Ezt olvasta már?

0

Tudományos és innovációs park létesítését kezdték meg a PTE-n

Tudományos és innovációs park létesítését kezdték meg egy közel 4,5 milliárd forintos európai uniós támogatással zajló, idén ősszel záruló fejlesztés keretében a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - jelentették be csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen sajtótájékoztatón.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára közölte: a beruházás annak köszönhetően valósul meg, hogy az egyetemi modellváltás képében sikeres versenyképességi fordulat következett be a magyar felsőoktatásban.

Ma már tizenegy magyarországi egyetem elitligás, azaz van a világ legjobb öt százalékában úgy, hogy ezekre az egyetemekre jár a hallgatók kétharmada, míg a nemzetközileg jegyzett tudományos folyóiratokban 2020-ról 2021-re 18, a legnagyobb nevű folyóiratokban 26 százalékkal nőtt a tudományos publikáció száma - közölte.

Mint mondta, negyven százalékkal, 90 milliárd forintra nőtt a modellváltáson átesett intézményeknek juttatott KFI-ráfordítás, nőtt a kutatói létszám és az egyetemi szabadalmak száma.

A Horizont-projektekből 2022-ben 2019-hez képest 71 százalékkal, 13 millió euróra nőtt az elnyert támogatások összege. A továbbiakban is lesznek Horizont-programok, futhatnak tovább a pályázatok és megegyezés lesz abban, hogy e pályázatokat a szakmai kiválóságoknak megfelelően bírálják el - közölte Hankó Balázs.

A leendő 14 magyarországi tudományos és innovációs park egyik zászlóshajójaként, a pécsin "kéz a kézben, egymást ösztönözve lesz ott a felsőoktatási intézmény, a kutatási kapacitás, a gazdasági szereplők és a hallgató" - mondta.

Az államtitkár a jövőt illetően elmondta: a kormány célja, hogy 2030-ra tartozzon az egyik magyarországi egyetem a világ száz és három Európa legjobb száz egyeteme közé.

Mindezt úgy lehet elérni, hogy az európai innovációs rangsorban a jelenlegi 21. helyről a 10-re lépjünk, a jelenlegi hatezerről kilencezerre nőjön a kutatók száma, létesüljenek tudományos és innovációs parkok, továbbá jelentősen emelkedjen a szabadalmak és védjegyek száma - tette hozzá.

Bódis József, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke méltatta a modellváltást, kiemelve, hogy az ingatlanok tekintetében vagyonkezelőből tulajdonossá váltak az egyetemek, campusfejlesztések indulhattak el, a tudományos és innovációs parkok képében pedig az egyetemen létrejövő tudást képesek lesznek hatékonyan átadni a gazdasági szereplőknek.

Miseta Attila rektor emlékeztetett: az elmúlt több mint tíz év jellemzője, hogy - jelentős részben a magyar kormány támogatásának köszönhetően - dinamikus fejlődésen megy át a PTE, így az intézmény szinte mindegyik kara részesülhetett korszerűsítéseket célzó beruházásokból, kutatóhelyek létesültek, javultak az oktatási feltételek, a klinikai betegellátás.

Betlehem József általános rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy fenntartható, működőképes program valósul meg a park képében. Mint mondta, egy gyorsan révbe érő fejlesztésről van szó, amely egyben azt is jelenti, hogy a kutatócsoportok is rövid idő alatt, már jövőre munkába tudnak majd állni új telephelyükön.

A PTE sajtóanyaga szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) forrásából megvalósuló beruházás az egyetem - korábban már más helyszínre költöztetett - egykori gyermekkórházának és pulmonológiai egységének átépítésével, korszerűsítésével jön létre.

A két épületben összesen 2600 négyzetméter áll majd hét kutatócsoport rendelkezésére.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0