Ezt olvasta már?

0

További intézkedések szükségesek a csalásmentesség megerősítésére az önkormányzati társulások intézményeinél

139 intézménynek még intézkedéseket kell tennie azért, hogy az integritástudatos működés feltételeit megteremtse. Ugyanis 213 társulások által irányított ellenőrzöttből ennyi intézmény vezetője az Állami Számvevőszék figyelemfelhívására eddig nem, vagy csak részben intézkedett.

A kockázatok esetükben növekedtek, vagy nem csökkentek. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék tanácsadásának eredményeként 59 intézménynél az intézményvezető már intézkedett az integritás feltételeinek megerősítése, illetve kiépítése érdekében. Ezeknek az intézményeknek javult az integritása, erősödtek a csalásmentes működés feltételei.

 

Az Állami Számvevőszék az önkormányzati társulások által irányított 213 intézmény belső kontrollrendszerének lényeges elemei kialakítását ellenőrizte a 2021. évre vonatkozóan.

 

Baranya megye vonatkozásában az alábbi intézményeket érintette az ÁSZ:

 

Baksai Óvoda

Borjádi Óvoda

Csányoszrói Napsugár Óvoda

Dencsházai Társult Óvodák és Konyha

Dráva Kincse Óvoda és Konyha

Drávafoki Mosoly Óvoda

Egyházasharaszti Óvoda és Bölcsőde

Erzsébeti Gyermekszív Óvoda és Konyha

Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ

Felsőszentmártoni Horvát Nemzetiségi Óvoda

Gyódi Óvoda

Himesházi Napsugár Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha

Integrált Nappali Szociális Intézmény

Kisharsányi Óvoda

Kisvaszari Napovi és Főzőkonyha

Lippói Óvoda és Konyha

Mágocsi Tündérkert Óvoda-Bölcsőde

Magyarbólyi Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha

Magyarmecskei Óvoda és Konyha

Mecseknádasdi Gondozási Központ

Nagydobszai Óvoda és Konyha

Nagyharsányi Mini Bölcsőde

Nagyharsányi Óvoda, Könyvtár és Konyha

Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha

Ófalui Német Nemzetiségi Kétnyelvű Óvoda és Mini Bölcsőde

Ormánsági Aprófalva Óvoda és Konyha

Pécs és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Alapellátási Központ és Családi Bölcsőde Hálózat

Romonyai Óvoda

Sásdi Szociális Szolgálat

Szászvári Hársvirág Óvoda

Szentlászló-Almamellék-Somogyhárságy Óvodái és Konyhái

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde

Vajszlói Aprófalva Óvoda

Villányi Kikerics Óvoda, Mini Bölcsőde és Főzőkonyha

Villányi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat

 

 

A jelentésről szóló összefoglaló cikket az ÁSZ hírportálján, az alábbi linkre kattintva olvashatja el:

https://www.aszhirportal.hu/hu/hirek/tarsulasok-intezkedesek-szuksegesek-a-csalasmentesseg-erositesere

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump túl messzire mehetett: sorra fordítanak hátat neki európai szélsőjobbos szövetségesei

A venezuelai elnök elrablása és a grönlandi fenyegetés kiverte a biztosítékot. Még a legkeményebb európai szövetségesei is nyíltan...

Heti horoszkóp: a Rák külföldi úton fordíthatja meg a sorsát, a Baknál szakítás és békülés is esélyes, a Halak az egyik barátjába lesz szerelmes

Kedves Vízöntő! A testi és lelki melegség iránti igényed felerősödik, ezért különösen fontos most a közelség és az érzelmi...

Megjött Trump meghívója: Orbán Viktor a gázai béketanácsba is beülhet

Szijjártó Péter jelentette be a hírt, aki szerint Donald Trump továbbra is békepárti.

A csehek ellopták a magyar ételt, igazi szörnyet adtak a világnak

Előbb a Benes-dekrétumok, most meg ez a botrányos tett. Mi következik?

Korcsolyázás a Balatonon: így mehetsz rá a jégre biztonságosan

Kilenc év után ismét befagyott a Balaton, a rendőrség hivatalosan is közölte, hogy a tó déli partján már biztonságosan rá lehet menni...

Orbán Viktor levelet kapott Trumptól.

Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy Donald Trump felkérte arra, hogy Magyarország csatlakozzon a gázai Béketanács munkájához,...

Herceg Erika 10 évvel ezelőtti fotójáról sosem mondanád meg, hogy ő van a képen

Sok külföldi és magyar sztár ült fel a legújabb Instagram-trendre a napokban, köztük van Herceg Erika is, aki 24 óráig elérhető...

Orbán Viktort is meghívta Trump a Gázai béketanácsba

A testületbe meghívást kapott több politikai vezető, köztük az argentin elnök, az Európai Bizottság első embere és az albán...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

0






0