Úgy tűnik, Mellár Tamás lehet Csizi Péter kihívója
Ígéreteihez híven hétfőn publikálta a Közös Ország Mozgalom újabb kutatási eredményét, amelyet a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. végzett el.
Az ellenzék és a szavazók egyfajta hurráoptimista hangulatban vannak a hódmezővásárhelyi, időközi polgármester-választás óta, ahol bebizonyosodott, hogy a Fidesz által erőltetett úgynevezett centrális erőtér „léket kapott”. A független, de az összes ellenzéki párt által támogatott, ráadásul hagyományosan fideszes városban Dr. Márki-Zay Péter győzőtt, meggyőző fölénnyel. Az adatok szerint a sikert nemcsak az hozhatta, hogy egy, ráadásul hiteles jelöltet találtak Márki-Zay személyében, hanem hogy a választásra jogosultak mintegy kétharmada ment el voksolni.
A Baranya megyei 1. számú választókerületben is indul egy független, de az MSZP-Párbeszéd által támogatott jelölt, dr. Mellár Tamás, egyetemi tanár, korábbi KSH-elnök.
A mostani kutatás szerint pedig – amelyet ráadásul még a hódmezővásárhelyi választás előtt, február elején vettek fel – az derült ki, hogy a legesélyesebb ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt a pécsi közgazdász professzor. Mellár egyébként nemrégiben a Pécsett tartott KOM által szervezett vitán kijelentette, hajlandó visszalépni az esélyesebb jelölt javára. Most már persze csak az a kérdés, hogy a mögötte felsorakozó ellenzéki jelöltek ugyanígy képesek-e erre, mint Fogarasi Gábor (JOBBIK) vagy Keresztes László Lóránt (LMP).
A kutatás ebben a választókerületben is megerősíti a gyanút, hogy a Fidesz-KDNP támogatottságát rendszerint felülmérik, melynek fényében a kormánypártok jelöltjének, Csizi Péternek az előnye Mellár számára nem tűnik behozhatatlannak. Ehhez viszont mindenképpen szükséges minden más ellenzéki jelölt visszalépése, ugyanis még a legkisebb támogatottságú mért jelölt, a momentumos Nemes versenyben maradása is jelentősen csökkentené az esélyét annak, hogy áprilistól Mellár Tamás legyen Baranya 1. országgyűlési képviselője – áll a KOM elemzésében.
Az elsősorban Pécs belvárosát, a Kertváros névre hallgató gigantikus lakótelepet, valamint néhány, a megyeszékhelytől délre fekvő kisebb települést magába foglaló választókerületben valós esély mutatkozik egy esetleges ellenzéki mandátumszerzésre a 2018-as országgyűlési választáson.
Ennek viszont feltétele több jelölt visszalépése is, ugyanis az elemzésből az egyértelműen kiderül, hogy amennyiben mind a négy ellenzéki jelölt elindul, úgy a fideszes Csizi Péter magabiztosan megnyeri a mandátumot.
A magasabb választói aktivitás itt nagyban segítheti az ellenzéket, mindenképpen alapfeltétel azonban, hogy csak egy ellenzéki jelölt maradjon versenyben a fideszessel. A fideszes mandátumszerzés megakadályozására akkor van lehetősége az ellenzéknek, ha az LMP, a Momentum és a Jobbik jelöltje is visszalép, ugyanis a független Mellár Tamásnak van egyedül érdemi esélye egy kettős párviadalban legyőzni a kormánypártok jelöltjét. A Mellár és Csizi közötti várható szavazatkülönbség mindegyik jelölt kiválásával szűkül, ám a két jelölt közötti különbség akkor teremt valódi versenyhelyzetet, ha csak a független, ám az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az Együtt támogatását is élvező Mellár áll szemben a fideszes jelölttel szemben. A Jobbik és a Momentum jelöltje esélytelennek látszik ebben a kerületben, de még az LMP jelöltje sem kerül 15 százalékpontnál közelebb a választókerület legutóbbi győzteséhez.
