Ezt olvasta már?

Felkészülés: a Nyíregyháza legyőzte a Debrecent, a Csákvár megverte a Szolnokot, néggyel nyert a Pécs

Több másodosztályú labdarúgócsapat játszott egymás ellen felkészülési mérkőzést szombaton.


Több ezer nézőt vonzott a X. Mozinet Filmnapok

Idén több mint háromezren vettek részt a X. Mozinet Filmnapok vetítésein október 22. és 25. között 15 városban - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.


hirdetés

A közlemény szerint a rendezvényen ezúttal is a legnagyobb nemzetközi fesztiválok - Sundance, Velence, Berlin és Cannes - filmjeiből állt össze a program. A nézők nyolc filmet láthattak a vetítéseken, jóval a hazai országos mozibemutató előtt.

Idén összesen 3062-en vettek részt a vetítéseken. Ez a nézőszám a járvánnyal sújtott időszakban kimagaslóan jó eredmény - hangsúlyozták a közleményben.

A filmes eseménynek Budapest mellett Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Veszprém adott otthont.

"Március óta bizonytalan volt, hogy meg tudjuk-e szervezni a 10. Filmnapokat, nem tudhattuk, hogy a vírushelyzet engedi-e, nyitva lesznek-e a mozik. Utólag nagyon örülünk, hogy bele mertünk vágni, mert a moziknak most óriási szükségük van filmekre, rendezvényekre, nézőkre" - idézik a közleményben Böszörményi Gábort, a Mozinet vezetőjét.

A X. Mozinet Filmnapokra a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról négy film érkezett: a magyar közönség láthatta az Ezüst Medve-díjas DAU. Natasa című orosz alkotást, Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető Berlin, Alexanderplatz című történetét, Agnieszka Holland Sarlatán című alkotását és a Oscar-díjas Joaquin Phoenix produceri felügyelete alatt készült Gunda című filmet.

Az idén Cannes-ból két film érkezett. A beszéd az év francia vígjáték meglepetése, a Sweat pedig letaglózó betekintés egy influenszer életébe.

A 77. Velencei Filmfesztiválon debütált Shannon Murphy bemutatkozó rendezése, az Amíg tart a nyár, amely szintén a program része volt, a négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének, Benh Zeitlin új filmje, a Wendy pedig a Sundance-ről érkezett a X. Mozinet Filmnapokra.

"A nézőktől rengeteg jó visszajelzést kaptunk, sokaknak nagyon hiányzott már a moziélmény. A legfontosabb természetesen a nézők biztonsága, és úgy láttuk, hogy a vetítéseken mindenki példásan betartotta az előírásokat, nem éreztünk feszültséget a kötelező maszkviselés miatt sem. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával országos kampányt tudtunk szervezni, 15 városban vetítettük egyszerre a filmeket, mindenhol a helyi közönségre szabtuk a promóciót. Ennek is köszönhető, hogy csupán 30 százalékot esett a nézőszám a tavalyi évhez képest, miközben jóval nagyobb az általános visszaesés a mozikban"- emelte ki a közleményben Böszörményi Gábor.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Pochettino mentheti meg Dele Allit a Tottenhamtől

Dele Alli egész ősszel összesen 74 percet játszott a bajnokságban, valamit tennie kell.

Videón, ahogy elfogják a Mester utcai késelőket

Egy nappal az incidens után a rendőrség rajtaütött az feltételezett elkövetőkön.

Amszterdamban több ezren tüntettek a lockdown ellen

Több ezren tüntettek Amszterdamban egy nem engedélyezett tüntetésen vasárnap a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatását...

RKSK: többen is távoztak

Hivatalos bejelentés.

Egy nap alatt elfogták a Mester utcai késelőket

A négyfős társaság egyik tagja szombaton szúrt mellkason egy férfit a 4-6-os villamos Mester utcai megállójában.

Törökországba igazolt, a Fenerbahçe játékosa lesz Mesut Özil

Nagyon úgy néz ki, hogy az Arsenalnál már lassan egy éve mellőzött német világbajnok a magyar válogatott Szalai Attilával játszhat majd...

