Ezt olvasta már?

0

Tóth Bertalan: az európai közösség tagjai akarunk maradni

Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, aminek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig egy olyan közösségé, amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője.


hirdetés

Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, aminek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig egy olyan közösségé, amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sopron határában annál a határkőnél, ahol 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határkerítést, szeptember 11-én pedig több ezer kelet-német indulhatott a Német Szövetségi Köztársaságba.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy az "MSZP hisz Horn Gyula örökségében", egy igazságos Magyarországban, az európai értékek tiszteletben tartásában, a nyitottságban és az együttműködésben. Olyan Európai Uniót akarunk, ami demokratikus, szociális és figyelembe veszi az emberi jogokat - jelentette ki.

A 29 évvel ezelőtti események azért bírnak szimbolikus jelentőséggel ma is, mert akkor egy olyan folyamat kezdődött el Magyarországon, "aminek a keretében élhettünk, de ennek a kereteit ma folyamatosan lebontják" - mondta.

Hozzátette, hogy Horn Gyula azon az állásponton volt, hogy semmilyen retorzió nem érheti azokat a menekülteket, akik akkor Magyarországon voltak, mert hitt a békés megoldásban. "Már akkor kiállt azokért az emberi jogokért, amiket ma mi is, és az egész Európai Unió képvisel."

"Mindig a mindennapi ember értékeit tartotta szem előtt, nemcsak a politikájában, hanem személyes kapcsolataiban is" - fogalmazott Tóth Bertalan.

Kovács László volt külügyminiszter, az MSZP korábbi elnöke arról beszélt, hogy a határ megnyitása egy olyan eseménye volt a magyar külpolitika történetének, amire ma is büszkék vagyunk. Két hónappal később leomlott a berlini fal.

Az előzményeket felidézve azt mondta, a határnyitás "logikus következménye volt mindannak, amit 1981-től a magyar külpolitika tett. Egy nagyon óvatos és a nyilvánosság teljes kizárása mellett folyó nyitás volt ez a nyugat felé", aminek a része volt később egyebek mellett az is, hogy 1989 márciusában Magyarország aláírta a genfi egyezményt.

Kovács László hangsúlyozta, hogy akkor az ENSZ menekültügyi egyezményének oldalára állt Magyarország. A jelenlegi kormányfő "soha nem említi ezt az egyezményt, pedig ez ma is érvényes és ez szabályozza az ENSZ tagállamok álláspontját menekültügyben" - mondta.

Az akkori nyitás ellentéte volt annak a nyitásnak, ami ma történik Magyarországon - tette hozzá, majd beszélt arról is, hogy a nyugati nyitás óvatos lépéseinek köszönhetően Magyarországon az MSZP 1994-ben Horn Gyula vezetésével választást nyert. Úgy véli, hogy azokra az évekre, joggal lehet büszke a párt, mert "azok a rendszerváltás utáni Magyarország sikeres évei voltak".

"Nekünk akkor a világon szinte mindenütt csak barátaink voltak, ellenfeleink, kemény kritikusaink nem, ma szinte mást sem látunk. Egyedül egy irány van, keletre az illiberális államok felé". Az MSZP-nek meg kell tennie mindent, hogy ezt az irányváltást fékezze, lehetőleg megállítsa - mondta Kovács László.








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mennyit keres egy kőműves? És egy állatorvos?

Fizetéses tippjáték-sorozatunk második részében újabb 10, különböző szakmájú ember bérét becsülheti meg.

A temetőben találták meg a Portik és Gyárfás beszélgetéseiről készült hangfelvételeket

A temetőben megtalált hangfelvételek tartalma megerősíti a Gyárfás Tamás elleni alapos gyanút. A Farkasréti temető egyik...

Emelkedett az üzemanyagok ára

A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az áremeléssel a...

Elege lett: Olimpiai bajnokunkat felemésztette a fájdalom

Dusev-Janics Natasa egy nyaki sérv miatt sokszor sírva ébredt. Tíz százalék esélyt lát arra, hogy újra lapátot ragadjon.

Már meg is van Harry herceg és Meghan babájának neve és neme? - A szakértők erre tippelnek

Mindenki kíváncsian várja a kis herceg vagy hercegnő születését.

Kétségbeejtő, ami az Antarktisznál történik

Sosem olvadt még ilyen gyorsan az Antarktisz jege.

