Ezt olvasta már?

0

Tovább újulnak Pécs óvodái és bölcsődéi

319 458 336 forintot nyert Pécs városa Siklósi Úti Óvoda felújítására, illetve a Törpike Bölcsőde Siklósi útra történő költöztetéséhez - ismertette Dr. Őri László alpolgármester.

A városvezető tájékoztatása szerint a város régi célja, hogy a Kertvárosi Óvoda Siklósi Úti Tagóvodáját felújíthassa, valamint, hogy a Vargha Damján u. 2. sz. alatt működő, 60 férőhelyes Törpike Bölcsőde számára előírásoknak megfelelő telephelyet találjon, mely a pályázatnak köszönhetően megvalósulhat. A Kertvárosban megvalósuló fejlesztés a város által 2016 tavaszán indított nagyszabású óvoda és bölcsőde fejlesztés része, melynek keretében a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. összesen 10 pályázatot nyújtott be 14 feladatellátási hely felújítása érdekében, melyek közül minden fejlesztési elképzelés támogatási döntésben részesült.

A nagyszabású óvoda és bölcsődefelújítási program megvalósítására, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program, „TOP-6.2.1-15 Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” tárgyú felhívása nyújt lehetőséget.

Dr. Őri László kifejtette, hogy az intézmény felújításával kapcsolatos pályázatot a Pécsi Városfejlesztési NZrt. 2016. április 24-én nyújtotta be. Annak érdekében, hogy a munkálatok minél hamarabb megkezdődhessenek Pécs nyáron megindította az intézmény felújítására vonatkozó kiviteli közebszerzési eljárást, melynek eredményeképpen a TOP-6.2.1-15-PC1-2016-00002 kódszámú, 100 %-os támogatásintenzitás mellett megvalósuló pályázat keretében 2016. november 2-án sor kerülhetett a munkaterület átadására a város és a nyertes vállalkozó, a „MEGA-LOGISTIC" Beruházási és Üzemeltetési Zrt között.

A fejlesztés részeként az északi épület elbontásra kerül, lehetőséget adva az óvodai kert kibővítésére és a szükséges parkolók biztonságos elhelyezésére. A déli háromszintes épület pinceszintje szerkezeti megerősítésen esik át, miután az épület tartószerkezetének helyreállítása, állagmegóvása, víz és hőszigetelése megtörténik. Az épület földszintje kibővítésre kerül, hogy helyet adhasson a bölcsőde funkciójának. Az óvoda és a bölcsőde külön bejáratot, külön kertet és kertkapcsolatot kap, mindkét kert kerítéssel kerül elzárásra, elválasztva a külső gépjármű és gyalogos forgalomtól, így biztosítva a biztonságos közlekedést mind a gyermekek mind a gyalogosok és gépjárművek számára. Az óvoda saját tornaszobát kap, valamint az északi részen saját kert és udvarkapcsolat kerül kialakításra a gyerekek számára.

Az épület földszinti részre költözik a Vargha Damján úti bölcsőde 5 csoportja. A földszinti bölcsődében 5 csoportszoba kerül elhelyezésre a hozzájuk tartozó funkciórendszerrel (átadó, fürdető). A földszinten kialakításra kerül a bölcsődéhez tartozó konyha. A bölcsődében minden csoportszobának közvetlen kapcsolata és kijárati lehetősége lesz a hozzá tartozó teraszrészre és udvarra.

A 2017 nyarára elkészülő óvoda és az ide költöző bölcsőde a városlakók igényeinek megfelelő minőségben készül el és átadást követően a város, illetve a városrész kiváló szolgáltatást nyújtó intézményeként működhet.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben

Akadt már népszerűbb miniszterelnök(-jelölt) Magyar Péternél, de akkora előnye, mint neki 1994 óta senkinek sem volt.

Kínosnak tartották és leírták őket, ezek a lakberendezési trendek mégis visszaküzdötték magukat idén

A lakberendezési trendeknek van egy egészen sajátos, ciklikus tulajdonságuk: időről időre visszatérnek. Ami az egyik évtizedben a...

Tragikus véget ért a keresés: megtalálták az idősotthonból eltűnt férfi holttestét

Tragédiával zárult a Kisteleki idősotthonból október 12-én eltűnt 70 éves férfi felkutatására indított nagyszabású keresőakció. Az...

Magyarok is szerepelnek Baba Vanga hátborzongató jóslatában – Itt a pontos évszám a világvégére?

Egy 2026 novemberére szóló, földönkívüliekkel kapcsolatos jóslat miatt került ismét a figyelem középpontjába Baba Vanga neve. A...

Visszatértek a statement farmerek – ezek a darabok landoltak a kívánságlistámon

A farmer örök alapdarab, de idén ősszel nem feltétlenül a legegyszerűbb fazonokkal lehet a legnagyobb hatást elérni.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok...

Zokogva mondta ki Laci a döntését Mayának a Házasság első látásra végén

A Házasság első látásra utolsó előtti adásában Maya és Laci számára is elérkezett a nagy döntés pillanata.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Összeomlott a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás Budapest kórházaiban

Gondok vannak a fővárosi egészségügyi ellátásban, a sürgősségi osztályok működését is komolyan akadályozza a probléma. Mi...

Krug Emília műsora fél év után véget ért: váratlanul adásban búcsúzott

Krug Emília a műsor végét váratlanul az adásban jelentette be.

Trükkös módokon költözhet el Svájcból a legnagyobb svájci bank, ha nem tágít a parlament

A UBS készenléti terveket dolgoz ki arra az esetre, ha a svájci törvényhozás szigorítaná a tőkekövetelményeket – a bank akár a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0