Törökország uniós csatlakozása közös érdek
Közös érdeknek nevezte Törökország európai uniós csatlakozását a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos törökországi látogatásán.
Szerdai ankarai tárgyalásairól tájékoztatva - az MTI kérdésére válaszolva - Kövér László hangsúlyozta: Magyarország nemcsak a végcél, azaz a teljes jogú csatlakozás megvalósulásában támogatja Törökországot, hanem az odavezető út állomásait tekintve is. A csatlakozási tárgyalások nem szakadhatnak meg, le kell zárni őket - jelentette ki a magyar házelnök, aki a nap folyamán Cemil Cicek parlamenti elnökkel folytatott tárgyalásokat, és találkozott Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel is.
Kövér László hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban. Pénteken Isztambulban Abdullah Gül államfő is fogadja őt.
Az Országgyűlés elnöke úgy értékelte, hogy a kétoldalú kapcsolatok az elmúlt időszakban új, intenzív szakaszba léptek. Fél évvel ezelőtt Budapesten tett látogatást az ankarai házelnök, februárban pedig Orbán Viktor miniszterelnök meghívására Recep Tayyip Erdogan kormányfő járt a magyar fővárosban.
Az MTI-t tájékoztatva Kövér László elmondta: török kollégájával a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről és arról folytatott tárgyalásokat, hogy mit tehetnek a törvényhozók annak érdekében, hogy minden esetleges akadályt elhárítsanak a kormányközi kapcsolatok erősítésének útjából. Közös célkitűzésnek nevezte, hogy a két ország között stratégiai partneri viszony jöjjön létre. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: a februári kormányfői tárgyalásokon a miniszterelnökök azt a célt tűzték ki, hogy a jelenlegi mintegy 2 milliárd dollárnyi áruforgalmat 2015-re 5 milliárd dollárra sikerüljön emelni. Ennek megvalósításához nagyon sok "aprómunka" szükséges - tette hozzá. Utalt arra, hogy nem csupán gazdasági megállapodásokra van szükség, hanem a többi között a vízumszabályok könnyítésére, a kulturális és a civil kapcsolatok erősítésére is.
A tárgyalásokon kölcsönösen tájékoztatták egymást a két országban zajló politikai és törvényhozási folyamatokról. A magyar parlamenti elnök úgy értékelte, hogy nagyon izgalmas folyamat, magyar szemszögből egyfajta impozáns modernizációs program végrehajtása zajlik Törökországban. Ennek nem csupán az az eredménye, hogy a török gazdaság évről-évre lendületesen fejlődik, hanem a gazdaság növekedésének megvannak a pozitív társadalmi következményei is. A török társadalompolitika magyar szempontból különösen érdekes vonásának nevezte, hogy az tudatosan épít a kulturális, történelmi, vallási hagyományokra, gyökerekre.
"A modernizáció török olvasatban nem azt jelenti, hogy el kell dobni mindazt, ami a múltra emlékeztetett, hanem éppen fordítva. Miközben egy intenzív modernizáció megy végbe, ezzel egy időben a török társadalom igyekszik újra felfedezni és megerősíteni saját gyökereit" - fogalmazott Kövér László, hozzátéve: eközben Ankara arra is törekszik, hogy minél előbb az EU tagjává váljon.
Törökország 1987 áprilisában kért teljes jogú tagságot az Európai Közösségekben. Az Európai Bizottság 1989 decemberében fogadta el Törökország taggá válási lehetőségét, de elodázta a kérelem mérlegelését. Ankara végül 2005 októberében kezdhette meg csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval.
