Ezt olvasta már?

Markáns a pécsi politikusok véleménye a Sargentini-jelentésről

Napok óta a Sargentini-jelentés uralja a magyar politikai közbeszédet. A jobboldaliak vehemensen támadják, míg a baloldal ujjongva üdvözli, és lelkesen mozgósít arra...

0

Új Woody Allen film: a Café Society csütörtöktől a mozikban!

Woody Allen harmincas években játszódó Café Society című filmje csütörtöktől szerepel a magyar mozik műsorán. A 80 éves rendező 47. filmje májusban a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjeként debütált és aratott sikert.


hirdetés

Az európai filmek (Éjfélkor Párizsban, Rómának szeretettel) után az utóbbi években ismét Amerikában forgató, négyszeres Oscar-díjas Woody Allen a harmincas évek Hollywoodjába és New Yorkjába helyezte történetét. A filmsztárok és a New York-i elit köreiben játszódó film képein pazar villák, csodás díszletek, csillogó jelmezek kavarognak. Allen először dolgozott a szintén Oscar-díjas Vittorio Storaro operatőrrel, és ez az első olyan filmje, amely digitális kamerával készült.

"Élvezem a fényűzést, és igazán szórakoztat a gazdagok életének bemutatása" - mondta el a rendező-forgatókönyvíró a The Guardiannek adott interjújában. Mint hozzáfűzte, nem sorolja magát a gazdagok közé, nem vásárol újabb házakat, nincs magánrepülője, és valójában nem sokat jelent számára a pénz, leginkább csak azért fontos, hogy következő filmjét el tudja készíteni.

A Café Society keserédes románcának főhőse a kicsit esetlen, kedves és naiv bronxi fiú, Bobby Dorfman (Jesse Eisenberg), aki Hollywoodban próbál szerencsét Phil bácsikája (Steve Carell), a filmvilág befolyásos ügynökének pártfogásával. Phil irodájában találkozik a titkárnő Vonnie-val (Kristen Stewart), és nyomban beleszeret, miközben nem is sejti, hogy a lány iránt nagybátyja is rajong. Mikor a románc véget ér, visszatér New Yorkba, ahol beáll gengszter bátyja mulatójába, és magával ragadja az elegáns társasági élet.

A másfél órás filmben Allen meleg napfényben fürdő, rövid jelenetekkel, ironikus utalásokkal idézi fel Hollywood aranykorát, hogy aztán érezhető élvezettel merüljön el a bronxi zsidó család napi viszontagságaiban és a "café society", a Bobby vezette szórakozóhely közönségének bemutatásában. A rendező jól ismert, fanyar öniróniája átsüt a frappáns párbeszédeken is. "Éld úgy az életedet, mintha minden nap az utolsó lenne, és az a nap el is jön" - tanácsolja a húszas éveiben járó Bobbynak a nővére.

A remek szereposztásban Blake Lively, Jeannie Berlin, Ken Scott, Corey Stoll, Anna Camp, Don Stark és Tony Sirico is kitűnő alakítást nyújt. Bár nem jelenik meg a filmvásznon, Allen narrátorként maga is megszólal a filmben.

A Woody Allen alteregóját játszó Eisenberg, aki korábban a rendező Rómának szeretettel című filmjében is játszott, otthonosan mozog Bobby szerepében. Ahogy egy interjújában kifejtette szeret olyan karaktereket játszani, akik jellemfejlődésen mennek át.

"Bobby kezdetben optimista, naiv, édes kölyök, aki Hollywoodba megy, hogy munkát találjon. A film végére nemcsak öregebb lesz, tehetős ember, apa és nős, de nehéz szívvel, vágyakozva gondol a múltra. Emellett egy sikeres szórakozóhely tulajdonosa. Nagyon érdekesnek találtam, hogy egy olyan embert mutathattam be, aki végül nagyon megváltozik, ugyanakkor visszatekintve ez az átalakulás fokozatos és hihető" - fogalmazott A közösségi háló című filmjéért Oscarra jelölt 31 éves színész.

