Többmilliós segítség a pécsi Gandhi Gimnáziumnak
E hét keddjén amerikai vendégeket is fogad Pécsett a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola: Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményébe a Rotary International részéről a Rotary Club of Seattle képviselői is ellátogatnak.
Megtekintik azokat a fürdőket, amelyek a most kezdődött tanévre újulhattak meg, elsősorban annak a támogatásnak köszönhetően, amelyet a Rotarytól kapott a Gandhi.
Nem ez az első olyan hozzájárulás, amellyel a Rotary segít a pécsi iskolának. A jobbító szándékú emberek klubjaként ismert nemzetközi szervezet egyik fő tevékenysége a rászorulók és a hátrányos helyzetű emberek támogatása, s ennek jegyében 2012-ben vette fel a kapcsolatot a Gandhival. Kékes Ferenc, a Rotary Club Pécs képviselőjének tájékoztatása szerint annak az évnek a tavaszán a Seattle–Pécs Testvérvárosi Egyesület részéről Gulyás Zsuzsanna tekintette meg a Gandhi Gimnáziumot, s akkor került szóba, hogy Seattle-i civil szervezetek közreműködésével támogatni lehetne az intézményt. A Gandhira úgy tekintettek, mint a Magyarországon működő egyetlen roma középfokú oktatási intézményre, amely jelentős mértékben járul hozzá a népcsoport felzárkóztatásához azzal, hogy példaértékű képzési, fejlesztési programokat valósít meg.
Az intézménynek az éppen aktuális, komplex épület-rehabilitációs programjának végrehajtásához csak korlátozottan álltak rendelkezésére források, ezért a Gandhi az épület étkezőjének nyílászárócseréihez kért hozzájárulást a támogatóktól. A projekt végül a következő évben, 4.900 dolláros költségvetésből valósult meg, mely összegből 1.000 dollárt az említett testvérvárosi egyesület, 3.900 dollárt a Rotary Club of Seattle állt, a Rotary Club Pécs pedig a műszaki tervezést, a szervezést és a pénzügyi lebonyolítást vállalta és végezte.
Az átadóeseményen Seattle-i vendégek is részt vettek, s akkor merült fel az iskola részéről, hogy komoly segítséget jelentene, ha a Rotary a kollégium fürdő- és vizesblokkjainak felújításában is közreműködne. Az együttgondolkodást követően végül összeállt az új tervezet, amely az intézményegység három fiúszintjén egy-egy közös fürdő- és vizesblokk rekonstrukcióját foglalta magába. A 29.000 dollár költségvetésű projekthez a Rotary District 5030 10.750, a Rotary Club of Seattle 14.000, a Seattle–Pécs Testvérvárosi Egyesület 2.000, a Hungary for Love szervezet pedig 1.000 dollár támogatást biztosított. A fennmaradó 1.250 dollárral, továbbá a tervező, szervező és elszámolási munkálatokkal ezúttal is a Rotary Club Pécs járult hozzá a program sikeres végrehajtásához.
A felújított fürdő- és vizesblokkokat jelképesen most, szeptember 13-án (kedden) 11 órakor adják át, s az eseményen jelen lesz Derick Pasternak, az RC Seattle projektvezetője,
Nancy Pasternak, az RC Seattle képviselője, valamint – egyaránt az RC Pécs részéről – Szabó László előző és Heinemann István jelenlegi elnök, Eördögh Zsolt projektmenedzser és Kékes Ferenc projektfelelős. Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója azt mondja, hálásak a segítségért, amelyre nagy szüksége volt az iskolának: - Tanulóink több mint 90%-a kollégiumi ellátást igényel, a diákok különböző, de többségében rossz szociális, lakhatási körülmények közül érkeznek hozzánk. Fontosnak tartjuk, hogy az infrastrukturális feltételek megteremtésével, a környezet motiváló hatásával erősítsük tanulóinkban a mindennapi testápolás szükségességét, a személyi higiénia fontosságát. A vizesblokkok rendszeres használata nagyfokú amortizációval jár, felújításuk költséges, önerőből szinte megoldhatatlan feladat. Nagyon hálásak vagyunk az intézményünk tevékenységét elismerő Rotary szervezetnek. Évek óta figyelemmel kísérik munkánkat, s a nemzetközi összefogás erejével ismét jelentős összegű támogatást gyűjtöttek számunkra. Ennek az adománynak köszönhetően valósulhatott meg ez a nagyon fontos felújítás.
A pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza – olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.
hírek innen, onnan
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...
Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés
Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...
Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók
Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...
Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó
Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...
Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény
A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.
5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam
New York sokak számára az álom, egy igazi bakancslistás hely. A legnagyobb szerelmek, a legszórakoztatóbb műsorok színhelye, ahol minden...
Még a főváros is megirigyelhetné, olyan különleges zebrák kezdtek el működni a vármegyében, amiből alig látni itthon
Országszerte csak mintegy 300 hasonló van, ezekhez csatlakozott a Pest vármegyei nagyközség.
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...
Megnyitott sós fürdők, eladósorban lévő termálfürdő és egy elakadt fürdőfejlesztés
Bejelentkezett egy vevő az Aqua Barbara Termálfürdőért; megnyitották a Mogyorósi-tavat és a parajdi sós strandot; felújított...
Nincs új a nap alatt: a komáromi akkumulátorgyár is veszélyes a környezetre és a dolgozókra is
Az elmúlt két és fél évben számos hatósági figyelmeztetés és több milliós bírság érte a komáromi SK Battery Manufacturing Kft....
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






