Ezt olvasta már?

0

Tóth Bertalan: Orbán megbélyegzett populista

Összefogást sürgettek, illetve utcai tüntetésekre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok az MSZP-Párbeszéd és a DK vasárnapi fővárosi tüntetésén, hogy így váltsák le az Orbán-rendszert.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt: a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazás megmutatta, hogy "Orbán Viktor nem Európa erős embere, hanem megbélyegzett populista", akit, miközben a kereszténydemokrácia építését hirdeti, a kereszténydemokrata pártok képviselői szavaznak le. Véleménye szerint politikájával a magyar miniszterelnök "a múltat választotta, nem a jövőt, a Keletet választotta, nem a Nyugatot", a strasbourgi döntés pedig az Európa-pártiak győzelme az Európa-ellenesekkel szemben.

Tóth Bertalan azt hangsúlyozta: nem a Sargentini-jelentést elítélő parlamenti határozatra van szükség, hanem olyan előterjesztésekre, amelyekkel rendezni lehet az abban kifogásolt problémákat.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke folyamatos utca tüntetésekre szólított fel, hogy így döntsék meg a kormány hatalmát. A népnek mostantól nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy a sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa ezt a rendszert - fogalmazott. A politikus a szerbiai, egyiptomi és szlovákiai példákra hivatkozva azt mondta, hogy ott is a folyamatos demonstrációk váltották le a kormányokat.

A parlamenti demokrácia színfalai mögött ma diktatúra van és diktatúrákat nem a parlamentben szoktak megdönteni - jelentette ki. Nem lehet addig megnyugodni, amíg az utca tömege lemondásra nem kényszeríti Orbán Viktort, amíg új szabályok, új médiaszabályozás új kampányfinanszírozás mellett nem lesz új választás - szögezte le.

Gyurcsány Ferenc végül újabb tüntetést hirdetett kedd estére a Parlament mellé.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, jobban szeretik a hazájukat annál, minthogy féljenek attól, hogy a miniszterelnök lehazaárulózza őket. Hangsúlyozta, büszke azokra az EP-képviselőkre, akik igennel szavaztak a Sargenti-jelentés elfogadásakor. Haza csak ott van, ahol jog van, aki lebontja a jogállamot, az ne hivatkozzon a haza érdekére, hanem szégyellje magát - fogalmazott a zuglói polgármester.

Első lépésként meg kell akadályozni, hogy Orbán Viktor Magyarország szétverése után szétverje az Európai Uniót is - mondta a politikus. Ezután meg kell erősíteni az EU szociális pillérét, ezért minél több progresszív, Európa-párti képviselőt kell Brüsszelbe küldeni - tette hozzá. Azok a politikusok, akik szétverik az európai uniós álmot, azok "egyszerű ügynökök" - közölte.

A következő EP-választáson nem lehet engedni, hogy "Orbán Viktor többségbe kerüljön", hogy az EP-ben a miniszterelnök pártkatonái legyenek többségben - mondta. Aztán az önkormányzati választásokon meg kell szervezni a szabadság kis köreit - tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az Orbán-rendszer kiépülésének egyik első, szimbolikus lépése volt, amikor "kisajátították a kokárdát", ezért kérte, legyen az a vége "hogy visszavesszük nemzeti jelképeinket".

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője azt kérte, ne azt méricskéljék, hogy ki jobb- vagy baloldali, hanem össze kell fogni a gyermekeik és unokáik érdekében.

Iványi Gábor metodista lelkész arról beszélt, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásakor nem Magyarországgal szemben, hanem az ország jelenlegi kormányával szemben foglaltak állást az EP-képviselők.

A tüntetésen a tömeg megtöltötte a Bem tér jelentős részét, látni lehetett magyar és európai uniós zászlókat, valamint a három szervező párté mellett a Momentum jelképeit is.

A demonstráció után a résztvevők egy része a Kossuth térre ment, időszakos útlezárás és rendőri felvezetés mellett. A térre nem engedte be a rendőrség a tüntetőket felvezető járművet, a szervezőknek le kellett szerelniük róla a hangosítást. Ezután a rendezvény a Parlament előtt folytatódott, mintegy három-négyszáz ember részvételével. Az épület előtt rendőrsorfal áll, az oldalánál több rendőr várakozik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

Lehet tisztítani a vesét? Mutatjuk mit egyél, ha valóban támogatnád a szervet

A vesék egészségének megőrzésében a táplálkozás hangsúlyos, nem mindegy, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe.

Tisza-kormány: fellélegezhetnek a devizahitelesek, és kiderült, mennyi pénzről mondanak le a képviselők

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...

Brutális hőséggel indul a nap, de már a kanyarban a hidegfront – ekkor érkezik

A keddi időjárás továbbra is nyárias arcát mutatja, sok napsütésre és nyári melegre lehet számítani. A nap második felében ugyanakkor...

Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampányarcai?

Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet...

A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé

„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0