Az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart, aki már David Fincherrel, Olivier Assayasszal és Ang Lee-vel is dolgozott, először forgatott Woody Allennel. Eisenberggel viszont már két produkcióban (Kalandpark, BeSZERvezve) is szerepelt a filmvásznon a 26 éves színésznő. A Café Societyben nagyszerűen játssza Vonnie-t, akinek két férfi iránti szerelme furcsa szerelmi háromszöghöz vezet, amelyből végül senki nem kerül ki sértetlenül. Stewart a film cannes-i bemutatójakor arról beszélt, hogy szórakoztató volt számára a közös munka Allennel.

A romantikus komédia zenei világát, Allen zenei ízlését tükrözve, a 20. század elejének dzsessz sztenderdjei alakítják. A film zenei albumához több új felvétel készült a korabeli számokból, de Benny Goodman, Count Basie és Ben Selvin klasszikus eredeti felvételei is hallhatók. A Café Society november 10-től látható a magyar mozikban.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött a Vatikán Kínával

A Vatikán és Kína történelmi jelentőségű "átmeneti megállapodást" kötött a kínai katolikus püspökök kinevezéséről - közölte...

Hisznek a szülők a megvádolt sportolók ártatlanságában, petícióban állnak ki értük

A két férfi klubjában edző gyerekek szülei aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Nemzetpolitika az MSZP szabadegyetemén

Bár nagy nyilvánosságot nem kapott, az áprilisi választás után, az újabb kétharmados vereség utáni első sokkot követően, mikor a...

Ha nem csinálunk forradalmat, nagy bajban leszünk

A gyerekeink látják a kárát, ha halogatjuk a közoktatás új pedagógiai alapokra állítását.

A magyar dráma napja Miskolcon

Rusznyák Gábor az Édes Annáról is beszélt diákoknak.

A Vatikán és Kína megállapodást kötött a katolikus püspökök kinevezéséről

A megállapodást Pekingben írta alá Vang Csao kínai és Antoine Camilleri vatikáni külügyminiszter-helyettes.

Kerekesszékes vívó Eb - Magyar párbajtőrbronz a negyedik napon

Egy darabig úgy tűnt, hogy a magyar vívó nem fog tudni elindulni a pénteki versenyen, mert az utazás során a speciális markolattal...

Öntözési és vízgazdálkodási kutatóintézet alakult Szarvason

Az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet kutatási programjainak legfőbb célja a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése.

Miből fizette II. Ramszesz az ókori Egyiptom legnagyobb beruházásait ?

Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója nemcsak hadvezér, hanem igazi építőmester is volt.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Új helyszínen idén az ARC - videó

A köztéri tárlatot október 7-ig lehet megnézni.

Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult

Mert ez nem konzuli, hanem politikai ügy.

0

Sport

Máris balhé van a PSG-nél?

A Le Parisien szerint az új edző, Thomas Tuchel és a sportigazgató, Antero Henrique nincs igazán jó viszonyban.

Lazovic kivette a nemzetközi futballt a Vidiből

Talán soha nem tudjuk meg, miért, és főleg miért most távozott a szerb, de a hatását sajnos láthattuk az Európa Liga első fordulójában.

Dzsudzsák Balázs góllal debütált új csapatában

A magyar játékos a szünetben állt be, remekül sikerült a bemutatkozás.

Ha Vettel megtalálja a varázspálcáját, akkor Wéber Gábor szerint ez még nem lefutott idény

Az MTVA szakkommentátora a Klubrádióban volt Hosszabbítás vendége.

Nem is baj, hogy elromlik az idő, annyi néznivaló lesz a tévében

Csak a távkapcsolón ne vesszen össze senki senkivel.

Hazatér a kapus, aki jobban gyűlölte csapatát, mint bárki más

Szombaton este Schalke-Bayern München meccs a Bundesligában. Manuel Neuer története moziba illő.

Dzsudzsák góllal mutatkozott be új csapatában, 9 emberrel is nyert a Real Sociedad

Agüero pedig hosszabbított a Manchester Citynél. Ez történt pénteken.

Indokolatlan büntetésekkel szálltak rá a magyar versenyzőre

Kiss Norbert: Ilyet még életemben nem tapasztaltam!

Autóbalesetet szenvedett a Real Madrid korábbi sztárfocistája

A holland Wesley Sneijdernek pár napig nyakmerevítőt kell hordania.

