Tovább növelték népszerűségüket a nemzeti parkok
A Klímapolitikai Intézet és az Agrárminisztérium (AM) közös kutatása szerint tavaly több mint egymillióan látogattak el valamelyik nemzeti parkba, ami segített túllendülni a járványhelyzet okozta társadalmi bezártságon - közölte az AM az MTI-vel szombaton.
A kutatást az európai nemzeti parkok napjára készítették, amelyet 1999 óta minden évben május 24-én tartanak, ugyanis 1909-ben ezen a napon jöttek létre az első európai nemzeti parkok. Magyarországon elsőként a Hortobágyi Nemzeti Parkot hozták létre, 1973-ban.
Kiemelték, a nemzeti park igazgatóságok elsősorban a természetvédelmet szolgálják, de ismeretterjesztést, kutatásokat is végeznek, részt vesznek a turizmusban, az ősi magyar háziállatfajok és fajták megőrzésében.
2010 óta 82 új, országos jelentőségű, védett természeti terület jött létre Magyarországon, együttesen 4107 hektárnyi területen. Ezek között 1 tájvédelmi körzet, 13 természetvédelmi terület és 68 természeti emlék szerepel. A nemzeti park igazgatósági védett őshonos állatfajták állományainak nagysága meghaladta a 14 ezres egyedszámot, ami 2010-hez viszonyítva 45 százalék feletti növekedést jelent - írták.
Hozzátették, hogy a Századvég 2021-es közvélemény-kutatása szerint az emberek túlnyomó többsége, 94 százaléka hallott már a hazai nemzeti parkokról, ami jelentős növekedés a 2018-ban rögzített 79 százalékhoz képest. A lakosság 70 százaléka járt már valamelyik nemzeti parkban, amelyek közül a legismertebb a hortobágyi, a bükki és az aggteleki. Ami a regisztrált látogatók számát illeti, a legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta.
A közlemény szerint a megkérdezettek 98 százaléka fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét, és sokan hajlandók is tenni azok védelméért. A válaszadók 60 százaléka állította, hogy korábban részt vett szemétszedésen, 38 százalékuk volt faültetésen, 31 százalékuk anyagilag támogatott már környezetvédő szervezetet.
A felmérésből kiderült az is, az emberek környezeti ügyekben leginkább az internetről tájékozódnak (44 százalék), ezt a televízió (28 százalék), majd a személyes tapasztalat útján történő információcsere (17 százalék) követi.
Az AM hangsúlyozta, hogy Magyarországon az ökoturizmus egyre elterjedtebb. Az ökoturisztikai létesítmények száma meghaladja a 800-at, ezek mintegy felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik. Az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben. Az ott végzett legnépszerűbb tevékenység a túrázás és a séta (91 százalék), amit a piknikezés (58 százalék) és a kerékpározás (55 százalék) követ.
A nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeiben (látogatóközpontok, bemutatóhelyek) regisztrált látogatók száma 2010-hez képest mintegy 21 százalékos növekedést mutatott, a járvány előtt rekordot döntött: 2019-ben meghaladta az 1,6 millió főt.
A Covid-járvány okozta korlátozások a nemzeti parkok látogatottságára is hatással voltak, de az újranyitás után a társadalmi bezárkózás ellenére mégis több mint egymillió ember látogatott el tavaly a nemzeti park igazgatósági létesítményekbe. Emellett a szabadon látogatható nemzeti parki helyszínek, túralehetőségek is rendkívül népszerűek voltak - ismertették.
Kitértek arra, hogy a természetjárás hozzájárul fizikai állapotunk javításához, ugyanakkor mentális egészségünkre is jótékonyan hat.
Kozma-Vízkeleti Dániel, a Mathias Corvinus Collegium - Mindset Pszichológia Iskolájának vezetője szerint mentálhigiénés szempontból a természetben töltött idő felértékelődött a járvány alatt. A klinikai szakpszichológus kiemelte, kutatásokkal igazolható, hogy napi fél óra természetben töltött idő igen kedvező hatással lehet az élettani állapotra, például a vérnyomásra, az emésztésre, a stresszhormonok szintjére.
A környezet védelme tehát a fizikai és a mentális egészségmegőrzéshez is hozzájárul, a nemzeti parkok és a hasonló zöld felületek pedig segíthetnek átvészelni a járvány okozta társadalmi bezártságot és a hozzásegítenek az újrakezdéshez - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






