Ezt olvasta már?

0

Több mint egymilliárdból újítják fel a pécsi erőmű fatüzelésű blokkját

Több mint egymilliárd forintos - saját forrásból finanszírozott - beruházással újítják fel a pécsi erőmű faapríték-tüzelésű blokkját - tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. kedden az MTI-t.

A közleményben a szeptemberre befejeződő munkákról azt írták: a hatos számú gőzturbinába új, korszerűbb lapátokat szerelnek, amellyel annak óránkénti gőznyelése öt tonnával csökken.

Így a keletkező gőzből az eddiginél nagyobb hatékonysággal nyerhető ki energia, ezáltal az erőmű tüzelőanyag-igénye mérsékelhető - áll az írásos összegzésben, amely arra is kitért, hogy berendezés felújítását a General Electric végzi.

A fatüzelésű blokk kazánját is modernizálják, mivel a forrcső- és a túlhevítő rendszer üzemideje közelít a 200 ezer üzemórához - ismertették.

A társaság jelezte: a pécsi erőmű fatüzelésű blokkjában 2004-ben hajtottak végre hasonló volumenű korszerűsítést, amikor a létesítmény működését széntüzelésűről tisztán fatüzelésűre állították át.

Korábban azt is közölték, hogy a cég ebben az évben is többségében a térség agrárvállalkozóitól szerzi be a 2013-ban kialakított biomassza-tüzelésű blokk működtetéséhez szükséges tüzelőanyagokat, mintegy 3,5 milliárd forintért.

A mezőgazdasági melléktermékek hasznosítása mintegy 31 ezer 500 lakás és 460 közintézmény hőigényének kielégítését segíti, a kogenerációs - azaz egyszerre villamos- és hőenergiát is előállító - erőmű emellett mintegy 220 gigawattóra villamosenergiát is előállít évente.

Tájékoztatásuk szerint, mivel a biomassza-tüzelés szén-dioxid-semleges technológia, az erőmű évente több mint 150 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását váltja ki.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

Figyelmeztetnek a meteorológusok: 35 fokos hőséggel és hirtelen jégesővel lephet meg minket az időjárás vasárnap

Napsütésre, melegre és helyenként hirtelen kialakuló zivatarokra kell készülni a hétvégén: a hőség mellett a szél is feltámad,...

„Elhagyott a férjem, de ő csak a szájfeltöltéséről áradozott” – Jelek, hogy a barátod nem igazi barát

Az életünk során sokféle barátsággal találkozunk, de nem mindegyik van pozitív hatással ránk. Íme néhány jel, ami arra utalhat, hogy a...

Itt a bejelentés: Ryan Goslingból is szuperhős lesz a Marvel filmes univerzumában

Nem újabb bennfentes pletykáról vagy egy lelkes rajongó mesterséges intelligenciával összerakott kamuelőzeteséről van szó: a Marvel...

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója a Facebookon bírálta az ideiglenes köztársasági elnököt, amiért nem vállalta a 201. Anna-bál...

Magyar Pétert kiszúrták a Hungaroringen

Magyar Péter is kilátogatott a Formula–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésére. Nem is egyedül jelent meg, hanem a barátnője és...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

0






0