Segítsen megtalálni: eltűnt Budapesten egy 20 éves nő - fotó

A 20 éves nőt szerda délután óta nem látták.

Milyen gyakran tisztítsd a kotyogós kávéfőzőt? Ha ezt csinálja, már kellett volna

Alfonso Bialetti találmánya ma is a mindennapi élet része.

Középiskolai felvételi: könnyítsd meg a gyereknek

Mi, szülők gyakran legalább annyit idegeskedünk a felvételi miatt, mint a gyerekek. Pedig a legfontosabb az lenne, főleg az írásbeli...

Rossz hír a budapesti autósoknak - árváltozás a benzinkutakon

A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Új részletek a nyugdíjbotrányról - Kiderült, kik mentették meg az időseket

A bankok múlt pénteken - a Magyar Államkincstár hibája miatt - tovább nyitva tartották rendszereiket, hogy a több csomagban, kilenc óra...

Rossz hírrel indul a nap az autósoknak

A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

0

Sport

A Liu testvérek összes érmét egy valaki kapja meg

Liu Shaolin Sándor a jövőben sem változtat a kabaláján.

A csinos tornásznő gyakorlatától eláll a lélegzet - videó

Az egyes elemek között táncmozdulatokat is bemutatott.

Fucsovics majdnem meghalt, de a szurkolók megmentették

Pokoli hőségben győzte le a kellemetlen spanyol ellenfelet az Australian Openen.

Visszavonul az elmúlt 15 év egyik legjobb kapusa

Petr Cech Twitteren jelentette be, hogy a szezon végén befejezi a profi futballt.

Új munkát kapott José Mourinho

Nem szakad el teljesen a Premier League-től.

2011 óta nem verték meg ennyire játékban a Real Madridot

Kiscsapat benyomását keltette a Real a hétvégén.

Tapasztalt, olcsó, gólerős csatárt igazolhat a Barcelona

Miután eladta az egyetlen cserecsatárát a Barcelona, így nem meglepő, hogy valakit igazolni akar a katalán klub vezetősége.

Súlyos sérülést szenvedett a magyar olimpikon

Szalagszakadás miatt nem lehet ott a világbajnokságon.

Balogh Zsolt nem játszhat az utolsó két csoportmeccsen

A jobbátlövő a hétfői találkozón sérül meg.

Jakabos Zsuzsanna szexibb, mint valaha

A magyar úszó ezúttal maradt a jól megszokott környezetében.

Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit

Válogatott kézilabdázót használt volna fel céljához.

0

Bulvár

Idd ezt lefekvés előtt és ébredj másnap új emberként

Gondod van az elalvással? Nem vagy vele egyedül, de van egy stratégia, amit kipróbálhatsz a probléma megoldására: lefekvés előtt igyál egy pohár cseresznyelevet, a szakértők szerint ugyanis ezzel az egyszerű lépéssel akár egy órával több alváshoz juttathatod a szervezeted. Fotó: Pixabay / StockSnap CC0 Az American Journal of Therapeutics hasábjain publikált kutatás eredménye azt mutatja, [...]

Alig fenyegeti a szegénység a magyar nyugdíjasokat

Az Európai Unióban élő nyugdíjasok 14 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, Magyarországon ez az arány mindössze 9 százalék.

Zeller - sokkal több mind leveszöldség. Így fogyaszd!

Bánatos zellerkockák a hús- és zöldséglevesben, amiket egyszerűen csak félrepiszkálunk a kanalunkkal. Ismerős helyzet? Pedig a zeller ennél ezerszer izgalmasabb és sokoldalúbb zöldség, mutatjuk, hogy miként érdemes felhasználni a konyhában. Salátába A friss, zsenge zellergumó nyersen, kis kockákra vágva pikánssá varázsolja a legegyszerűbb salátát is. Nem hiányozhat a Waldorf salátából, az almával és a [...]

Ebben a fürdőruhában már nem tevepatája lenne a nőknek

Gyorsabban eltűnne a fürdőruha alsó része, mint egy vodkaszóda.

