülünk. Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk, a játékosoktól és a cégektől is azt a visszajelzést kapjuk, hogy elégedettek a munkánkkal és a pécsi vízilabdával. Emellett nagyon fontos eredményként könyvelhetjük el, hogy látványosan megemelkedett a hazai összecsapásokon a nézőszámunk, ezúton is köszönjük a szurkolóknak, hogy kiállnak a csapat mellett és mindig támogatnak minket. Ugyan az alapszakasz vége nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna, nem jutottunk a felsőházba, de sokszor élvezhető és szoros meccseket sikerült játszanunk és bízunk abban, hogy a következő szezonban már nem csak beteljesületlen álom marad az első nyolcba kerülés.

Lukács Gergely vezetőedző nem szeretne nagyon a távolba tekinteni, mint mondja, fontos mérkőzések várnak a pécsi srácokra a középszakaszban is.

- Természetesen örülök annak, hogy ilyen hamar gyakorlatilag keretet lehet hirdetni, bár egy-két játékos érkezésére még lehet számítani. Fontos visszajelzés számomra, hogy az OB I-es csapatok szakvezetői is rendszeresen kiemelik, hogy milyen jó irányba halad Pécsett a vízilabdázás. Azt gondolom, hogy a középszakaszban komoly háború lesz, de úgy állunk oda minden meccsre, hogy nyerni szeretnénk. Meg kell majd szenvedni minden egyes pontért – fogalmazott a tréner.

A PVSK-Mecsek Füszértnél folytatja jövőre is pályafutását a két kapus, Józsa Ottó és Barát Ferenc, emellett ugyan a Csacsovszky-testvéreket a pécsinél nevesebb csapatok is hívták, ám ők mégis a maradás mellett döntöttek. Sebestyén Balázsra, Mijic Dávidra, Zerinváry Lórándra, Toni Opacakra, Horváth Zsomborra, Csaba Mártonra, Chilkó Mártonra és a sérüléséből felépült Zlatko Rakonjacra is számíthat jövőre is Lukács Gergely. Szatmári Kristóf ugyan kölcsönbe érkezett Pécsre, ám jól érzi magát a csapatnál, így ha anyaegyesülete nem hívja vissza, ő is a pécsieket fogja erősíteni a következő szezonban. Lajkó Márton egyetemi tanulmányai miatt azonban távozik Pécsről, Budapesten tanul majd tovább.

A PVSK-Mecsek Füszért együttese az UVSE ellen ugrik medencébe február 24-én, szombaton 19 órától az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában, a találkozó 100., 200. és 300. nézőjét pedig megajándékozzák a szervezők.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az alternatíva hiánya

A Fidesz elnöke még mindig azt hiszi, hogy tisztára moshatja tizenhat éves kormányzását. Mint amikor Gyurcsány Ferenc még közel húsz év...

Az Orbán-kormány bukása után Magyar Péter megmutatta, hogyan lehet eredményeket elérni Brüsszelben

Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután...

Nagyszabású felújítás indult az egyik forgalmas hazai főúton

Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt...

Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz

Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás szeptember óta a letelepedési államkötvények ügyében. A...

Halálos késelés volt egy németországi idősotthonban

A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő...

Egy ott élő magyar szerint a portugálok olyanok, mint mi, csak elégedettebb kiadásban

Sok külföldi hasonlítja a portugálokat a magyarokhoz, Budapestet Lisszabonhoz. És tényleg: közel egyforma a két ország mérete, a lakosok...

A bajai szalmakazaltól a szenior futópályáig. Obádovics Gyula, a matematika iskolateremtőjének regényes évszázada

Obádovics Gyula azt vallja, oktatni nem érdemes, helyette tanítani, nevelni kell. Ragályos optimizmusánál csak cinkos mosolya...

Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is odamegy - ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába - itt tartják, megvan, mik lesznek ott

A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali...

Rázza a fejét a kutyája? – Azonnal vigye állatorvoshoz – élősködő állhat a háttérben!

Folyamatosan vakarja a fülét, rázza a fejét, és sötét, szemcsés váladék jelenik meg a hallójáratában? Ezek a tünetek fülatkára is...

0

Sport

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben

Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0