Ezt olvasta már?

Kigyulladt fatárolóhoz riasztották a tűzoltókat

A tűzoltók egy vízsugárral sikerült a tároló izzó részeit eloltaniuk.

0

Trump az ígéri, kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Állam terrorszervezetet

Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedd este azt ígérte, hogy kormányzata kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A politikus az észak-karolinai Fayetteville városában beszélt, azon a nagygyűlésen, amelyet a választási győzelemért köszönetet mondó körútján tartott.

Hangoztatta, hogy az "intervenciós politika és a káosz romboló körforgásának véget kell vetni". Kiemelte: elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonul a beavatkozástól és a világban zajló azon konfliktusokból, amelyek nem létfontosságúak az amerikai nemzeti érdekek szempontjából.

Donald Trump leszögezte: ezt az ígéretet a közelben lévő Fort Bragg (katonai bázis) katonacsaládjainak teszi, s megesküszik, hogy többé "nem harcolnak majd olyan vidékeken, ahol nem szabad harcolnunk". Hangsúlyozta: "abbahagyjuk a rohanást, hogy külföldi rezsimeket döntsünk meg, amelyekről semmit sem tudunk".

Kifejtette, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legyőzésére kell összpontosítani.

Elmondta, feljegyezte, mely államok vesznek részt az Iszlám Állam elleni harcban, s majd emlékezteti őket a küzdelem fontosságára. Azt érzékeltette, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok költ ugyan pénzt a Közel-Keleten a terrorellenes küzdelemre, de a korábbiaknál kevesebbet. Az így megtakarított pénzt pedig az amerikai infrastruktúra fejlesztésére kívánja fordítani.

"Hatezer milliárd dollárt költöttünk el a Közel-Keleten, miközben az útjaink rosszak, az országútjaink omladoznak, a hídjaink bedőlnek, alagútjaink nincsenek jó állapotban, a repülőtereink pedig úgy festenek, mintha a harmadik világban volnának" - szögezte le, hozzátéve: "mostantól pedig magunkra fogunk költeni".

Hangoztatta, hogy ezzel egyidejűleg tervezi az amerikai hadsereg teljes modernizálását és a katonaság jobb ellátását, kiképzését, egészségügyi ellátását is. A kivonulás "onnan, ahol nem kell harcolnunk", nem azt jelenti, hogy ne kellene fejleszteni a haderőt. "Erős és hatékony haderőnk lesz" - szögezte le.

 







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már nem kötődnek annyira a magyar dolgozók a munkahelyükhöz

Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket tekintve azonban évről évre magabiztosabbak: ma...

Károly herceg 70 éves! Különleges családi fotóval ünnepel a királyi család

Ennyire vidám és mókás fotót ritkán látni róluk.

Samsung telefonja van? Jön a vadiúj felület, és lehet, hogy az ön mobilja is megkapja

A Samsung jövő év elején adhatja ki a One UI első változatát, amit a piacon lévő készülékek közül több is megkap.

60 milliárd forint adókedvezményt kaptak ajándékba a jómódúak

Ebből 54 milliárd forintot adtak a gazdagoknak csak a gyermekeik után.

Nagy változásokat hozhat Magyarországon az agilis módszertan

Rugalmasabb, gyorsabb termékfejlesztés, összhang az informatikai és az üzleti terület között, transzparencia, hatékony szervezet. A...

Három kamion karambolozott az M0-áson, halálos áldozat is van

A kamionok ráfutásos balesetet szenvedtek.

Elképesztő újévi ötlete támadt két szabolcsinak

Tanulságos történet autósoknak is.

Milliárdos korszerűsítési munkák Nyíregyházán

Több intézményt érint a beruházás.

Szörényi Levente: Talán a távoli jövőben is emlékezni fognak rám

Második Idő néven alapítvány jött létre Szörényi Levente több mint fél évszázados életműve gondozására. A tervek között szerepel...

Eddig több mint 530-an vesztették életüket közlekedési balesetben idén

Idén eddig több mint 530-an haltak meg közlekedési balesetben Magyarországon - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság...

0

Sport

Meghalt egy 12 éves magyar focistagyerek

Belehalt betegségébe egy fiatal magyar focista.

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Ronaldo új szerepben, labdaszedőként tűnt fel Djokovic vb-meccsén - videó

Átruccant Londonba az ATP-vb-re a Juventus portugál klasszisa.

Eldőlt, ki lesz az Eb-n a női kéziválogatott csapatkapitánya

Görbicz Anita visszavonult a nemzeti csapattól, míg Tomori Zsuzsa sérült.

Meghalt egy 12 éves focista fiú

Egész Újfehértó gyászol.

Nővérek, orvosok csapata vigyáz rá: óriási pénzeket öl a családja Michael Schumacher gyógykezelésébe

Gland Elképesztő pénzeket emészthet fel Michael Schumacher gyógykezelése.

2021-ig írt alá a Real Madrid új edzője

Mostantól hivatalosan is Santiago Solari irányítja a csapatot.

Cristiano Ronaldo már megint olyat művelt, amiért korábban is többször kiröhögték - Ezt nézze.

Torino Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo (33) hiúsága tényleg nem ismer határokat! Az olasz Juventus focicsapatának portugál csillaga rengeteget foglalkozik a külsejével, saját fodrásza van, a legdivatosabb ruhákat és ékszereket hordja. Emellett a legmenőbb autókkal furikázik.