Az MTI kérdésére az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: Magyarország álláspontja az, hogy egy korrekt és tisztességes folyamat eredményeként az uniónak minél előbb teljes jogú tagként kell befogadnia Törökországot. "De az odavezető út állomásait tekintve is támogatást ígértem" - tette hozzá, és mindezt a két ország közös érdekének nevezte. Ezzel összefüggésben a vízumkönnyítések szükségességét említette, utalva arra, hogy a jelenlegi vízumkényszer akadályozza a gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatokat. Úgy ítélte meg, hogy bátor döntésre van szükség, nem szabad a csatlakozási tárgyalásokat megakasztani, hanem bátran előre kell menni. "Ez nemcsak Törökországra vonatkozik, hanem a nyugat-balkáni államokra is" - jelentette ki.
"Ankara nem valamiféle adományként fogja fel a remélt csatlakozást, hanem úgy gondolja, hogy Európának legalább annyira szüksége van Törökországra, mint Törökországnak Európára" - hangsúlyozta Kövér László, emlékeztetve, hogy annak idején Magyarország is így gondolkozott.
Az MTI kérdésére az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy a térségbeli politikai helyzet, a szíriai konfliktus, valamint szíriai-izraeli viszony kérdései az elkövetkező tárgyalásokon kerülnek napirendre. "Nagyon kíváncsi vagyok a török álláspontra, és meggyőződésem, hogy az aktív török szerepvállalás nélkül ezek a konfliktusok megnyugtató módon nem oldhatók meg" - jelentette ki, hozzátéve: "ez is aláhúzza, hogy Törökországnak az EU tagjává kell válnia."
Kövér László elmondta azt is, hogy kisebbségi kérdéseket is érintettek, különös tekintettel a törökországi kurdok helyzetére. Utalt arra, hogy a kurd kisebbséggel jelenleg egyeztetés zajlik, és - mint fogalmazott - ezen a téren bátor nyitást lát a török kormánypárt, illetve Erdogan miniszterelnök részéről. Hasonlóképpen egyelőre óvatos, de mégiscsak a problémák kibeszélése irányába zajló folyamat van kibontakozóban az örmény kisebbség vonatkozásában is - jelentette ki Kövér László.
hírek innen, onnan
Meghibásodott az orosz műhold, hullócsillag lett belőle
Az oroszok már tesztelik a saját műholdas internetüket, de egyelőre nem problémamentes az indulás.
Az ex-megafonos Szűcs Gábor is talált hibát a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájában
A parlamenti képviselővé avanzsált fideszes influenszer szerint nem volt elég kemény Lánczi Tamás hivatala.
Ezek most a magyarok kedvenc autói: letarolta a hazai piacot az új slágermodell, csúnyán visszaesett a Suzuki
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent
Eszméletlen tempóban fegyverkezik a világ: az Egyesült Államok egymaga többet költött, mint a többi atomhatalom együttvéve
A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben -...
Medve sebesített meg három turistát egy nap alatt – mindannyian alapvető szabályokat szegtek meg
Egyetlen napon három turistára is rátámadt a medve Erdélyben. Utólag kiderült, mindannyian figyelmen kívül hagyták az alapvető...
Karácsony Gergely: A jövő héten fizetésképtelenné válik a Fővárosi Önkormányzat
A főpolgármester egy szakmai fórumon számolt be a helyzetről.
Mindössze két dolog maradt, amin nem hajlandóak spórolni az európaiak vásárlók
Két év alatt 49-ről 56 százalékra nőtt a pesszimisták aránya.
Meg kell-e emelni a dolgozó bérét a gyermekgondozási szabadság után?
A válasz attól függ, hogy a munkakörben, vagy a cégnél volt-e béremelés.
Vitézy Dávid: Két nappal a választások előtt Lázár Jánosék még kiutaltak 94,3 milliárd forintot a mohácsi hídra
A miniszter arról számolt be, hogyan lett 451 milliárd forint a Duna-híd beruházása.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon...
Árverés – Nem akárhogyan támogathatjuk a Kék Golyó utca légkondicionálását
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány...
Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégái
Gyászol a rendőrség: 72 éves korában elhunyt dr. Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, Nógrád vármegye...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






