Ezt olvasta már?

0

Továbbjutási esélye van a Szentlőrincnek a kupában

Pénteken délelőtt, szeptember 28-án 10 órától került sor a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolására az MLSZ székházában. A címvédő Újpest az ETO FC Győr ellen lép pályára.

Az élvonalbeli együttesek csak a főtábla első körében kapcsolódtak be a küzdelmekbe, ahol még 128 csapat volt versenyben. A 64 fős mezőnybe minden, az OTP Bank Ligában szereplő csapat kvalifikálta magát, a Merkantil Bank Ligából viszont már voltak hiányzók: a Balmaz Kamilla, a Dorogi FC és a Credobus-Mosonmagyaróvár búcsúzott a sorozattól.

A Magyar Kupa 7. fordulójába jutott csapatok összetétele:

NBI – 12 csapat

NB II – 17 csapat

NB III – 23 csapat

Megyei I. osztály – 12 csapat

A sorsolásra az MLSZ székházában került sor. Az NB I-es csapatok – de már csak ők – kiemeltként nem kerülhettek össze, és mindig vendégként lépnek pályára, lévén a Magyar Kupában az alacsonyabb osztályú együttesek a pályaválasztók.

A hivatalos játéknapok október 30-31., a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a mérkőzések pontos kezdési időpontját az összesorsolt csapatok egymás között döntik el. A fordulóban a mérkőzések kezdési időpontja nem lehet később, mint 12:30.

A 7. fordulóban a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik. Minden esetben az alacsonyabb osztálybeli csapatok a pályaválasztók, ha azonos osztálybeliek kerülnek össze, akkor az előbb kihúzott együttes.

A kupadöntő helyszíne a Groupama Aréna lesz.

Izgalmas párosításokban ezúttal sincs hiány. A címvédő Újpest FC az ETO FC Győr vendége lesz, a másik tavalyi döntős, a PFLA pedig Dunaújvárosra látogat majd.

Az OTP Bank Liga listavezetője, a Ferencváros NB III-as ellenfelet kapott a Sárvár személyében. Érdekesség, hogy újra összecsap a MOL Vidi FC és a Vác – emlékezhetünk, hogy a tavalyi kiírásban az NB II-es Vác pályaválasztóként 3–1-re legyőzte a Vidit a Magyar Kupában, és bejutott a legjobb 16 közé.

A Merkantil Bank Liga listavezetője, a Békéscsaba a Tatabányai SC vendége lesz, a Gyirmót FC Győr a III. kerületi TVE otthonában lép pályára, és izgalmasnak ígérkezik a ZTE és a DVTK összecsapása is.

Magyar Kupa, 7. forduló, párosítások:

Szarvasi FC (Békés megye I.)–Haladás

Sárvár FC (NB III)–Ferencváros

Jászberény (NB III)–Budapest Honvéd

Csákvár (NB II)–Paksi FC

Dunaújváros (NB III)–Puskás Akadémia

Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda

ZTE (NB II)–DVTK

Vác FC (NB II)–MOL Vidi FC

Vecsési FC (Pest megye I.)–MTK

Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–DVSC

ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC

Ménfőcsanak (NB III)–Mezőkövesd

Kazincbarcika (NB II)–Vasas FC (NB II)

Érdi VSE (NB III)–Monor (NB II)

Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–FC Ajka (NB III)

Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.)–Békéscsaba (NB II)

Dabas (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II)

Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II)

Sényő (NB III)–Makó FC (NB III)

III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)

Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)–Pénzügyőr (NB III)

Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)–Taksony SE (NB III)

Szekszárd UFC (NB III)–Budafok (NB II)

Iváncsa (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III)

Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Szentlőrinc SE (NB III)

Balatonlelle (Somogy megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)

Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III)

Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Sajóbábony SE (NB III)

TARR Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)

Körmendi FC (Vas megye I.)–Soroksár (NB II)

Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–BFC Siófok (NB II)

SZEOL (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II)

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Toyota villanyautók helyett speciális üzemanyagot javasol

Szerintük nem az elektromos autó az egyetlen megoldás a kibocsátás csökkentésére.

Érdemes betenni a gyertyát a fagyasztóba, mielőtt meggyújtod? Meglepő, mi derült ki a régi házi praktikáról

Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre gyakrabban gyújtunk gyertyát a nappaliban, az étkezőasztalon vagy egy meghitt esti fürdőzéshez. A...

Ma összeül a Fidesz maradéka, hogy megfejtsék, hogyan tovább

Lakiteleken tartanak országos találkozót a Digitális Polgári Körök. A kétnapos programban pedig mintha hűlt helye lenne Orbán Viktornak.

Mégis mennyibe kerül a megyék átnevezése? Nem is hinnénk, mekkora összegről van szó

Több százmillió forintba kerülhet a megyék elnevezésének visszaállítása.

Elfoglalták az ukrán erődvárost az oroszok

Elfoglalta az orosz hadsereg Dobropillja várost a donyecki régióban - jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari...

A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje - Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet

A TOP 10-es filmek közül nyolc a kilencvenes években készült, négyet pedig Tim Burton írt vagy rendezett. Háromban Johnny Depp a...

Moldovának is elege van az orosz műveletekből – 17 óra alatt 5 orosz drón csapódott be náluk

Moldova határozottan elítélte Moszkvát, miután kevesebb mint 24 óra alatt 5 orosz drón csapódott be az országban.

Feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos, közpénzből is mehetett a kampány a fideszes Koncz Zsófia választókerületében

A választások előtt alig két hónap alatt több mint 600 millió forint ment el szerencsi rendezvényekre a Családbarát Magyarország...

Nem kell kidobnod a skinnydet – ha ezzel a cipővel viseled, divatos leszel

Jó hírem van: az ikonikus, lábszárhoz simuló és ősszel kifejezetten praktikus fazonoktól idén sem kell búcsút venned – de nem árt...

Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet

Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor.

Debütáltak a virtuális lapok a futballban.

Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0