Tóth Bertalan: a kormány titkos paktumot köthetett a "rabszolgatörvény" miatt
Az MSZP-Párbeszéd népszavazást is kész kezdeményezni, hogy megakadályozza a munka törvénykönyvének munkaidő-beosztással kapcsolatos módosítását. Az ellenzéki pártok szerint a törvénymódosítás a hatnapos munkahét, a kommunista szombatok bevezetését jelenti.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezető szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte, a kormány titkos paktumot köthetett a "rabszolgatörvény" miatt a multinacionális cégekkel. A munkaerőhiányt úgy akarják orvosolni, hogy a magyar munkásokat még több munkára kényszeríti - hangoztatta.
Az ellenzéki politikus szerint a kormány állításával szemben a túlmunka vállalása nem lesz önkéntes, hiszen a már most is kiszolgáltatott dolgozóknak nem lesz majd választásuk, követniük kell a munkaadó érdekét.
Rögzítette: az MSZP küzdeni fog azért, hogy ne a multicégek, hanem a magyar munkások írják a munka törvénykönyvét.
Tóth Bertalan azt mondta, minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy ellenállásra buzdítsák a munkavállalókat, támogatják és részt vesznek a szombati szakszervezeti demonstráción is.
Kitért arra is, hogy a törvényjavaslat házszabálysértő parlamenti vitája újabb bizonyítéka annak, a Fidesz hogyan építi le a jogállamot.
Ha elfogadják a törvényt, először Áder János köztársasági elnökhöz fordulnak eljárási szabálytalanságok miatt - jelezte. Közölte, ha az államfő aláírja a törvényt, az alkotmánybírósági beadványt készítenek.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezető úgy értékelt, Orbán Viktor nem tud leállni a magyar emberek kizsigerelésével, a törvényjavaslat gyakorlatilag a hatnapos munkahét bevezetését jelenti. Bevezetik úgy a kommunista szombatot, hogy azért még fizetni sem akarnak - hangoztatta.
Szerinte azért van szükség a törvénymódosításra, mert a Fidesz kormányzása miatt magyar fiatalok százezrei menekültek külföldre és munkaerőhiány alakult ki. Erre Orbán Viktornak és kormányának nincs válasza, az itthonmaradottakat akarja még jobban megnyomorítani - hangoztatta.
Szabó Tímea közölte, Orbán Viktor a tárgyalásból nem ért, csak az erőből, ezért mennek ki az utcára a szakszervezetekkel, a civil szervezetekkel és a magyar dolgozók millióval. Ha szükséges, népszavazást kezdeményeznek a "rabszolgatörvényről" - mondta.
Követelik az Országgyűlés elnökétől, hogy újra tűzze napirendre a vitát - közölte.
hírek innen, onnan
Óriási szenzáció a magyar F1-en! Sosem találnád ki, melyik hollywoodi legenda bukkant fel a Hungaroringen
Azt is elárulta, kinek drukkol.
Soha ne öntözd a szamócát felülről júliusban, ha jót akarsz.
Ha júliusban még mindig felülről locsolod a szamócádat, kockázatot vállalsz! A nedves tőlevélrózsa a szürkerothadás igazi melegágya....
Újabb éjszakai járatok indulnak augusztustól: Visegrádtól Etyekig könnyebb lesz a hazajutás Budapestről
Július elseje óta egyre több Budapest környéki település elérhető éjszaka, így nem kell igénybe venni autót azoknak, akik a...
Schiffer csalódott Orbánban, várta volna az önkritikát
Tusványos utolsó előadásán, egyben Schiffer András kilencedik fellépésén kivesézte Orbán beszédét. Volt benne akkora öngól, amin...
Galla Miklóst nem tudták megműteni, pszichiátriára küldte az orvosa
Galla Miklós, a 67 éves humorista hosszú hónapok óta tartó, makacs csuklással küzd, amelyre eddig nem találtak hatékony orvosi...
Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?
A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett...
Mi történt? Navracsics Tibor gratulált a Tisza jelöltjéhez, miközben a Fidesz bojkottot hirdetett
Navracsics Tibor a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjét, Sonnevend Pált méltatta a Facebookon. A Fidesz-frakció ezzel szemben közölte, sem...
Mindig nyitott ajtónál alszik? A pszichológia szerint meglepő dolgokat árulhat ez el
Ön nyitott ajtónál szokott aludni, vagy mindig becsukja?
Navracsics Tibor gratulált a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjének
Eközben a Fidesz előre illegitimnek mondta ki Sonnevend Pál jelölését.
133 ember életét mentették meg a Balatonon – ezt kéri mindenkitől a rendőrség
Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon – közölte a Somogy Vármegyei...
Majka sajátos módon foglalkoztatná az összes fideszes propagandistát
Majka csütörtökön lépett fel a debreceni Campus fesztiválon, ami azért volt érdekes, mert egy évvel ezelőtt itt adta elő a fejbe lövős...
Ezért van tele Varsó sellőkkel: a város védőszentjének különös legendája
Ha Koppenhágába látogatunk, szinte kötelező program, hogy felkeressük a kikötőben szomorkodó, kecses Kis hableány szobrát. Kevesen...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






