Ezt olvasta már?

0

Tovább folyik a pécsi közterek fertőtlenítése

A közterületek fertőtlenítését munkanapokon, 16:00 és 24:00 óra között végzi a társaság, hogy minél kevésbé zavarja a lakosságot.

A koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében Pécs Megyei Jogú Város rendelkezése nyomán a BIOKOM Nonprofit Kft. 2020. április 03-a, péntektől megkezdi a forgalmasabb buszmegállók, valamint a leggyakrabban használt járdaszakaszok (üzletek, gyógyszertárak környéke), illetve ezek környezetében lévő köztéri hulladékgyűjtők, köztéri bútorok, táblák, korlátok fertőtlenítését. Ennek során (platóra szerelhető, valamint háti) motoros permetezőkkel fognak fertőtlenítő folyadékot a kezelendő területekre kijuttatni.

A közterületek fertőtlenítését munkanapokon, 16:00 és 24:00 óra között végzi a társaság, hogy minél kevésbé zavarja a lakosságot. A fertőtlenítés pénteken a keleti városrészben indul, hétfőtől a Belváros-Kertváros-Uránváros útvonalon fog folytatódni – a pontos utcalistát a közleményhez mellékeltük. A tervek szerint az intézkedés visszavonásáig a szóban forgó területeket a fenti ütemben folyamatosan fertőtleníti a Biokom, azaz az uránvárosi helyszínek után ismét a keleti városrész következik.

A társaság azt kéri a gyalogosan közlekedőktől, hogy az éppen zajló munkák helyszínétől saját biztonságuk, illetve annak érdekében, hogy a kijuttatott készítmény megfelelően kifejthesse hatását, maradjanak távol.

Pécs önkormányzata minden lehetséges intézkedést meghoz a pécsi polgárok biztonsága, az új koronavírus járvány lassítása érdekében. Ám a legfontosabb továbbra is az, hogy mindenki, aki teheti, maradjon az otthonában – ezt a lépést semmilyen más óvintézkedés nem helyettesíti!

Vigyázzunk magunkra, figyeljünk egymásra!

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Pécs önkormányzata egészen addig nyitva tartotta a pécsi vásárcsarnokot az új koronavírus járvány idején, amíg a körülmények ezt indokolttá tették. Miután felállt a PAPI (Program A Pécsi Idősekért), és a vírus által leginkább veszélyeztetettek, az egyedül élő idős pécsiek élelmiszerrel való ellátása megoldódott, a csarnokot bezártuk. A vásárcsarnok, a vásártér és a pécsi piacok bérlőinek lehetőséget, védőfelszerelést és nyilvánosságot biztosítottunk ahhoz, hogy ha ezt vállalják, házhoz szállíthassák termékeiket. Több lakossági megkeresés érkezett ugyanakkor az erdei gombák vizsgálatával és árusításával kapcsolatban, ami korábban szintén a vásárcsarnokban folyt.

Annak érdekében, hogy a szolgáltatás ismét elérhető legyen, a kialakult egészségügyi helyzetben a vásárcsarnok zárva tartása miatt a lakossági gombavizsgálatot és az erdei gombaárusítást 2020. április 8-tól a Hajnóczy piac területén biztosítjuk a jogszabályoknak megfelelően.

Lakossági gombavizsgálatra itt hétfőtől szombatig 7:00 és 14:00 között, erdei gomba árusítására, ennek vizsgálatára és szakhatósági engedély kiadására ugyanebben az időben van lehetőség. Ezen felül rendkívüli gombavizsgálat minden vasárnap 17:00 és 19:00 óra között lesz elérhető a Hajnóczy piacon.

A lakossági gombavizsgálat egy külön erre a célra kijelölt bódéban, az árusítás és az árusok termékeinek vizsgálata a piac területén, az asztaloknál történik.

Érdeklődni és bővebb tájékoztatást kérni a +36 20 276 0276 telefonszámon lehet.​







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.







0