Ezt olvasta már?

Fokozódhat a verseny a lakáshitelbiztosítások terén

A magyar kormány célkitűzése egyértelmű: a háború és szankciók sújtotta környezet ellenére is biztosítani kell a gazdaság stabilitását, el kell kerülni a reces...

0

Több mint tíz év után ítélték el egy rablás felbujtóját Pécsen

Felbujtóként elkövetett rablás kísérlete miatt hat év fegyházra ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót Harkányban még 2010-ben.


hirdetés

A másodfokon eljáró bíróság közleményében azt írták: azért csak több mint tíz évvel az eset után született ítélet a vádlott ügyében, mert a férfi az ellene folyó büntetőeljárás elől külföldre szökött, és csak 2020 decemberében fogták el.

A vádlott 2010 januárjában adott megbízást négy ismerősének, hogy verjenek meg, majd raboljanak ki egy Harkányban élő, bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tartott magánál.

A négy férfi beleegyezett a bűncselekmény elkövetésébe, melyhez a vádlott fekete ruhát, símaszkot, valamint egy hosszú kalapácsnyelet és gázsprayt adott a társainak.

Miközben a vádlott egy benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a sértett lakása mellett, két másik társuk pedig a közelben várta őket.

Amikor a sértett és barátnője hazaért, az addig ott rejtőző két férfi szinte azonnal rájuk támadt és bántalmazni kezdte őket, majd a nő táskájával elszaladtak.

A táskában - az elkövetők várakozásával szemben - alig volt pénz, így azt menekülés közben eldobták.

A most elítélt felbujtó társait már 2013-ben elítélték tettesként, illetve társtettesként elkövetett rablás, illetve annak kísérlete miatt 5-10 év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre.

A felbujtó ellen most meghozott ítélet jogerős.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egy pisztránggal és egy temetőben is szexelt egy ausztrál pár, letartóztatták őket

Az ötvenes éveikben járó férfi és nő mindezt videóra is vette. A rendőrök szerint a felvételek birtoklása is bűnek minősül.

A levegőben adott életet gyermekének egy édesanya

Nagy volt az izgalom a Wizz Air járatán, miután egy kismamánál beindult a szülés a fedélzeten. 

Sorra búcsúznak tanítványai és tisztelői Béky Lászlótól - elment a Tanár Úr

Családja adta hírül, hogy kedd este örökre lehunyta szemét.

5+1 meglepő dolog, ami akkor történik, ha egyáltalán nem eszel húst

Egy ideje azon gondolkodsz, hogy kipróbálod, milyen lenne az életed, ha nem ennél több húst? Mindenki más okból kifolyólag hozza meg ezt a...

Kimarad egy fontos technológia az iPhone 15-ből

Az olcsóbb Apple iPhone 15 modellekből állítólag kimarad majd a Wi-Fi 6E, mint újdonság.

Fellélegezhetünk? Túljutottunk a válság nehezén

Európa túljutott a földgázellátási válság legnehezebb időszakán, és a meghozott intézkedéseknek köszönhetően elkerülte a...

Már finanszírozná a határkerítések építését az Európai Néppárt

A déli országok nehezményezik, hogy a közösség magukra hagyja őket a problémával.

Itt a Fed kamatdöntése: vége a gigaemelések korának

Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé a Fed kamatdöntését, amelyben 25 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot. Jerome Powell...

Elképesztő dolgot vallott be Ábel Anita

A színésznő először mondta el nyilvánosan a történetet, ami azóta is bántja.

Szoboszlaiék könnyedén jutottak a nyolc közé a Német Kupában

A lipcseiek örömét legfeljebb az ronthatja el, hogy megkapták első góljukat a kiírásban.

Tanulmány: okkal nehéz legyőzni a lustaságot, hiszen a génjeinkbe van kódolva

Az evolúció során, amikor az élelemhez való hozzáférés nehézségekbe ütközött, az ülés energiát spórolt, ami a túlélést segítette.

Sport

Dárdai Pál elmondta, mi kell ahhoz, hogy leüljön a kispadra

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem kaszinózta el a pénzét, ezért nem az anyagiak motiválják.

