Ezt olvasta már?

0

Turul kupán versenyeztek a pécsi bringások

Július 9.-én az AKESZ sorozatba tartozó következő forduló, a Turul kupa került megrendezésre, ahol a pécsi színeket a Team Pistabike utánpótlás versenyzői képviselték.

Az ifjú kerekesekre 30km várt a nehéz hegyi pályán, ahol három darab, egyenként 4 kilométeres, átlag 4,5% hegy nehezítette a dolgukat. Kövesdi Dorina a 15 év alatti lányoknál indult, a fiúknál a 13 év alattiaknál Maros András küzdött tisztességgel. A rajt után alig 2.5 kilométert kellett várni az első mászásig. Ahol sajnos Dorinának leesett a lánca így meg kellett állnia, amíg elhárítottuk a problémát, ezzel Ő le is maradt a hegy elején, ahonnét már nem tudott vissza zárkózni a mezőnyre. A hátralévő távon szépen saját tempóban gyűjtötte be a mezőnyről leszakadókat. Közben Andris szépen megbújt a mezőnyben, azonban a hegy teteje előtt történt ritmusváltást, nem tudta átvenni, így leszakadt a szűk élbolytól (ekkor már csak 18 ember tekert elől, a rajtnál 62 vágtak neki a távnak). Sajnos lejtőn kevés volt a 60-65ös tempó, az áttétel megkötés miatt esélye sem maradt, hogy vissza érjen a sorra, így az élmezőny és az üldöző sor között tekerve fejezte be a versenyt. A hatalmas küzdelem azonban kifizetődött a versenyzőinknek, hiszen Andris a korcsoportjában, az előkelő 2. helyen, Dorina pedig a harmadikon ért célba.

Versenyzőink így látták a versenyt belülről:

Dorina (14): Ez egy kemény verseny volt. Nekem tetszett, hogy ennyi hegy volt benne, mert az edzéseken erre készülünk már hetek óta. Nagyon szomorú voltam, amikor leesett a láncom, azt hittem, hogy ezzel vége is a versenyemnek. De a segítőnk kipattant a kocsiból, felrakta és már üldözhettem is a többieket. Azonban az út minősége rossz volt. Végig kellett figyelni, hogy ne menjek bele egy nagyobb gödörbe se, nehogy elessek vagy defektet kapjak. Sokat segített, hogy szinte végig bíztattak a csapat kocsiból.

András (12): A verseny előtt nagyon izgultam a sok hegymenet miatt, de ez a rajt pillanatában elmúlt. A versenyen csak arra figyeltem, hogy tartsam a lépést az első sorral, mert ezt kérte az edzőm. Még egyik verseny sem fájt ennyire, ez egy nagyon nehéz pálya volt, de a csapatom végig bíztatott és hitt bennem. A végén amikor kiderült, hogy második lettem, akkor nagyon boldog voltam, mert látom, hogy megéri az edzéseken elvégzett kemény munka.

A csapat edzője szerint a fiatalok egyre jobb formát mutatnak, a szisztematikus munka eredménye kezd kijönni. Azonban nem szabad nagy terhet helyezni a versenyzők vállára, hiszen kicsit több mint fél éve kezdtek el kerékpározni. Az ellenfeleik ezzel szemben, már 2-3 éve készülnek és versenyeznek. A technikai edzések eredménye is tegnap jött ki először igazán, hiszen a hegyi szerpentinen volt, hogy nem tudtuk Dorinát és Andrist autóval követni, mert 55-60as tempóval vették be a kanyarokat. Továbbá úgy állnak az összetett listán a 4. és 5. helyen, hogy az eddig megrendezett hét fordulóból, mindössze 3 futamon indultak, de ennek ellenére, ha ezt a teljesítményt hozzák a hátralévő három futamon, akkor a dobogó is elérhető.

 

Ezúton is köszönjük a szponzoraink segítségét, akik támogatják az utánpótlás versenyzőinket! Köszönjük a Digistar Kft.-nek a szállítást és a kísérést, a Professor’s Gym-nek a erősítő edzések lebonyolítását, a High5-nak a táplálék kiegészítőket, Lídia Illustration-nak a mezeink tervezését valamint média támogatónknak a Pécsi Napilapnak a megjelenéseket!







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Késes támadás Németországban egy olyan helyen, ahol erre senki sem számított

Késes támadás történt egy nyugat-németországi idősek otthonában, egy 86 éves asszonyt megöltek, két másik idős nő megsebesült -...

Államtitkári kampány is belefért a Családbarát Magyarország programjába

Alig két hónap alatt több mint 600 millió forint közpénzt költött a Fidesz-kormány a választások előtt Koncz Zsófia szerencsi...

Rejtélyes táncjárvány söpört végig Strasbourgon, máig nem tudni az okát

1518 nyarán különös jelenség tartotta lázban a franciaországi Strasbourgot: emberek kezdtek megállás nélkül táncolni, és a...

Bóka János szerint Magyar Péter felvételt akart arról, ahogy Hankó Balázst bilincsben elviszik a Parlamentből

A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a NAV a kormányfő forgatókönyvéhez igazodott.

Kátai-Németh Vilmos: A családpolitikai programokra szánt közpénzek egy részét Koncz Zsófia választási rendezvényeire használhatták fel

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Családbarát...

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy az amerikai-orosz dízelalku

Magyarország szempontjából is van jelentősége a Trump és Putyin közötti dízelmegállapodásnak – mondta Magyar Péter az uniós...

Allergia és pályaválasztás

Tájkertész, szakács, kereskedelmi alkalmazott vagy más egyéb? A pályaválasztásnál nemcsak az érdeklődési kört, hanem azt is...

Grapefruit és gyógyszerek: miért veszélyes együtt?

A grapefruit egyes gyógyszerek hatását veszélyesen módosíthatja. Közérthetően elmagyarázzuk, miért, mely szerek érintettek és miben...

A magyar zöldség és gyümölcs tényleg jobb az importnál? Itt a tudomány válasza

A helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök gyakran frissebben kerülhetnek a vásárlókhoz, de vajon ez magasabb vitamintartalmat is...

Súlyos öngólt lőhet Európa, egy legendás autógyár jövője a tét

Egy autógyár sorsát nem feltétlenül a megrendelések hiánya vagy a korszerűtlen technológia pecsételi meg. Olykor egy politikai döntés...

Oroszország ajánlatott tett Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz...

0

Sport

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket

Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0