Ha ma még nem voltál libabőrös, hallgasd meg az Ajax-drukkerek és Bob Marley fiának közös énekét

Az Ajax simán, 30-ra leverte az AEK Athént a BL-ben, tehát érthető, hogy remek volt a hangulat Amszterdamban.

Rebrov: Hatalmas potenciál van a Fradi játékosaiban

Az ukrán edzőnek azok is bizonyíthatnak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

0

Bulvár

Erről tudott? Van a Windowsban egy trükk, amellyel egy kattintásra előhozhatja az összes beállítást

Az úgynevezett GodMode mappa listába szedi a különböző Windows-eszközöket, cserébe pedig időt spórolhatunk meg, hiszen minden egy helyen lesz elérhető.

Az érintésre is halált okozó port ők hozatták Budapestre

A már érintéssel is halálos méregnek számító kábítószer Budapestre szállítását megrendelő, azzal kapcsolatba hozható személyek fényképét közzé tette a rendőrség.

Ilyen volt a régi idők bőségtála, a komatál

Barátságok megünneplésének pecsétje, keresztszülők és újszülöttek köszöntője volt a komatál.

Gyógyít és öl a feketenadálytő

A feketenadálytő levelét és gyökerét gyulladásokra és csonterősítőként egyaránt használják. Viszont vigyázni kell vele, mert olyan alkaloidokat tartalmaz, amelyek májkárosító hatásúak.

Érkezik az eső

Szombaton lehűl a levegő és sokfelé várható csapadék.

Szuperföldet fedezett fel a NASA új szondája

Felbocsátása után öt hónappal máris két új bolygóra bukkant a TESS nevű exobolygóvadász.

Elvesztettük, mielőtt meghalt volna

Alzheimer. Vagy demencia.

Felkészült a halálra, házában temetik Alain Delont

A Zorro filmek egykori sztárja már kápolnát is építtetett magának, ahová temetik. Elpusztult kutyái mellett lesz a nyughelye, ők a kertjében vannak eltemetve. A filmes legenda már azt is eltervezte, hányan állhatnak a halálos ágya mellett. - 15-en jöhetnek be a szobámba - szögezte le a Paris Match riportjában a filmes legenda. - Hat családtagomnak építtettem nyughelyet. Az én helyem az oltár mögött lesz -mondta, majd átvitte a stábot egy kis házba, amit mégsenki nem látott.

blogmorzsák

Az Orbán-rendszer rokonai: A mexikói rezsim bukása

Ha érdemben szeretnénk küzdeni a NER ellen, pontosan kell értenünk, mi­vel állunk szemben. Most megnéz­zük, máshol hogyan buktak meg az ilyen berendezkedések.

Defenzivában a Fidesz?

A Fidesz kommunikációs gyárában kőkemény munka folyik.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Hogyan hazudik az Origo?

A Helsinki Bizottságot azzal vádolja az Origo, hogy segített védelmet kapni a később nemi erőszakkal gyanúsított afgánnak. Nem segített.

Pokolba az oktatással!

Miért kell egy másodikos energiáit kiszipolyozni?

Pénzmegvonás jöhet a Sargentini-jelentést lejárató kampány miatt?

Most vizsgálják egy támogatás-csökkentés jogi lehetőségeit.

Budapesten készül a hivatalos AC/DC napszemüveg

Back In Black-bakelitekből. Kis híján perrel in­dult, de aztán valahogy barátkozás lett a vége.

Ez most már tényleg a nyár vége

Utánanéztünk, milyen programokon érdemes az utolsókat izzadni.

A hegy gyomrában

Jönnek a hideg, őszi napok. Kültéri program helyett olyat ajánlunk hétvégére, mely garantáltan emlékezetes lesz.

Mozgás­sal a problémák ellen

Nem­csak a legkülönbözőbb testi és mentális betegségeket segít megelőzni, hanem a kiala­kult problémák enyhítésére is kiváló.

5 tipp a kutyák sikeres behívásához

Mire érdemes figyelni a behívás tanításánál?

A világ legfurcsább házasságkötései

Az ép elme határán mozog néhány sztori.

0






0