Több mint 50 helyszínen rendezik meg ma az Emlékhelyek napját
Ma rendezik meg az Emlékhelyek napja programsorozatot, amelyen a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontossággal bíró 50 helyszínen várják országszerte a látogatókat. - Pécsi Napilap -
"A tavaly útjára indított Emlékhelyek napjával mi más is lehetne a célunk, minthogy újra és újra bemutatkozási lehetőséget adjunk az identitásunk megalkotásában kulcsszerepet játszó helyszíneknek" - idézi Radnainé Fogarasi Katalint, a programsorozatot szervező Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatóját a szervezet közleménye.
A megnyitóra délelőtt a Fiumei Úti Sírkert nemzeti emlékhelyen kerül sor, ahol a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépését többek között a reformáció 500. évfordulójához és az Arany János-emlékévhez kapcsolódó tematikus séták követik. 21 órakor a temetőben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad elő részleteket Beethoven-, Verdi-, Bartók-, Rossini- és Mascagni-művekből, amelyeket animációs vetítés követ a Kossuth-mauzóleumon és a temető nagyobb sírépítményein.
Egerben a vár 1552-es ostromát játsszák újra, Szigetváron bátorságpróbára várják a látogatókat a börtönpincében, Pákozdon kard mellett lézerpisztolyt is kézbe lehet venni, a drégelyiek pedig csillagtúrát vezetnek majd.
A Kossuth téren is számos program, köztük tematikus séták, múltidéző beszélgetés és térzene is várja az érdeklődőket.
Idén először vesz részt a programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a budapesti Trefort-kert, Széphalom és a tatabányai Turul emlékmű is.
hírek innen, onnan
Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...
Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne
Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...
A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér
Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...
Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról
Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...
Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene
Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...
Figyelmeztetnek a meteorológusok: 35 fokos hőséggel és hirtelen jégesővel lephet meg minket az időjárás vasárnap
Napsütésre, melegre és helyenként hirtelen kialakuló zivatarokra kell készülni a hétvégén: a hőség mellett a szél is feltámad,...
„Elhagyott a férjem, de ő csak a szájfeltöltéséről áradozott” – Jelek, hogy a barátod nem igazi barát
Az életünk során sokféle barátsággal találkozunk, de nem mindegyik van pozitív hatással ránk. Íme néhány jel, ami arra utalhat, hogy a...
Itt a bejelentés: Ryan Goslingból is szuperhős lesz a Marvel filmes univerzumában
Nem újabb bennfentes pletykáról vagy egy lelkes rajongó mesterséges intelligenciával összerakott kamuelőzeteséről van szó: a Marvel...
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója a Facebookon bírálta az ideiglenes köztársasági elnököt, amiért nem vállalta a 201. Anna-bál...
Mindenkit sokkolt a hír: 6 év után váratlanul szakított gyermeke apjával a népszerű magyar énekesnő
Véget ért a szerelem.
Magyar Pétert kiszúrták a Hungaroringen
Magyar Péter is kilátogatott a Formula–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésére. Nem is egyedül jelent meg, hanem a barátnője és...
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