Ausztriában ismét meghosszabbítják a teljes zárlatot

Ausztriában másodszor is meghosszabbítják a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó teljes zárlatot ? jelentette be...

20 hallgató vehet részt a Szegedi Tudományegyetem átalakításáról szóló nyilvános szenátusi ülésen

Persze ez is több a semminél, az egyetemi autonómia szempontjából létfontosságú ülés azonban így is csak minimális nyilvánosságot kap...

Elfogták a Mester utcai villamosmegállóban késelő társaság tagjait

A 23 éves Sz. Rafael önként adta fel magát.

Gelencsér Timi visszatért Dominikára, és menőbb, mint valaha

Timi csatlakozott az Exatlon Hungary stábjához, és mindenről kifaggatta a versenyzőket! Idézd fel az eddigi legjobb pillanatait!

A PDSZ tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen -...

Sport

Meghalt a koronavírusos korábbi magyar válogatott focista

Handel György, az MTK korábbi játékosa 62 éves volt.

Folytatódik Egyiptomban a Zöld-foki Köztársaság kálváriája

A magyarok elleni kezdőmeccsre is csak 9 mezőnyjátékossal tudtak kiállni, de most újabb fertőzések vannak a csapatnál.

Egy macska szaladt be a pályára a férfi kézilabda-vb-n - videó

A Norvégia-Svájc csoportmérkőzésen történt szombat este.

Ronaldo szerint nagyot hibázott a Real Madrid

Vélhetően a spanyol fővárosban sem gondolják ezt másképp.

Az IKEA-ban hömpölyög a tömeg, de az edzőtermek nem nyithatnak ki ? Kezd betelni a pohár a sportolni vágyóknál

Margit-szigeten szerveztek közös edzést azoknak, akik a vírus miatt nem járhatnak konditerembe. A sportolni vágyók számára hihetetlen, hogy a boltokban tömegek gyűlhetnek össze, míg mások nem élvezhetik a közös ed

Szörnyethalt egy ismert hegymászó a világ második legmagasabb hegyén

Sergi Mingote történelmet akart írni, de egy baleset véget vetett az életének.

Sallai Roland Európa legjobb formában lévő csapatával utazik a BL-győztes Bayern Münchenhez

Vasárnap találkozik egymással a két csapat a Bundesligában.

Hogyan bírhat ki ekkora verést egy ember?

Calvin Kattar a UFC elmúlt néhány évének egyik legnagyobb verését bírta ki anélkül, hogy feladta volna. Max Holloway meg karrierje egyik legmeggyőzőbb sikerét szerezte meg.

A Zöld-foki Köztársaság nem áll ki a németek ellen a kézi-vb-n

Nagyon sokan kapták el a koronavírust a csapatból.

Világbajnok csapattársat kap új klubjában a magyar válogatott focista

Mesut Özil hétfőn írhat alá a Fenerbahce csapatához.

A Tottenham középpályása fantasztikus, akrobatikus gólt lőtt - videó

José Mourinho együttese 3-1-re győzött a Sheffield United otthonában a Premier League-ben.

Mocsai Lajos szerint kevesebb légióssal kellene játszani

Az egykori szövetségi kapitány szerint több magyar fiatalnak kell lehetőséget adni.

Bulvár

?Arról nem is álmodtunk, hogy anya emberek millióin fog segíteni.? ? Születésnapi portré Karikó Katalinról

Milyen ember, milyen anya, milyen barát, milyen főnök a magyar biokémikus, Karikó Katalin? Ennek járt utána a vakcinakutatási eredményeivel világhírűvé vált kutató lányával, gyerekkori barátnőjével és két kol

Most dől el milliónyi magyar élete, csak még nem tudnak róla

Akkora pofont adott a járvány a cégeknek, hogy nem győzik kiheverni. Nehéz is eldönteni, hogy miből legyen több egy munkahelyen: kanapéból vagy íróasztalból. Életek múlhatnak ezen. Mármint cégek élete. Talán nem

10 jel, ami arra utal, hogy tünetmentesen átestél a koronavíruson

Gyakori szédülés, nyomasztó fáradtság, hirtelen fellépő hajhullás vagy vörös szemek is jelezhetik, ha valaki komolyabb tünetek nélkül vészelte át a fertőzést.

