Tönkreteszik a vagyonvédelmi piacot a fiatalon nyugdíjazott hivatásosok
Kedvezően hat majd a civil szférára a Személy- és Vagyonvédelmi, Magánnyomozói Kamara várakozásai szerint a rendőrökre vonatkozó nyugdíjszabályok tervezett változtatása - erről a testület elnöke, Németh Ferenc beszélt a Népszabadságnak.
hirdetés
A lap felidézte: a kormánynak az a bejelentése, amely szerint a Széll Kálmán Terv keretében megszünteti a lehetőségét annak, hogy akár már a 40-es éveik elején is nyugdíjazhassák magukat a hivatásosok, hatalmas felháborodást váltott ki valamennyi fegyveres és rendvédelmi szervezetnél.
"Akinek havonta viszi a postás a nyugdíját, ami sok esetben valamivel több is talán, mint az utolsó fizetése volt, nyomott áron is kész elvállalni egy munkát, s ezzel rontja azoknak a piaci pozícióit, akiknek a vagyonőri munkájukból kellene megélniük és eltartani a családjukat" - mondta Németh Ferenc. Az elnök nem tart attól, hogy utánpótlás nélkül maradna a magánszféra, ha a rendőrök esetleg nem tudnak majd erejük teljében nyugdíjba menni. Nem egy megyében ugyanis a munkahelyi központok automatikusan vagyonőri tanfolyamra küldik az összes 18 és 49 év közötti munka nélküli férfit - írta a lap.
forrás:MTI
hírek innen, onnan
Egy befagyott tavon kellett vonulniuk a Next Top Model Hungary versenyzőinek
Extrém helyszín volt ezúttal a kifutó.
Nők 40 nyugdíj változás: Nemcsak anyaként, hanem nagymamaként is szerezhető jogosultsági idő.
A „nők 40” korkedvezményes nyugdíj különböző élethelyzetekben kínálhat korai nyugdíjazási lehetőséget a nők számára...
Megmentenék a Júlia Fürdőt
Statikai problémák vannak a 2022-ben bezárt Júlia Fürdővel, ráadásul a termálkút is felújításra szorul. Ettől függetlenül...
Az MTVA műsorára tűzte Hszi Csin-ping válogatott bölcsességeit
Kínában készült dokumentumfilmeket mutat be a közmédia a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója...
Amikor a csodalámpa nem mese: milliókat nyert egy pár
Egy kincskereső játékba szálltak be, amelynek végén rá is találtak a hatalmas nyereménnyel járó lámpásra.
Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren
A természeti értékeket bemutató foglalkozások és a népszokásokat felidéző programok várják a családokat pünkösd hétvégéjén az...
Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
A nemzet legnagyobb kincse tagjainak tehetsége.
MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
Az Akadémiai Aranyérmet idén Pléh Csabának a Közép-európai Egyetem Kognitív Tudományi Tanszék vendégprofesszorának adományozta az MTA...
Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
A növekedési szakasz után tőkejövedelem nemcsak a részvényértékben, hanem osztalékalapon is termelődik.
Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
Május 18-án, szombaton 7.30-kor kezdődik szentmise a kegytemplomban.
Itt az új őrület: világhírű múzeumokban és sztároknál is megszállhatunk
Az első 11 helyszínt nem rég jelentették be.
Letette esküjét az új északmacedón elnök
Letette esküjét vasárnap Szkopjéban Észak-Macedónia első női köztársasági elnöke, Gordana Sziljanovszka-Davkova.
Sport
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda
A játékos korábban az alkohollal és kábítószerrel is küzdött.
Dárdai Pál megerősítette, hogy kirúgják a Herthától: így vigasztalódik a magyar edző
A közönség a nevét énekelve búcsúzott tőle.
Tomori Zsuzsanna: „Ez most nekünk felér egy győzelemmel, a Győrnek pedig sok sikert kívánunk a BL-re.&rd...
Az FTC Rail Cargo Hungaria „csak” két góllal, 32-30-ra kapott ki szombaton délután Győrben, ezzel pedig újabb nagy lépést tett a bajnoki címért vezető úton, hiszen a két csapat őszi meccsén Tomoriék hattal vert
Mbappé csillagászati összegű ajánlatra mondott nemet
A franciák világbajnok támadóját Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték.
Így változott Mike Tyson brutál fizikuma az elmúlt évtizedekben
Júliusban újra ringbe lép a legendás Mike Tyson. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogyan változott a fizikuma az elmúlt évtizedekben.
Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?
Gyanítható, hogy az Újpest labdarúgócsapatának új tulajdonosai nem Mészöly Gézával képzelik el a közös munka folytatását Újpesten. De ki lehet a lila-fehér csapat edzője?
Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás
A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.
Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat
A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.
Négygólos Kisvárda-előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá
Az NB I 32. fordulójában a két, már biztosan kieső csapat mérkőzött meg egymással. Az első negyedóra végén a sokadik […] A Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá bejegyzés elősz
A PSG nem tudott Mbappé döntéséről, az elnök is a videóból tudta meg
Hét év után illik ilyet?
A Győr 0-2-ről felállva győzött, ezzel megelőzte a Vasast; két csapat kiesett az NB II-ből
A Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. A második, feljutást érő helyre fellépő győriek ezzel megelőzték a hétfőn a Haladást fogadó Vasa
Bulvár
Most érkezett: nagy a baj, felfoghatatlan embertömeg jelent meg a magyar határon
Több mint 16 500-an érkeztek Ukrajnából szombaton.
Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon
Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.
„A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rácsodálkoztunk valamire, ami mások számára teljesen egyértelmű volt. Az alábbi esetekben egészen meglepő dolgokkal kapcsolatban ámultak el egyesek.
Át kell írni a törikönyveket? Egyiptomi múmia hasában rendkívüli dolgot találtak
Izgalmas leletek sora bizonyíthatja, hogy többről van szó, minden előbb kezdődött.
Megszakad a szív: bejelentették a megrázó hírt Karsai Dánielről
Most jött a szomorú bejelentés.
Miért szűnik meg felnőttkorban sok testvérkapcsolat?
Általános feltételezés, hogy a testvérkapcsolat valódi kincs: élethosszig tartó támogatást és barátságot jelent. Ehhez képest a valóság megdöbbentő a kutatások szerint: a testvérek fele alig találkozik.
Masszív pénzeső Magyarországon, ilyet még nem láttunk
Erős hátszelet kapott a forint.
Interneten béreltem fel egy nőt, hogy buktassa le a férjemet, arra azonban ami kiderült képtelenség volt felké...
Összebarátkoztam a hölggyel, utána azonban az egész életemet újra kellett értékelnem.
Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt
11 ember meghalt a balesetben.
Nulla pontot kapott az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb vesztese, zseniálisan reagált
Lezajlott a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál, melynek döntője már ott nem várt fordulatot vett, amikor a finálé előtt kizárták a Holland indulót annak erőszakos viselkedése miatt. Arról nem is beszélve, hogy a köz
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.