Ezt olvasta már?

0

Tuzson: Magyarországot meg kell tartani olyannak, amilyen

A nemzeti konzultáció során az emberek döntő többsége egyetértett azzal az alapvető kérdéssel, hogy védjük meg Magyarországot: maradjon meg olyannak, amilyen - mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Tuzson Bence szerint az emberek azt szeretnék, hogy ne változtassák meg Magyarországot, és az Európai Unióban is őrizzük meg Magyarország helyét. Egy nemzetekre épülő Európa legyen, ne egy központból vezérelt.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Brüsszelben van egy alapvető értékzavar: többen keverik a menekültek, illetve a gazdasági célból érkező migránsok fogalmát, s azt mondják, hogy a gazdasági migráció jó Európának. A magyar kormány ezzel nem ért egyet, és úgy vélik, Magyarország és a magyar emberek érdeke, hogy a magyaroknak legyen munkája. Amíg pedig nincs minden magyar embernek munkája, addig nem szabad azzal foglalkozni, hogy azért hozzanak be embereket az országba, hogy azok dolgozzanak a magyarok helyett - szögezte le Tuzson Bence.

Tuzson Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kiemelte: politikát, semmilyen nemzeti érdekérvényesítést nem lehet olyan gondolatokra alapozni, amelyeket az embereket nem támogatnak. Régi elvük, hogy csak úgy lehet sikeres kormányzást folytatni, az országban sikereket elérni, ha törekvéseik az emberek véleményén alapulnak. Ezért fontosak a nemzeti konzultációk, s ezt szeretnék folytatni a továbbiakban is - hangsúlyozta az államtitkár.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megállt májusban a drágulás

A fogyasztói árak májusban az előző havihoz képest nem változtak – tette közzé a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest is...

Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos vagy, különben hamarosan magadra maradsz

Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak...

Nyílt pályázaton keresi a Miniszterelnökség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új vezetőjét

Előnyt jelent a közvagyon-gazdálkodási és korrupcióellenes szakmai gyakorlat.

Hajszálon múlt, hogy áthajtsanak a motoroson, miután elesett az M7-es kellős közepén

Annak ellenére, hogy a másik motorral, amelyik majdnem áthajtott rajta, továbbmentek, gyorsan érkezett a segítség.

Meglepő a friss inflációs adat: ezt senki nem látta jönni

A fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékeit májusban a Központi Statisztikai Hivatal...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az...

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0