Toszkán Nagydíj - Hamilton 90. győzelme a kétszer félbeszakított futamon
A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerésére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíjat, amelyet baleset miatt kétszer is félbeszakítottak.
Az összetettben is vezető 35 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, és pályafutása 90. futamgyőzelme, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.
Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg harmadikként az F1-es karrierje során először dobogós thaiföldi Alexander Albon végzett a Red Bull-lal.
A rajtot Bottas jobban kapta el, mint Hamilton, közben Charles Leclerc (Ferrari) az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A második kanyarban két baleset is történt, Max Verstappen (Red Bull) és a múlt héten Monzában futamgyőztes Pierre Gasly (Alpha Tauri) kiesett, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.
A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, de már a célegyenesben újabb látványos balesetet láthatott a főtribünön ülő, korlátozott létszámú nézősereg. Bottas az élen meglehetősen későn kezdte el nyomni a gázt, így a középmezőny feltorlódott, és a gyorsításnál négyen is összeütköztek. A biztonsági autó ismét főszerephez jutott, de aztán a versenybíróság jobbnak látta félbeszakítani a futamot.
A verseny nagyjából 20 perc szünet után indulhatott újra, és az új szabályoknak megfelelően ismét állórajt következett, a pilótáknak abban a sorrendben kellett felállni a starthoz a célegyenesben, amilyen sorrendben haladtak, amikor félbeszakították a futamot. Az első rajtkocka Bottasé, a második Hamiltoné, a harmadik Leclercé volt.
A második rajt Hamiltonnak sikerült jobban, az első kanyarban kívülről megelőzte Bottast, Leclerc pedig csak néhány kör erejéig tudta őrizni a harmadik helyet, melyet Lance Stroll (Racing Point) vett át tőle. A 32. körben Bottas a második helyről kiállt a boxba kerékcserére, és egy körrel később Hamilton is így tett, a sorrend nem változott az első két helyen, harmadiknak azonban Daniel Ricciardo (Renault) jött fel.
A 43. körben Stroll egy defekt miatt nagy balesetet szenvedett, és bár a versenyző nem sérült meg, a pályát övező gumifalat javítani kellett, ezért ismét piros zászlóval félbeszakították a futamot.
A versenyzők 20 perc szünet után álltak fel újra a rajtrácsra, a Toszkán Nagydíj harmadik állóstartját pedig Ricciardo kapta el a legjobban, és feljött másodiknak. Így 13 körrel a leintés előtt Hamilton, Ricciardo, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a Mercedes finn pilótája a kör végén azonnal visszajött másodiknak.
A hajrában Bottas már nem tudta veszélyeztetni Hamilton sikerét, Ricciardo pedig elveszítette a harmadik pozíciót Albonnal szemben.
A Ferrari F1-es történetének 1000. futamán az idén gyengélkedő maranellói istálló mindkét versenyautója pontot szerzett: a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel pedig tizedik lett.
A világbajnoki idény két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.
hírek innen, onnan
Budapest gyerekekkel: 7 programötlet egy többnapos családi kiruccanáshoz
Budapestet gyerekekkel is érdemes úgy felfedezni, hogy nem próbálunk meg mindent egyetlen napba belesűríteni.
A Netflix egyik legérdekesebb sorozata, ami csak úgy nem engedi el a nézőt
A Sötétség című német sorozat teljesen új megvilágításba helyezte az időutazós sci-fi műfaját a Netflixen.
Több ezer oldalnyi iratot foglalt le a rendőrség Kapitány Istvánék Eximbankkal kapcsolatos feljelentése után
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoznak.
Gyengült a magyar ipar lendülete
De még nő a termelés.
Ezt senki sem látta jönni - Teljesen kiszáradhat ez a népszerű magyar tó, napjai lehetnek hátra
A Balaton és a Velencei-tó mellett egy 200 hektáros magyar tó is a kiszáradás szélére sodródott. A Leveleki-tó drámai vízhiánya...
Lamine Yamal látványos gólokkal és pazar cselekkel kezdte meg a szezont
Nem ez volt az első meccse, de igazán most kezdte meg a szezont a Barcelona világbajnoka.
Sydney Sweeney fehérnemű-kollekcióját reklámozza - az elkészült fotók magukért beszélnek
Sydney Sweeney, a népszerű színésznő ismét merész fotókkal hívta fel magára a figyelmet, miközben saját fehérneműmárkája, a SYRN...
Kemenczés László, a Házasság első látásra vőlegénye: „A szerelmemet és a gyermekemet is elvesztettem”
Óriási csalódás után érkezett a TV2 Házasság első látásra című műsorába Kemenczés László, aki nem első alkalommal készül...
Pech a javából: Két gól helyett egy öngólpasszal debütált a magyar védő külföldön - videó
A Finnországba szerződő Kocsis Gergő kétszer is közel járt a gólhoz, de végül az ellenfélnek adott asszisztot.
Mogyoró betakarítása és szárítása: mikor válik le könnyen a kupacsról?
Megmutatjuk, mikor szedd le a mogyorót, hogyan ismerd fel az érettséget, miként gyűjtsd és tisztítsd meg a kupacsról levált termést, és...
Szigorítaná a távoltartási szabályokat és a közlekedési bírságokat a belügyminiszter
Gyorsabb beavatkozás, hosszabb távoltartás jöhet. Pósfai Gábor hamarosan egyeztetést kezd az érintett minisztériumokkal.
Az Orbán-kormány amerikai lobbistája egy 10 milliárd forintos luxusvillaügyletnél bukkant fel
Az ingatlan környéken rendszeresen megfordul Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa is, a vállalat azonban azt állítja, hogy sem az...
Sport
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát
Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját
A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
Csukd be éjszakára az ablakot, ha itt laksz: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Négy megye huszonhét települése érintett.
Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