Autóbalesetben hunyt el a közkedvelt magyar színész

Tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben életét vesztette Nagy László Levente, a kolozsvári Knock Out zenekar tagja 29 éves basszusgitárosa. Facebook-oldalán tudatta a Knock out zenekar, hogy január 9-én autóbalesetben

"Kipróbáltuk a nyugati és a kínai vakcinát is" - Furcsa mellékhatások jelentkeztek a Wellhello tagja...

Poénos videóval reagáltak a Wellhello tagjai a koronavírus elleni vakcinák közti dilemmára.

Bizarr szexuális szokások a múltból

A középkorban az emberek az egyház szabályai szerint éltek, nem volt kivétel ez alól a házasságuk és a szexuális szokásaik sem. Néhány szabály igencsak furcsa, megszegésük módozatai pedig annál bizarrabbak volta

Rendkívüli állapot van Japánban

Felfüggesztették a tokiói olimpiai fáklya nyilvános bemutatóit.

Kapitális ?sárkányt? fogtak a Tiszán

Az elmúlt évek során ? bizony nem alaptalanul ? rengeteg kritika érte a Tisza kárpátaljai szakaszának halgazdagságát, amit ...

Millióknak elérhetetlen luxus, pedig már 160 éve feltalálták

Hölgyeim és uraim, a vízöblítéses vécé szabadalmának évfordulóját ünnepeljük ma. A találmány története pedig ugyanolyan kacskaringós volt, mint a székleté a csodatévő gomb megnyomása után ? és ez egyál

A véltnél több idős ember halt meg, miután beoltották a Pfizer-vakcinával

Norvégiában harminc idős, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meghaltak. További tizenhat halálesetet is vizsgálnak. A veszélyeztettek korhatárát 75 év

blogmorzsák

18 lenyűgöző fotó a múltból

Az első újkori olimpia Athénben, a Berlin-Kreuzberg-i magasvasút balesete és még sok más lenyűgöző fotó.

A sok pénz önmagában kevés, a fő problémákat az „őslakosok” okozzák

Az EU átlagnál is kevesebbet költő portugálok vagy horvátok labdarúgásának eredményessége messze előttünk van.

Népszerű és megbízható webshopok

Ismét összegyűjtöttük Számodra a legjobb ajánlatokat és szolgáltatásokat. Ezek a webshopok nem okoznak csalódást!

Nyolc tanács többnyelvű gyerekek neveléséhez

Bár az ember azt hihetné, könnyű dolog többnyelvű gyereket nevelni, a nehézségek a legváratlanabb helyekről érkezhetnek.

Jég, hó, ónos eső, csúszós járdák: több a végtagtöréses baleset

Itt a megoldás, amivel sohasem csúszhatsz el.

Új buszok, villamosok, megújuló HÉV - érezhető fejlődés

Óbuda sem marad ki a következő hónapok, évek tömegközlekedési fejlesztéséből. Összegyűjtöttük az aktualitásokat.

Több vagonnyi arany van ma is a Balaton mélyén

Mai árfolyamon több, mint 1000 milliárdot ér a kincs, de sajnos a megtalálásához sivataggá kéne változtatni a tavat.

Harmadik Rákóczi Ferenc

A nagyfejedelem meg csak áll a főtéren, támaszkodik a kardjára, de tudom, ha moccanhatna, megsuhintaná.

„Mert ez Gáspár hercegnek jár“

Akkor is a Sandhurst Akadémia növendéke lett volna, ha a kedves papa nem az ország miniszterelnöke?

Mindenki idióta, aki nem kéri Orbán kínai vakcináját?

„Még az oltást jóváhagyó szerv tanácsadó testületében is ex-fideltitasos századvéges megmondóember ül.“

Ritkán látott képek az 50-es és 60-as évek Magyarországáról

100 éve született Kotnyek Antal fotóriporter, a sztárportrék és a sokatmondó pillanatképek mestere.

„A 2021-es év általam legjobban várt dolgai, gamer fronton“

„A idei esztendőre már bejelentett, általam nagyon várt cuccok listája.“

0






0