Ezt olvasta már?

0

Tóth Bertalan: a megszorítások útjára lépett a Fidesz

Az MSZP elnöke szerint a megszorítások útjára lépett a Fidesz azzal, hogy megszünteti a cafeteriarendszer egyes elemeinek kedvezményes adózását.


hirdetés

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte, az adótörvények módosítását fogják kezdeményezni az Országgyűlés törvényalkotás bizottságánál csütörtökön annak érdekében, hogy a jelenlegi formájában maradjon meg a cafeteriarendszer.

Hozzátette: a kormány által javasolt intézkedéssel megszűnik az étkezési utalvány, a helyi bérletek támogatása, az iskolakezdési támogatás, az egészség- és nyugdíjbiztosítási pénztárak támogatása, továbbá a százezer forintos, készpénzben adott támogatás lehetősége.

Az MSZP elnöke szerint az intézkedés kárvallottjai a magyar családok lesznek. Ha megszűnik ezeknek a juttatásoknak a kedvezményes adózása, akkor több tízezer forinttal csökken a munkavállalók havi jövedelme - mutatott rá.

Tóth Bertalan elmondta, találkozott Kordás Lászlóval, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökével és egyetértenek a szervezet álláspontjával, ezért is kezdeményezik a jelenlegi cafeteriarendszer fenntartását.

Megjegyezte, a törvényalkotási bizottság ülésére meghívták a MASZSZ képviselőit és kérték a bizottság elnökét, hogy biztosítsa az ő felszólalásukat.

Az ellenzéki politikus azt is megszorításnak nevezte, hogy sajtóinformációk szerint a kormány százezer közalkalmazottat akar elbocsátani.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint a munkaadóknak bérként kellene inkább odaadniuk a béren kívüli juttatásokat, Tóth Bertalan közölte, ez azt jelentené, hogy ezeknek a juttatásoknak a jelenleginél magasabb, a bérrel azonos lenne az adózásuk, azaz a munkavállaló nettó értékben kevesebb bérhez jutna hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerint 2019 se lesz a családok éve. Hozzátette: a 2019-es költségvetés jövőellenes, nem oldja meg a magyar társadalomban évek óta jelen lévő problémákat.

Közölte, a jövő évi büdzsében nincs válasz a lakhatási problémára. Jövőre a szociális ellátórendszerre, az oktatásra, az egészségügyre, a munkanélküli ellátásra és a kultúrára GDP-arányosan több mint egy százalékkal jut kevesebb 2018-hoz képest - mondta.

A szocialista politikus értékelése szerint a kormány szembefordult az egyszülős családokkal, nem hajlandó foglalkozni ennek a mintegy 300 ezer családnak a problémáival. Hozzátette: a kormány a tartósan beteg gyermeket nevelő családokkal sem foglalkozik.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a 2019-es költségvetés a látványberuházások és a fideszes családok támogatását tartalmazza, és lemondott a többségi társadalomról.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Módosítaná a kormány a sporttörvényt: a pénzükért harcolnak az edzőlegendák

Budapest Módosítaná a kormány a sporttörvényt: ezentúl a sportolók és trénereik minden ötkarikás érmük után megkapnák az olimpiai...

Bestiális szektában, boszorkánytrió tagjaként gyilkolt Barbara

Gyilkosság, gyújtogatások, idős emberek kisemmizése egy ezoterikus szekta rémtetteitől hangos az osztrák sajtó. A Boszorkány­trióként...

Bárhány robot is jön, az Ipar 4.0-ban is a kulcstényező az ember!

Az ipar minden területe, a gyártáson túl a beszerzés, a logisztika és a humán erőforrás menedzsment is egyaránt forradalmi átalakuláson...

Ellehetetlenült a tárgyilagos vita az MTA közgyűlésén

Politikai irányba terelődött a kezdetben valamelyest szakmai vita a Magyar Tudományos Akadémia csütörtöki rendkívüli közgyűlésén,...

Macron a francia Gyurcsány Ferenc

Miközben a nyugat-európai országokra politikai instabilitás jellemző, Magyarországon soha nem látott felhatalmazással kormányoz a...

A kettős mérce klasszikus esete

Formálisan akár adminisztrá­ciós, akár gyülekezési vagy közterület-használati problémáról legyen is szó az ügy kapcsán,...

Hajlandó szembeszállni Merkellel az új CDU-elnök

A német kancellár bírálói között számon tartott Paul Ziemiakot választották meg szombaton a Kereszténydemokrata Unió (CDU) új...

