Ezt olvasta már?

0

Történelmi lépés a Magyar Orvosi Kamara és Orbán Viktor megállapodása

A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása – mondta Kincses Gyula.

 

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt – tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy a magyar orvostársadalom több évtizedes harca fordult célegyenesbe a MOK által javasolt bértábla kormányzati elfogadásával. Orbán Viktor kormányfővel megegyeztek abban: annak érdekében, hogy orvosolhatóak legyenek az egészségügy problémái megfelelő bér szükséges.

Arról is megállapodtak – folytatta- , hogy a MOK a továbbiakban is együttműködik a kormánnyal a reformlépések kidolgozásában. A miniszterelnök az alapvető politikai döntést hozta meg, a MOK ezt követően fog egyeztetni az illetékes minisztériumokkal a részletekről – mondta Kincses Gyula.

 

Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán 70 év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere. Ugyanis a hálapénz kivezetése a feltétele annak, hogy létrejöjjön egy tiszta, transzparens, a betegbiztonságot garantáló egészségügy – fogalmazott.

 

Arra is ígéretet kaptak a tárgyalás során, hogy együttműködés indul el a kormányzat és a MOK között, ennek során pedig mindazokat a kérdéseket végigveszik, amelyek szükségesek az egészségügy átalakításához. A miniszterelnök nyitottnak mutatkozott a MOK valamennyi, ez idáig megfogalmazott felvetése iránt – mondta az alelnök.

 

Álmos Péter, a MOK másik alelnöke az közölte, hogy a bértábla kidolgozásakor az osztrák bértáblát vették alapul. Az abban szereplő mértékek 55 százalékát. A cél az volt, hogy átlátható legyen a bérezési struktúra és legyen egy stabil bázis, ami később a nyugdíjakat is meghatározza – mondta.

 

Kincses Gyula kérdésre válaszolva közölte: a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „orrnehéz lesz” a béremelés ütemezésének elosztása. Ez azt jelenti – folytatta -, hogy várhatóan január 1-től az orvosok megkapják a béremelés 65-70 százalékát és 2022-2023 januárjáig érik el az alapbérek a kamara által javasolt mértéket.

 

Ugyancsak kérdésre válaszolva úgy vélekedett: a kormányfő döntését motiválhatta, hogy a járvány fokozott terhelést ró az ellátórendszerre, ezért a béremelés nem odázható tovább. Orbán Viktor azt is elfogadta, hogy az ellátórendszer szükséges átalakításához egy elégedettebb orvostársadalomra van szükség – tette hozzá.

Elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy az orvos által elfogadható ajándékok értékét egy virág, vagy egy bonbon, vagyis a beteg részéről valóban a hálát kifejező tárgy értékében határoznák meg, kizárva a pénz lehetőségét.

demokrata







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0