A román csapat magyarellenes huligánjai nyíltan megfenyegették a székelyeket - videó

A szurkolók a közösségi médiában jelezték, akár drasztikus eszközökkel is, de megvédik Romániát.

Meghalt Anna Czerwinska

A világhírű hegymászó 73 éves volt.

Egy szál gatyában menekült étterméből a Fradi legendája

Eltűntek a legendás válogatott focista ereklyéi, bíróságon folytatódhat a döbbenetes ügy

Ingatlanügynöknek állt az olimpiai bajnok magyar kajakos

Vennénk tőle lakást, de nem sok esély van arra, hogy összejön.

Dárdai Pál nélkül összeomlott a Hertha, megint őt követelik a szurkolók

Már a németek futball-legendája, Lothar Matthäus szerint is Dárdai az egyetlen megoldás. De neki lenne kedve harmadszor is a sírból visszahozni a csapatot?

Meghalt a legidősebb olimpikon

A 107 éves sportoló az 1948-as londoni olimpián képviselte hazáját.

Pedofil az ismert román focista

Elképesztő érveléssel mentette fel a román ügyészség.

Váratlan döntést hozott a magyargyűlölő huligánok által támogatott román futballklub

Ezzel aligha fogják elkerülni a szövetség büntetését.

Kézilabda: a szövetségi kapitányt tették felelőssé a világbajnoki kudarcért

A Magyarország–Egyiptom mérkőzésen ült utoljára a válogatott kispadján a spanyol szakember.

Leigazolta a Fradi a Juventus volt támadóját

A 22 éves dán focista már Hollandiában is játszott.

Bulvár

A világ első leszbikus miniszterelnöke kivárta a sorát, majd kivezette Izlandot a válságból

„Szabadság és emberi jogok – ez az, amire a világnak a legnagyobb szüksége van, ez az, amire mindenki vágyik” – mondta a 2014-es torontói Pride megnyitóján Izland korábbi miniszterelnöke, Johanna Sigurdardottir,

Eldőlt az Aldi sorsa

Lezárult az üzleti élet egyik legtitokzatosabb családjának hosszú ideje tartó vitája.

Visszavonulnak az ukránok, feladták védelmi vonalukat

Az oroszok bejelentették az ukrán hadsereg visszavonulását.

Világszenzációt jelent, amit Grönland közelében találtak a tengerben

Több millió tonna értékes fém van a mélyben.

Időjárás: tegyél félre a fűtésszámlára, mert Magyarországon kegyetlen lehűlést hoz a fagyos légtömeg

Megérkezhet Magyarországra az igazi tél, amit sokan reméltek, hogy elkerülünk.

Pénteken nagyot csökken a gázolaj ára – olcsóbb lesz a benzin is

Péntektől a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé pedig 15 forinttal lesz alacsonyabb, így várhatóan a kiskereskedelmi árak is hasonló mértékben csökkennek.

34 év után elköszönt a magyar műsorvezető: ezért zárja le pályafutását

Farkas Erika, a Kossuth rádió műsorvezetője három évtized után elköszönt a hallgatóktól.

Csecsen katonák megerőszakolták az orosz propagandistát, aki épp róluk akart dicsőítő riportot készíteni

A riporternő operatőrét pedig megverték. Mindez az oroszok által megszállt ukrán Melitopolban történt. Az esetet az orosz hatóságok természetesen megpróbálták eltussolni. Orbán példaképének diktatúrájában mé

Ez a legegészségesebb időpont a felkelésre és a lefekvésre

Te melyik típus vagy? Az, akit reggel kidob az ágy, vagy, aki két órán keresztül nyomogatja ki a szundi gombot? Legyél bármelyik típus is, az ébredés és lefekvésed időpontja komoly hatással van az egészségedre, ez

A mesterséges intelligencia megjósolta a III. világháború kezdetét - itt a percre pontos dátum

A megrázó videó még az orosz-ukrán háború kitörése előtt készült.

blogmorzsák

Komoly erősítést kap Románia

NATO-csúcstechnológiát helyeztek át Németországból.

Elegem van a spórolásból

Magyarország úgy megy előre, hogy hátul találja magát.

A bel canto amerikai sztárja: Lawrence Brownlee

Bár eredetileg ügyvédnek készült, mostanra a legnagyobb operaházak állnak sorba érte.

0






0