Megvan női kéziseink Eb-re készülő, 18 fős kerete

A BL-címvédő Győrből csak egy játékos került be a magyar válogatottba.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

Meztelen focista jelent meg Cristiano Ronaldo mögött

Az olasz válogatott játékosa akaratán kívül villantott egyet.

0

Bulvár

Ünnepelnek Majkáék: ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk...˝

Nagy eseményt ünnepelt Majka családja. Az egyik trónörökös, Marián hétéves lett a napokban. A műsorvezető el sem hiszi, hogy milyen gyorsan repül az idő. Még csak most született meg Marián, máris nagyfiú lett belőle. ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk, észre sem vesszük és nagyfiú lesz˝ - fakadt ki Majka.

Apró házikók tűntek fel az erdőben: senki sem tudja, ki készítette őket

A környékbeliek csak azt vették észre, hogy a környéken valaki több helyen is kis tündérházakat helyezett el.

Visszatér a politikába Orbán egyik nagy ellensége

Próbára lesz téve a dwa bratanki.

Lesz, akinek vissza kell fizetnie a decemberi nyugdíját

Az év vége felé gyakran felmerül a kérdés, hogy a nyugdíj vagy a korhatár előtti ellátás folyósítása melletti keresőtevékenység miatt az évből hátralévő időre szüneteltetni kell-e az ellátás folyósítását vagy sem. Ennek a szabályait mutatta be az Adózóna.

Öngyilkos lett a divat nagyasszonya, Rotschild Klára

Európa-szerte ismert divatdiktátor volt, aki a kor szinte minden ismert emberének tervezett ruhát, és nem mellesleg kitűnő üzletasszony is volt. A mesterséget  az anyatejjel szívta magába, ahogy ő mesélte, a szabászasztalon született. Bár évekig mellőzték, végül mégis diadalmasan visszatért a divatvilág élére, majd pokoli kínok között lett öngyilkos.

Így érkezik meg a tél

Kedden északnyugat kivételével a köd feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Északon néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél megélénk...

Rossz hír érkezett a nyugdíjasoknak: megszólaltak Gyurcsányék

A kormány egy képviselői írásbeli kérdésre elárulta, hogy továbbra sem emeli a nyugdíjminimumot.

Minden nyugdíjas rosszabbul járhat novembertől

Novemberben jön ugyan a nyugdíjprémium, de az inflációs nyugdíjemelés korrekciója a január-augusztusi tényadatok tükrében elmarad. Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2019. januárjában és a jövő évi emelés képes lesz-e ellensúlyozni az infláció romboló hatását? - a nyugdíjguru.hu megadta a választ.

A mutogatós néni újra az utcán: és villan is a cici

Hogy, hogy nem, már megint telibe látszik minden

Halálra késelte volt barátnőjét egy gimnazista az Örs vezér terénél

A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.

Készüljünk: sötét anyag hatalmas vihara közeleg felénk

500 kilométer/szekundumos sebességgel halad át rajtunk a titokzatos matéria.

blogmorzsák

Időutazás a csomag­küldő Keravilltól a Merkúr szalonokig

Élménybeszámoló a szocialista retró világából űrutazó tv-macival és a gyújtás­kapcsolós sztorikról híres, pöfögő Trabantokkal.

Tanuld meg végre, milyen kaják illenek a legjobb vörösborokhoz

Mit mihez: bomba párosítások a bordói borokhoz - #BordóiNovember.

Taníts politikust facebookozni!

„Hivatalba lépésem első negyedévében már elég fontos platform volt a Facebook a magyar üzleti érában.“

Ez az ügy talán már a hatalomnak is ciki lehet

Azért az mégis elgondolkodtató, hogy ennyi idő után sincs vádemelés Czeglédy Csaba ügyében.

Ukrán gyerekek Kalasnyikovval

Sokkoló beszámoló látott napvilágot egy ukrajnai nyári táborról, ahol 8-12 év közötti gyerekek vettek részt alapozó kiképzésen.

Polt elzavarta az Európai ügyészséget

Inkább az oroszokkal dolgozik - milyen meglepő.

Németh Szilárd, tényleg ilyen ruhában kell koszorúzni?

Lenne sivalkodás, ha ilyet egy ellenzéki mert volna csinálni.

A szép bőr itt kezdődik

Könnyen lehet, hogy azért vannak bőrproblémáid, mert nem megfelelően tisztítod az arcodat. Mutatjuk, hogy csináld!

Hogy megértsd miért nem lesz nyugdíjad!

A következő évtizedek egyik legégetőbb társadalmi problémáját a nyugdíjak helyzete fogja kirobbantani.

7 női divat cikk, amitől a férfiak kifutnak a világból

Vannak olyan szettek, kiegészítők, amiket a nők imádnak viselni, a férfiak viszont elviselhetetlennek tartják.

Petike / Peti / Péter élete

Így lesz egy megfelelési kényszerben felnövő kisgyerekből nárcisztikus felnőtt.

4 bőrdzseki, ami nem hiányozhat a szekrényedből

Íme négy alapmodell ebből az emblematikus dzsekiből, amit érdemes a szekrényedben tartani.

0






0