Idén nem a szűk farmer lesz a divat: képeken a tavasz legmenőbb fazonjai

A retró trendhullámok hatására tavasszal megszűnik az extra szűk, testre tapadó farmernadrágok egyeduralma. Nagyon lezser és kevésbé bő szárú fazonokkal is lehet találkozni idén. Már a tavalyi kínálatban is feltűntek a nyolcvanas-kilencvenes évek kedvenc farmerszabásai, így érezni lehetett, hogy az évek óta uralkodó, szűk nadrágokat hamarosan letaszítják a trónról. Ez a fordulópont tavasszal csúcsosodik ki [...]

Kipróbáltuk: így a legfinomabb a sült édesburgonya

Ma már egy valamire való hamburgerezőben nem csak házi szószt és kézműves bucit kóstolhatunk, hanem a hagyományos sült burgonya helyett választhatunk sült édesburgonyát is. Persze más ételekhez szintén fogyaszthatjuk, például húshoz vagy halhoz, snackként pedig önmagában, mártogatósokkal (cheddar sajtból készült szósszal és csípős ketchuppel a legjobb!). Ha egyben sütjük az édesburgonyát, akkor a legfinomabb, ha [...]

Négy ultramodern kütyü, ami nem hiányozhat egyetlen minimalista otthonából sem

Letisztult formák, fémes és matt felületek kombinációja, valamint csúcsteljesítmény erre van szüksége a 21. század felhasználójának, és mi pont négy ilyen izgalmas eszközt mutatunk.

Nem engedték ki a mosdóba a menstruáló 11 évest az iskolában

Óra közben vette észre, hogy megjött a menstruációja, ám hiába kérte, nem mehetett ki a mosdóba.

A meglopott férfi csapdát állított a 45 éves szlovák nőnek az erzsébetvárosi szórakozóhelyen

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a szlovák nőt, aki ugyanazon a szórakozóhelyen kétszer is pénzt lopott egy férfitől. A nyomozás adatai szerint egy 45 éves szlovák nő 2019. január 12-én 2 óra körül egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, a tánctéren kivette egy férfi zsebéből az irattartóját. A sértett kis idő elteltével észrevette, hogy kizsebelték, majd a szórakozóhely mellett egy szemetesben megtalálta az irattartóját a személyes irataival és bankkártyájával együtt, de a pénze már nem volt benne. Másnap, január 13-án éjszaka a férfi visszament az erzsébetvárosi szórakozóhelyre, mert arra számított, hogy a feltételezett elkövető újra ott lesz. A szlovák nő valóban megjelent a szórakozóhelyen, majd odament a férfihez, aki közben eljátszotta, hogy ittas. A nő kivette a sértett...

Szörnyű dolog történt a Tesco parkolójában

A biztonsági őr testközelből nézte végig a horrorisztikus jelenetet.

blogmorzsák

„Műszak végére mosott szarnak érzem magamat“

Egy rendvédelmi dolgozó beszámolója.

„Közvetíthették-e” a képviselők, amikor ráncigálták őket az őrök?

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja abszurd.

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

Sokak szerint ez egy kiválóan működő rendszer. De akkor mi a baj vele mégis?

Mert a kölyök kutyusoknak is kell egy alvótárs

A plüsstárs segíti a kiskutyusok fejlődését, és nem utolsó sorban elképesztően cukin lehet vele aludni.

Whirlpool és Edigital pepitában

Újabb kidőlt oldalú mosógép sztorit kaptunk!

Sznobszótár 1.0: terroir

Te is beégsz néha borértő barátaid előtt?

A Méltányosság négy neves európai vezetőt vizsgált

A vezetők nem haltak ki, mint a dinoszauruszok.

Egészséges, házi BBQ szósz

A legszuperebb BBQ szósz.

Utazás alatt is fitten: 7 tipp, hogy ilyenkor se ess ki a lendületből

Mit fogok tudni enni? Mi lesz az eddig eredményeimmel? Hogyan oldjam meg a mozgást? Megoldjam egyáltalán?

A kínzó kérdés: Trump vagy Putyin?

Ha választanod kellene, melyi­kük kormányozza az országodat, melyikükre szavaznál?

Világsztárokkal jubilál az Open Road Fest

Idén Alsóörsön a Europe, és a Deep Purple egykori énekese, Glenn Hughes.

Blogger, ne árulj zsákbamacskát!

A kattintás-vadász oldalakon a cím ígérete gyakran oly messze van a cikk tartalmától, mint Makó vezér Jeruzsálemtől.

0






0