Szili Katalin: Segíti az anyaország a kárpátaljai magyarság boldogulását

A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön...

A termelt pulykahús mennyisége csökken, de a kereslet megugrik iránta decemberben

Körülbelül negyedével bővülhet a növekvő kereslet miatt a pulykahús belföldi forgalma az év többi hónapjához viszonyítva...

Trump derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően

Donald Trump amerikai elnök derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően.

Mit kezdünk a csodával?

Bár vígjátékként hirdetik, és látszólag könnyed munka, valójában súlyos mondanivalóval bíró és nem minden elemében vicces Gian­ni...

0

Sport

A Haladás kapusa nagyobb potyát kapott, mint Karius bármikor

Az MTK alaposan szétkapta a kiesőhelyen álló Haladást, a 40-s vereségben nyakig benne volt Rózsa Dániel is.

Ez a legjobb videó Messi tökéletes szabadrúgásáról

Messi két bravúros szabadrúgásáról már írtunk, és közben találtunk egy videót, amit kötelező látni.

Izzasztó meccsen vertük a németeket az Eb-n

Továbbra is él a remény a továbbjutásra a csoportból.

Mi történt? Most jelentették be: elmarad Curtisék nagykoncertje

Curtis nemrég jelentette be, hogy Emilióval nem csak új dalokat gyártanak, de egy nagy koncertet is adnak a Sportarénában.

Kimi Räikkönen túltolta a vodkát, mindenki rajta röhögött a díjátadón - zseniális videók készültek róla

Oroszországban, pontosan Szentpéterváron december 7-én rendezték meg a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) 2018-as díjátadó gáláját. Az F1-es díjazottak között harmadik helyen végzett Kimi Räikkönen.

A 96. percben szereztek vezetést, mégsem nyertek

A Lazio a 96. percben került előnybe, aztán jött a 99. percben a Sampdoria és kiegyenlített.

Kovacsics: "Ambros Martín biztosan nagyon alaposan elemezni fog minket, de mi is őket"

A németek után a románok várnak a kézis lányokra az Eb-n

Így értékelte a kapitány a magyar kézis lányok szenzációs győzelmét

Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott jól teljesített és szerencséje is volt, ennek köszönheti, hogy 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban.

Nézni is félelmetes, ahogy ez a bringás leigázza a világ leghosszabb utcai downhill-pályáját

Félelmetes, és ugyanakkor roppantul szórakoztató, hiszen a pálya készítői nagyon kreatívan használták fel a kolumbiai Medellin adottságait, hogy a legizgalmasabb pályát dobják össze a versenyzőknek.

Füstbe ment a Vidi-főpróba

Budapest - A szezon talán legfontosabb hete vár a Mol Vidi futballcsapatára, ennek főpróbája azonban borzalmasra sikeredett. Az angol Chelsea elleni sorsdöntő, csütörtöki Európa-liga-összecsapás és a Ferencvárossal szembeni, vasárnapi NB I-es "aranyrangadó" előtti utolsó fellépésükön a székesfehérváriak ötlettelenül és gyengén játszottak. Ennek megfelelően sima, 2-0-s vereséget szenvedtek az Újpest elleni bajnokin. A Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics (39) egyáltalán nem kímélte saját csapatát a találkozót követően.

Történelmi magyar sportsiker a világkupán

Jászapáti Petra arany-, Liu Shaoang ezüstérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók idénybeli harmadik, kazahsztáni világkupa-állomásán.

0

Bulvár

Most jött a hír: beindultak a szirénák, öt halott fekszik az úton

Hajnalban történt a baleset. Az áldozatok 17 és 21 év közötti fiatalok.

Meglepő helyre érdemes visszavonulni szakértők szerint nyugdíjaséveinkre

Tökéletes hely a visszavonuláshoz, és nem csak akkor, ha életünk alkonyára fordulva itt tervezzük eltölteni a legszebb napjainkat.

Fogászati implantátumok - Drága mulatság, megéri?

A lakosság nagy részének sajnos van hiányzó foga. Fogaink elvesztéséhez számos kiváltó ok vezethet. Ilyen az erősen szuvas fogazat, a fogágybetegség vagy esetleg baleset. A mai fogorvoslás igen eredményes a fogmegtartó kezelések terén, azonban bizonyos esetekben már csak a fogeltávolítás jöhet szóba.

