Ezt olvasta már?

0

Tuzson: nagy a felelősségünk a kulturális értékek megmentésében

Az épített környezet egy korszak lenyomata, ezért nagy a felelősségünk a kulturális értékek megmentése, új funkciókkal megtöltése során, illetve abban, hogy "mit és hogyan építünk" - hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn Pécsen.

Tuzson Bence a Baranya Megyei Kormányhivatal által szervezett Találjuk ki Baranyát! - Építés hete című rendezvénysorozat keretében tartott háromnapos konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta, nagy mértékben meghatározza az épített örökséghez való viszony azt, hogy a 21. század emberéről a következő generációk mit gondolnak majd.

Éppen ezért álláspontja szerint nagy jelentősége van annak, hogy "mit és hogyan építünk", s ha "hozzányúlunk kulturális emlékeinkhez", akkor azt "milyen módon tesszük".

Kiemelte: az épített örökség nem pusztán falakat jelent, azt élettel kell megtölteni, hiszen a jövő Magyarországán ezeknek az épületeknek ugyanolyan jelentőséggel kell bírniuk, mint amilyen jelentőségük a múltban volt.

Feladatunk, hogy az épített környezeten keresztül is képesek legyünk átadni a múlt örökségeit a jelen és a jövő magyarsága számára, hogy ők is képesek legyenek a saját kultúrájukat megteremteni - hangoztatta a politikus.

Pécsről és Baranyáról szólva az államtitkár úgy fogalmazott: a kormány támogatja a várost és a megyét abban, hogy az élhető Magyarország egyik legélhetőbb helyévé váljon. Kitért arra, hogy csak a Modern városok program keretében 100 milliárd forintos fejlesztések valósulnak meg Baranyában, s ezen belül csak a Pécsi Tudományegyetem 24 milliárd forintnál több forrásból végezhet beruházásokat.

Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője azt mondta, a rendezvénysorozat célja, hogy bemutassák azokat az épített értékeket, fejlesztéseket - a többi közt az oktatás, a kultúrafejlesztés, a közlekedés területén -, amelyek az elmúlt évtizedben jöttek létre, továbbá amelyek megvalósítása még hátravan. Szerinte ezek nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy 2030-ra a térség Európa legélhetőbbjei közé tartozzon, s Magyarország a legélhetőbb államok egyikévé váljon.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról szólt: bár Baranya kulturális öröksége páratlan értéket képvisel Magyarországon, a kormány részéről intenzív beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaságfejlesztés és -ösztönzés tekintetében is előrébb kerüljön a megye.

A rendezvénysorozat három napja alatt több mint harminc előadás hangzik el hétfőtől Pécsen és Sombereken, a többi közt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécsi Egyházmegye részéről, emellett gazdasági társaságok és önkormányzatok képviselői szólalnak fel.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere

A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.

A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció

Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.

Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat

Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...

Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint

Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...

Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére

Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.

„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta

Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...

Szövetséget köt a Ford és a Geely

A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...

Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát

Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?

Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni

Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

0






0