Ezt olvasta már?

Csökkent az üzemanyagok ára

A Mol Nyrt. a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 3 forinttal, a gázolajét 2 forinttal csökkentette szerdán.


Több mint száz határsértőt tartóztattak föl a hétvégén

121 határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.


hirdetés

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 10, szombaton 21, vasárnap 35 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A román és ukrán határszakaszon 55 határsértőt fogtak el, embercsempészés miatt két gyanúsított ellen indult eljárás.

A március 28-ától hatályos jogszabályok alapján a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a rendőr az ország területén feltartóztathatja és visszakísérheti a határzárhoz a jogellenesen itt tartózkodó külföldit, ha nem merült föl bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

Az elmúlt héten az ország területén összesen 231 migránst tartóztattak föl, és kísértek vissza a rendőrök. A megelőző héten - augusztus 28-ától szeptember 3-áig - ez a szám 324 volt. A román és ukrán határszakaszon összesen 120 migránst fogtak el az elmúlt héten - derül ki a rendőrségi összesítésből.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen is van: januártól fizetni kell a gázért és áramért

A türkmén kormány úgy döntött, hogy a közép-ázsiai országban januártól a lakosságnak fizetnie kell az elfogyasztott áramért,...

Fogyás koplalás nélkül? A sikeres diéta 9 titka

A sikeres fogyás titka egyszerűbb, mint gondolnánk: ezeken a dolgokon kell változtatnunk ahhoz, hogy elérjük és megtartsuk az ideális...

Hová emelkedhet az olaj ára?

Kedden ismét négyéves csúcsra emelkedett a nyersolaj ára, a befektetők aggódnak, mivel hamarosan hatályba lépnek az Irán ellen elrendelt...

Romániába is betört a magyar óriás

Üzletközpontot épít apartmanokkal a KÉSZ Csoport.

Nem áll meg a pörgés a lakáspiacon: csak úgy kapkodják a lakásokat

Nem lassult a növekedés az új építésű lakások piacán, 2018 szeptemberére a fővárosi beruházások száma megközelítette az 470-et,...

Bronzérmes lett egy BKV-sofőr az első buszvezető Európa-bajnokságon

Haibach János a csapatversenyben is jól szerepelt, társával, Flámis Gabriellával a hatodik helyet szerezték meg.

Kósa Lajos mégsem jelentette fel a csengeri örökösnőt

Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni idézi Helmeczy László ügyvéd Simicska Lajost.

Nézze meg, kikkel bulizott Orbán - videó

Tegnap volt az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitója, ahol többek között Orbán Viktor is...

Beépített ukrán határőr készítette a felvételt az állampolgári eskütételről

Kárpátalja kormányzója szerint az ukrán állam mesterségesen keltett egy értelmetlen botrányt.

Annyi szabályt szegett meg Miss Ukrajna, hogy azonnal elvették tőle a koronát

Az is lehet, hogy véletlenül elfelejtette, hogy szinte semmilyen feltételnek nem felel meg, amelyek alapján jelentkezhetne a versenyre.

Elküldte a fenébe a volt edzőt a Schalke veteránja

Weinzierl kritizálta védelmet, Naldo megüzente neki, hogy fogja be és keressen végre új munkát.

Még csak nem is a legrosszabb a budai "Csernobil-kórház"

Az állami egészségügyre szoruló betegek egy része azért marad a hátrahagyott épületre hasonlító Kútvölgyi mellett, mert a...

0

Sport

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

Ez ám a szenzáció: Oroszország-Sopron kosárkupadöntő az Ural tövében

Az orosz Jekatyerinburg ellen szerdán délután négykor játszik döntőt a magyar bajnok az UMMC Kupán.

0

Bulvár

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja. Micsoda egybeesés, ugye? A fotós már posztolta is az első képet a piciről közösségi oldalára, a modell pedig egy közös képet mutatott rajongóinak. Nézd meg a tündéri fotókat Te is!

Ez a 16 éves lány kifejezetten élvezi, hogy más a teste, mint a többieké

A fiatal lány keze egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki. Nagyon cuki módon mutatja meg, hogy ő így szereti önmagát.

Liptai Claudia testhezálló, dögös ruhában pózolt Ördög Nóra mellett

Liptai Claudia és Ördög Nóra a TV2 sajtótájékoztatóját is együtt vezette.

Cafeteria 2019: nincs még minden veszve

Az eddig leggyakrabban és leginkább alkalmazott juttatások köre ugyan beszűkül, de maradtak a jogszabályban olyan, eddig kevésbé preferált lehetőségek, amelyek most reflektorfénybe kerülhetnek írja Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője.

blogmorzsák

„Teljesen természe­tes, hogy Orbán korrupt. A szóvivője maga nyilatkozta“

„A magyarok nagy része talán fel se fogja, hogy miért fontos ez. Orbán Viktor a Fidesz szerint a törvények felett áll. Érinthetetlen, felelősségre vonhatatlan, leválthatatlan.“

Bolgárt miért rúgták ki a 168 Órából?

Az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt?

Újabb Ikarus ipszilonozott a síneken

Helyzetjelentés a Budafoki kocsiszínből.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Porosenko provokál

Éleződik az ukrán–orosz konfliktus.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

A tyúkok az állatvilág legnagyobbszívű anyái

Az anyák csodálatosak. Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és munkakerülők mek­kája lett: könnyen le­hetett pénzhez jutni csalással, devizá­zással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Jöhet egy kis gitártorzítás-történelem?

Honnan jön a gitárhangok torzított mivolta?

0






0