A magyar énekes esküvői fotói - Elvette 4 gyermeke édesanyját

Oláh Gergő és felesége, Niki megerősítették fogadalmukat.

Ők sem álltak sorba, amikor az észt osztották: 9 fotó a logika teljes hiányáról

Az élet telis-tele van irracionalitásokkal, melyek mellett képtelenség szó - vagy esetünkben nevetés - nélkül elmenni.

"Túl nagy volt az arca" - Az X-Faktor nézői kiszavazták a tehetségkutatóból

Kiderült, kik jutottak be az X-Faktor döntőjébe.

Meghalt a fiatal fiú, miután barátnője kiszívta a nyakát

Tragikusan fiatalon hunyt el a srác, aki túl hevesen szeretkezett barátnőjével: a lány úgy kiszívta a nyakát, hogy belehalt.

Ijesztő dolgokat tud rólad a Google: hiába kapcsoltad ki, továbbra is követ

Elviekben a Helyelőzmények funkció egy gombnyomással inaktiválható, ám úgy tűnik, a dolog nem ennyire egyszerű.

Meghátrált a Fidesz Márki-Zay Péterrel szemben Hódmezővásárhelyen

Hónapok óta akadályozzák a költségvetés módosítását a vásárhelyi Fideszes képviselők, Márki-Zay Péter szerint ezzel mind közelebb kerül a város a csődhöz. A legutóbbi viharos ülés után most mégis megállapodtak abban, hogy egy hét múlva, rendkívüli közgyűlésen újragombolják a kabátot.

Ez a legjobb téli C-vitaminforrás

A téli időszak sajátossága, hogy szezonalitás hiányában nehezebben juthatunk friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz, ami természetesen megnehezíti a táplálkozás általi megfelelő vitaminpótlást.

Ezért kell gyömbér karácsonykor

Minden, ami értékes, benne van! Nemcsak fájdalom ellen jó - jöhet a gyömbéres kakaó! Lássuk, mikre jó ez a kis csodanövény!

Leszedi az úszógumit, serkenti az agyat: ez a savanyúság a legjobb a plusz kilók ellen

Miért érdemes céklát fogyasztani, ha fogyókúrázol? Itt a válasz.

blogmorzsák

Négyen egy ágyban

Roli most tényleg picit odavan Eráért vagy valami óriási játékban vagyunk, aminek során az undok és fröcsögő lányokat Babának szólítjuk?

Elfajult az X-Faktor

„Ámulok - bámulok, milyen groteszk önbecsapássá fajult ez a műsor.“

Egy brit egész Szerbiát lehúzta Kickstarteren

Kevin bizony alaposan megszívatta Szerbiát.

Újszülött mikulások Karcagon, avagy a cukiság rettenete

Emberi méltóságról, közízlésről és a kis magyar valóságról egy ártatlan télapós tréfa kapcsán.

A magyar kormány mégsem törődik a demográfiával

Így vesztünk el 100.000 magyart két éven belül.

Miért nem érdekli a dolgozókat a 400 órás rabszolgatörvény

Nem mindig és nem föltétlenül ellentétes a dolgozók érdekeivel a túlóra.

Orbán felfalja a Néppártot, pedig az kellőképpen elvtelen

A néppárti Orbán célja a Néppárt gyengítése, hogy valódi szövetségesei, a szélsőjobbosok erősödjenek.

Kimaxolták a trollkodást a Burger Kingnél

Kis túlzással december közepéig minden Meki Burger King az Egyesült Államokban!

El se hiszed, mit meg nem tettek a ró­mai nők a szépségükért

A római nők gondosan szőrtele­ní­tet­tek, sminkeltek, ápolták az arcukat és a hajukat. Bár, amiket ma­gukra kentek, attól egy mai nő, bizony fintorogna...

A szocialista játékfej­lesztés­től a Tomb Raiderig

„Vendégünk volt a Novotrade volt technikai vezetője, és Ian Living­stone, a lapozgatós kalandköny­vek atyja, aki az Eidosnál is dolgozott.“

A Tündér-szikla, ahogy még soha nem gondoltál rá

Egyszer a legnagyobb hegy is elfogy.

A tudás üldözésével a ma­gyar nemzet felszámolása eddig ismeretlen fázisba ért

Ez ellen hadjáratot vezetni a magyar nemzet gyilkolásával, a jövőjének felszámolásával ér fel.

0






0