Ezt olvasta már?

0

Tovább indul Simon a Balkán felé

Két keréken Európa Kulturális Fővárosai között

A Pécsett élő holland Simon Wintermans különleges tervvel állt elő: biciklivel járja végig Európa három Kulturális Fővárosát összekötő 5500 km-es utat. Április 10-én indult a németországi Essenből, Pécsről hétfőn indul tovább Isztambulba.


A nem mindennapi vállalkozás során 17 országot érint, és mintegy 5500 kilométert teker le. Útjának fő célja, hogy megtudja, valóban létezik-e európai egység, vagy mindez csak egy hangzatos szlogen, amely a valóságban nem állja meg a helyét. Emellett társadalmi, történelmi és vallási eredetű kérdések is foglalkoztatják, melyekre választ remél útja során.


Simon útjának főbb pontjai: Essen, Köln, Strasbourg, Ausburg, Wien, Pécs, Sarajevo, Tara, Kos. Mitrovica, Pella, Perpeikon, Isztanbul, de ezeken kívül még több mint 70 város meglátogatása szerepel tervei között. A közel 3 hónap alatt a holland nemcsak végigkerekezik a településeken, hanem meg is áll, és igyekszik szóba elegyedni az ott élőkkel, hiszen vallja, hogy a legpontosabb információkat, benyomásokat a helyiektől szerezheti meg.


Többek között reméli, hogy beszélgethet majd ortodox hívőkkel Isztanbulban, és egy volt határőrrel a Vasfüggöny első nyitásával kapcsolatban. Érdekli, mi a véleményük a kölnieknek az épülő török dzsámiról, hogy viszonyulnak a szentgotthárdiak az osztrák szemétégetőhöz, vagy támogatják-e az ausztriai Grümd lakói az osztrák-cseh határ melletti atomerőmű működését? Emellett meglátogatta Oroszlánszívű Richard börtönét, megállt Dachauban, a volt náci haláltábornál, a szétlőtt vukovári Eltz palotánál, egy ortodox kolostornál Koszovóban, és a Melniki homok piramisoknál, Rodostóban.



Az útnak jótékony célja is van: Simon pénzt gyűjt a koszovói Mitrovicai Rock Zeneiskolának. A hollandiai adományokból létrehozott oktatási intézmény különlegessége, hogy a társadalmi ellentétekkel dacolva itt együtt tanulhassanak a szerb és az albán diákok, sőt, akár közös koncerteket is adjanak.

PNL/FG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter bejelentette: megszületett a megállapodás a kárpátaljai magyarok jogairól

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

A hűtőtáskától a grillrácsig: így készülj fel a nyár legjobb közös programjaira

Megérkeztek a nyár első igazán forró napjai, és ezzel együtt a szezon legkedveltebb programjai is: strandolások, családi piknikek, kerti...

Magyar Péter: Történelmi megállapodás született a kárpátaljai magyarok jogairól

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze holnap reggelre

Magyar Péter péntek este bejelentette, hogy szombat reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

Összeomolhat Európa éghajlata egy kritikus óceáni áramlat gyengülése miatt

A kutatók megállapították, hogy az észak-atlanti lehűlés nemcsak a felszínen, hanem a mélyben is zajlik, ami az Atlanti meridionális...

Fokozott ellenőrzésre kell számítani az utakon: rendőrségi razzia indul Magyarországon

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség 2026. június 15. és 21. között, kifejezetten az ittas és bódult járművezetők...

Kirúgták Orbán Balázs stábját Ruff Bálint tárcájától

A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, politikai hovatartozás alapján senkit nem rúgnak ki, ha az illető nem...

Hivatalossá vált a Magyarország és Ukrajna közötti megállapodás, Magyarország nem gördít többé akadályt Ukrajna EU-csatlakozása elé

A kisebbségjogi megállapodásban szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált, hétfőn jöhet az első...

Veszprém vármegyében építheti magát újjá a több nőt bántalmazó, exfideszes Győrffy Balázs

Még 2024-ben történt az a tettlegességig fajuló vita, amely miatt a pártból is kizárták.

Sztárparádéval rajtolt el a világbajnokság kanadai ága - videó

Világsztárokkal indult be a világbajnokság második megnyitója.

Titkos ufóvideókat hozott nyilvánosságra az amerikai kormány, rejtélyes fénylő gömbök cikáznak a felvételeken

A Pentagon az átláthatósági kampánya részeként tette elérhetővé a felvételeket.

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

0






0