A megyeszékhely korábbi választási eredményei alapján Csizi Péter, a Fidesz-KDNP, valamint a függetlenként induló, ám több baloldali párt (többek között MSZP, Párbeszéd, DK, Együtt) támogatását élvező Mellár Tamás párharcát várhatjuk 2018 áprilisában. A Jobbik és az LMP két pécsi önkormányzati képviselőt indít, az LMP-s Keresztes Lóránt a párt országos listáján a befutónak tűnő hatodik helyen szerepel, Fogarasi Gábor 72. pozíciója a Jobbik országos listáján viszont a jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények alapján nem érhet listás mandátumot áprilisban. A Momentum ebben a választókerületben a listájuk 8. helyezettjét, a fiatalkori kijelentéseiről országosan is ismert Nemes Balázst indítja.
A 2014-es választásokon a kormánypárti jelölt, Csizi Péter a voksok 37,2%-ával nyert, ami alacsonyabb volt, mint a párt országos listás eredménye. A baloldali összefogás jelöltje, az MSZP-s Tóth Bertalan kicsit több mint négy százalékkal lemaradva végzett a második helyen, eredménye több mint 7%-al meghaladta az ötpárti választási összefogás listás eredményét. A jobbikos Németh Zsolt 16,5%-ot, az LMP-s Kóbor József 8,9%-ot szerzett – a 2018-as LMP-s jelölt Keresztes László Lóránt akkor Baranya 2. OEVK-ban ért el 7,6%-os eredményt. A baranyai megyeszékhelyen egyébként 1990 óta bal- és jobboldali jelölt is szerzett egyéni mandátumot parlamenti választásokon a különböző választókerületekben.
A 2014-es listás választasi eredmény (ld. 1. tábla) is azt jelzi, hogy a kerületben a Fidesz-KDNP és a Jobbik gyengébben, a baloldali pártok pedig jobban szerepeltek, mint országosan. Az előzőek alapján egy képzeletbeli 2018-as ellenzéki célpont-listán ez lenne körülbelül a tizenötödik legkönnyebben megnyerhető kerület az országban az összesen 106 egyéni választókerület közül.
További adatok, elemzés a KOM oldalán érhetők el.
hírek innen, onnan
Ukrán pénzszállító: súlyos hiányosságokat állapított meg egy belső NAV-vizsgálat
A magyar hatóságok márciusban pénzmosás gyanújával csaptak le egy ukrán pénzszállító konvojra. Egy most nyilvánosságra került NAV-os...
Kellemes meglepetés érte a magyar gazdaságot: szárnyal a hazai tőzsde az új adatok után
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,54 százalékkal, 2053 ponttal emelkedve 135 725,68...
Súlyos százezreket bukhat, aki rosszkor adja be a nyugdíjkérelmét
A nyugdíjigénylés időzítése komoly pénzt jelenthet: a visszamenőleges kérelem plusz juttatásokat és magasabb ellátást hozhat. A...
A tökéletes szex titkai férfi szemmel: 5 meglepő igazság
Az intimitás és a szexualitás mindenki számára más és más árnyalatokat hordoz, különösen igaz ez a férfiak és nők eltérő...
Alfred Hitchcock vacsorapartijai legendásak voltak, de annál bizarrabbak: hátborzongató, amit a vendégeknek el kellett viselniük
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A...
Riasztó figyelmeztetés: rettegett ázsiai ragadozó végezhet a hazai méhekkel
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz az a rettegett inváziós rovar, amely egész méhcsaládokat képes elpusztítani. A klímaváltozás...
Gyanús kép jelent meg a radnaimark.hu oldalon
Megint frissült az oldal.
Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi
Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát...
Egy vitorlás és egy katamarán ütközött össze Splitnél, hárman meghaltak
A mintegy 14 méteres vitorlás 50-60 méter mélyre süllyedt.
A Fradi Székelyföldön is kezdhet az Európa Ligában - ez áll a háttérben
Az újra román élvonalbeli Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László kész segíteni a kolozsvári Universitatea Clujnak, és akár a csapat...
Vérszemet kapott Hamilton a győzelme után, a vb-címet is célba venné a Ferrarival
Akár a bajnokságban is borsot törhet a Mercedes orra alá Lewis Hamilton a Forma–1-es Katalán Nagydíjon aratott, első ferraris győzelme...
XIV. Leó pápa portugál DJ-je nappal pap, este a keverőpult mögött áll
DJ Guilherme, akinek saját lemezkiadója is van Lux Aeterna Records néven, onnan szólítja meg a fiatalokat, ahonnan kevesen várnánk: a...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






