Többmilliós megtakarítás jobb hitelkonstrukcióval
Akár többmillió forintot is meg lehet takarítani egy jobb konstrukcióval a hitelkiváltások mostani időszakában, ugyanis nagy az eltérés a végtörlesztéshez kapcsolódóan felvett kölcsönök teljes hiteldíj mutatója (THM) és a hitelkiváltásra igénybe vehető hiteltípusok költségei között.
A végtörlesztésnél igénybe vett hiteleknél a THM még mindig 9,5-10,5 százalék között mozog. Ezekből a kölcsönökből időszerű kiszállni, egy jó váltással akár egymillió forintot is megtakarítható - olvasható a BankRáció.hu MTI-hez eljuttatott közleményében.
A közlemény idézi Gergely Pétert, a portál szakértőjét, aki szerint a különbségek a hitelkiváltásnál rendkívül nagyok: 15 évre, 5 millió forint lakáshitel kiváltására igénybe vehető kölcsönre a legkedvezőbb THM 6,98 százalék, a havi törlesztőrészlet 43 858 forint, a lejáratig összesen visszafizetendő összeg 7 millió 894 ezer 493 forint. A legrosszabb ajánlatnál a THM 12,81 százalék, a havi törlesztés 58 409 forint, és 10 millió 513 ezer 708 forintot fizet ki a banknak az adós a futamidő végéig. Tehát több mint 2,5 millió forint a különbség, amely ekkora hitelösszegnél óriási eltérés - véli a BankRáció.hu szakértője.
A hitelkiváltó termékeknél a bankok szigorúan nézik a fedezetként felajánlott ingatlan paramétereit, valamint az ügyfélminősítést, és ezektől teszik függővé a hitel tényleges feltételeit, költségét. Kedvező kondíciókra azok számíthatnak, akiknél a kiváltásra szánt hitel esetében nem volt 30 napon túli fizetési késedelem az utóbbi fél évben.
Váltani a BankRáció.hu szakértője szerint akkor érdemes, ha a törlesztőrészleten legalább 5000 forint megtakarítás érhető el, és a nagyon rövid 1, 3, 6 hónapos kamatperiódusú termékek helyett hosszabb, akár 36-60-120 hónapost érdemes választani. Így ugyanis hosszabb időre biztosítható a viszonylag kedvező kamatozás - írja a szakember.
hírek innen, onnan
Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.
Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart
Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.
Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.
Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt
Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.
Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel
Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...
Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...
Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre
A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...
Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet
Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...
Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást
A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.
Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?
A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.
Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...
Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné
George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






