Úgy lett olcsóbb, hogy drágult
Csütörtökön belevágnak a nagy munkába a pécsi közgyűlés képviselői, hiszen megtartják a nyári szünet utáni első rendes ülésüket. Most nem mennénk végig a tervezett több mint kéttucatnyi napirendi ponton, de akad köztük érdekes.
Mindjárt az elején kezdjük azzal, hogy napirendre kerül a tervezett élményfürdő kérdése, de mivel ez pótlólagos előterjesztésű, részleteket nem tudni róla, az előzetes kommunikáció alapján várhatóan megvizsgálják a tüskésréti megvalósíthatóság lehetőségét. (Ugyanakkor a szintén a múlt héten szárnyra kapott, tervezett 30 elektromos busz beszerzésének híre-hamva sincs az előterjesztések között.)
Folytassuk az úgynevezett Misina-projekttel, amely szabadidős-turisztikai célú fejlesztéseket irányoz elő a tévétorony mellett. Nos, a volt Misina Étterem szerkezeti átvizsgálása meggyőzte a városvezetést arról, hogy felesleges ide jégpályát álmodni, nem bírná el jelentős megerősítés – és költségráfordítás – nélkül az épület. Most tessenek figyelni! Emiatt az elmaradt fejlesztési elem miatt mintegy nettó 66 millió forinttal kevesebbe kerül a projekt, de a kiderült, mindenképpen szükséges megerősítés 36 millióval megdrágítja. Viszont a tervezés kezdetéhez képest minden – tervezés, építőanyagok, munkabérek – megdrágult, összességében majd 139 millió forinttal többet kell kérni a Támogató Szervezettől (Modern Városok Program lévén ez a kormányt jelenti).
Más téma, de szintén közgyűlés. Lejárt a közterületi buszvárók eddigi bérbeadási szerződése – egy reklámcég bérelte őket, 96 darabot – az új kiírás szerint évi 40 millió – 15 éves szerződésről lévén szó, összesen 600 millió – forintot remél ettől az önkormányzat. Szintén elkészült a kalkuláció a leendő új vásárcsarnokkal kapcsolatban. Itt az önkormányzat „a piaci ár alsó harmadába tartozó 750 forint/négyzetméter” áron adná ki a Pécsi Vagyonhasznosítónak további értékesítésre, ez pedig számításaik szerint évi közel ötvenmillió forintot jelentene a városnak. (Ezzel kapcsolatban egy érdekesség a 2018-as költségvetés első félévi teljesítési beszámolójából: az önkormányzati vagyon haszonbérbeadásából származó bevétel ebben az időszakban 0 – azaz nulla – forint.)
A végére még egy előterjesztés. Az Alaptörvény legutóbbi módosításába bekerült a közterületen életvitelszerűen tartózkodás általános tilalma, így az ehhez kapcsolódó önkormányzati rendeletet is módosítani kell. Ezek szerint Pécsett ez a tilalom eddig többek között a történelmi Belvárosban volt érvényes, most egész Pécs területére kiterjesztenék. Az előterjesztés szerint ennek költségvetési vonzata nincs, az eddigi személyi feltételek mellett ez megvalósítható. Lefordítva, ugyanannyi közterületfelügyelőnek, rendőrnek kell elzavarni a hajléktalanokat, mint eddig, csak most már egész Pécs területén. Az, hogy ez milyen hatékonysággal sikerült eddig a Belvárosban, mindannyian láttuk az elmúlt években.
M. Z.
hírek innen, onnan
Megállt májusban a drágulás
A fogyasztói árak májusban az előző havihoz képest nem változtak – tette közzé a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest is...
A Tisza Párt átrajzolná a magyar településképet, kezdődik a vita - Az Országgyűlés ülése
Újra ülésezik az Országgyűlés.
Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos vagy, különben hamarosan magadra maradsz
Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak...
Nyílt pályázaton keresi a Miniszterelnökség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új vezetőjét
Előnyt jelent a közvagyon-gazdálkodási és korrupcióellenes szakmai gyakorlat.
Hajszálon múlt, hogy áthajtsanak a motoroson, miután elesett az M7-es kellős közepén
Annak ellenére, hogy a másik motorral, amelyik majdnem áthajtott rajta, továbbmentek, gyorsan érkezett a segítség.
Meglepő a friss inflációs adat: ezt senki nem látta jönni
A fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékeit májusban a Központi Statisztikai Hivatal...
Sokkal több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt
35 623 beteg torlódott fel.
Ezt sokan várták, vége lehet! 9-kor kezdik, már ma meglépheti a parlament
Több fontos kérdésben döntenek.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az...
Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






